13/2008. (III. 26.) ÖTM rendelete a belterületi belvízrendezési célok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól. A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 5. mellékletének 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
- a)pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
- c)pontjában foglalt feladatkörében eljáró környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
- a)pontjában foglalt feladatkörében eljáró pénzügyminiszter véleményének kikérésével a következőket rendelem el: Általános rendelkezések 1. § E támogatás a 2. §
(1)bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő települési önkormányzatok egyes belterületi belvízrendezési céljainak támogatására szolgál. 2. §
(1)A támogatást Békés, Csongrád és Jász-NagykunSzolnok megye azon városi önkormányzatai igényelhetik:
- a)ahol a tengerszint feletti átlagmagasság a Földmérési és Távérzékelési Intézet Központi Adat- és Térképtárának adatai alapján 85 méternél nem több, és
- b)amelyek a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2–3. számú mellékleteiben szereplő kistérségek területén találhatók.
(2)Az
(1)bekezdés a) pontja szerinti átlagmagasság alatt a méterre kerekített átlagérték értendő.
(3)Az
(1)bekezdés alapján az igénylés benyújtására jogosult önkormányzatok listáját az 1. számú melléklet tartalmazza.
(4)Támogatás a következő belterületi belvízrendezési célok megvalósításához igényelhető:
- a)a települést (belterületeket) veszélyeztető csapadékok károkozás nélküli elvezetéséhez szükséges vízelvezető hálózati rendszer kiépítése,
- b)a települést érintő helyi vízrendezési-vízkárelhárítási művek, vízfolyások, csatornák, övárkok, körgátak, záportározók, terelőművek, közcélú árkok, kapcsolódó műtárgyak fejlesztése, felújítása,
- c)a károsan megemelkedett belterületi talajvizek szabályozása érdekében elvégzendő műszaki beavatkozások,
- d)a külterületi vizek ellen a település védelmét szolgáló fejlesztések.
(5)A pályázó önkormányzatnak a beruházási összköltség legalább 10%-ának megfelelő saját forrást kell vállalnia.
(6)A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, maximális összege
- és
- évre együttesen 140 millió forint.
(7)A Magyar Köztársaság
- évi költségvetéséről szóló
- évi CLXIX. törvény felhatalmazása alapján
- évre az előirányzat 100%-ára vállalható kötelezettség. Pályázati rendszer
- §
(1)Az önkormányzatok pályázataikat – papír alapon egy eredeti és két másolati példányban, továbbá elektronikus úton – a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságaihoz (a továbbiakban: Igazgatóság) 2008. április 18-ig nyújthatják be. Amennyiben a
(2)bekezdés
- d)és
- f)pontja szerinti dokumentumok elektronikusan nem állnak rendelkezésre, úgy azokat csak papír alapon kell benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő.
(2)A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:
- a)az e rendelet 2. számú melléklete szerinti, pontosan és hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot;
- b)a képviselő-testületnek a saját forrás vállalását tanú sító hitelesített határozati kivonatát vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatát;
- c)a megvalósítani kívánt beruházással kapcsolatos rövid koncepciót, amely tartalmazza a következő információkat:
- ca)a tervezett beruházás szükségességének bemutatását,
- cb)a tervezett beruházás mennyiben szolgálja a vízkárok megelőzését, mérséklését,
- cc)azt, hogy a megfelelő befogadó rendelkezésre áll-e,
- cd)azt, hogy a tervezett beruházás hogyan kapcsolódik a településrendezési tervhez,
- ce)azt, hogy a külterületről érkező, belterületre veszé lyes víz- és hordalékelöntések megakadályozásához szükséges létesítmények és záportározók valósulnak-e meg,
- cf)helyi vízkár események előfordulásának gyakoriságát és mértékét,
- cg)azt, hogy a beavatkozás kiemelt vízminőség-védelmi területen valósul-e meg,
- ch)azt, hogy a beruházás a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése program hatásterületén valósul-e meg,
- ci)azt, hogy a turizmus fejlesztését a beruházás pozitívan befolyásolja-e;
- d)a tervezett beruházás(
- ok)műszaki tartalmát bemutató dokumentumot, amelynek tartalmaznia kell:
- da)műszaki leírást a beruházásról, létesítményekről,
- db)részletes költségszámítást,
- dc)helyszínrajzot (az engedélyező hatóság hitelesíté sével),
- dd)hossz-szelvény(eke)t, fontosabb műtárgy(
- ak)do kumentumait;
- e)a területileg illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság
- ea)nyilatkozatát a tervezett beruházások szükséges ségéről,
- eb)értékelését a
- c)pont szerinti koncepcióról;
- f)a beruházással kapcsolatos vízjogi létesítési enge délyt; továbbá
- g)a beruházás megvalósításának 2008. és 2009. évre történő szakaszolását és ezzel összefüggésben az igényelt támogatás évenkénti lebontását.
(3)Amennyiben a pályázó önkormányzat a
(2)bekezdés f) pontja szerinti vízjogi létesítési engedéllyel a pályázat benyújtásakor nem rendelkezik, a pályázat befogadható és elbírálható. Ebben az esetben a támogatási szerződés megkötésének határidejéig kell a vízjogi létesítési engedélyt benyújtani az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: ÖTM). Ennek hiányában a támogatási szerződés nem köthető meg.
(4)Az Igazgatóság megvizsgálja a pályázat szabályszerűségét és szükség esetén hiánypótlásra, módosításra hívja fel az önkormányzatot. Hiánypótlásra a hiánypótlási felszólítás kézhezvételétől számított három munkanapon belül van lehetőség.
(5)Amennyiben az önkormányzat a
(4)bekezdés szerinti felhívásnak határidőn belül nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság a támogatási igényt nem továbbítja az ÖTM-nek, és erről értesíti a pályázót.
(6)Az Igazgatóság a pályázatokat – az
(5)bekezdés szerinti eset kivételével – elektronikus úton és papír alapon egy eredeti és egy másolati példányban legkésőbb
- május 7-ig továbbítja az ÖTM részére. A bírálat eljárásrendjének szabályai
- §
(1)Az ÖTM a beérkezett pályázatok egy másolati példányát a beérkezést követő munkanapon megküldi, illetve elektronikus úton is eljuttatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: KvVM) részére szakmai vélemény kérése céljából.
(2)A KvVM legkésőbb 2008. május 23-ig megküldi az ÖTM részére a pályázatokról szóló szakmai véleményét és támogatási javaslatát.
(3)Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a pályázatokról a KvVM szakmai javaslatának figyelembevételével
- június 2-ig dönt. A nyertes önkormányzatok számára
- évben folyósítható támogatás összesen nem haladhatja meg az 500 millió forintot.
(4)Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter – a gazdasági és műszaki ésszerűség feltételeire figyelemmel, a pályázatban megjelölt célok, illetve műszaki tartalom egyidejű csökkentése mellett – az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélésére, illetve a támogatás
- és
- évben folyósítható összegének az önkormányzat által jelzettől eltérő meghatározására is jogosult. Ebben az esetben a támogatási szerződés megkötése előtt az érintett önkormányzattal egyeztetni szükséges.
(5)Az ÖTM a támogatást nyert pályázatok listáját a döntést követő 10 napon belül a saját honlapján közzéteszi. A támogatási szerződés megkötése, szerződéskötési feltételek 5. §
(1)A támogatás felhasználásának – a döntés alapját képező pályázatban vállalt – feltételeit megállapodásban (a továbbiakban: támogatási szerződés) rögzíti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter és az önkormányzat. A támogatási szerződésben rögzíteni kell az önkormányzatnak 2008. és 2009. évben folyósítható összeget, illetve a folyósítás feltételeit.
(2)A támogatási szerződés megkötése az önkormányzati és területfejlesztési miniszteri döntést követően legkésőbb
- június 23-ig történik meg, amelynek az önkormányzatnak felróható okból történő elmulasztása jogvesztő.
- §
(1)Az önkormányzatnak a beruházás kivitelezőjével kötött szerződést annak megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2008. december 15-ig meg kell küldenie az ÖTM részére.
(2)Amennyiben az önkormányzat a kivitelezői szerződést neki fel nem róható okból nem tudja az
(1)bekezdés szerinti legkésőbbi időpontig megkötni, akkor annak indokolását és igazolását kell benyújtania az ÖTM részére legkésőbb
- december 15-ig. Az önkormányzatnak ebben az esetben a kivitelezői szerződést – figyelemmel a
- §
(2)bekezdésére – 2009. évben utólag, a szerződés megkötését követő 15 napon belül meg kell küldenie az ÖTM részére.
(3)Az
(1)és
(2)bekezdés szerinti határidők elmulasztása jogvesztő. A támogatás folyósítása 7. §
(1)A támogatási összeg folyósítása több részletben történik:
- a)a támogatási szerződés megkötését követő 10 napon belül a 2008. évre megítélt támogatási összeg 10%-ának megfelelő első részlet előlegként kerül folyósításra,
- b)a 2008. évre megítélt támogatás második részletének folyósítása a beruházás kivitelezőjével kötött szerződés vagy a 6. §
(2)bekezdése szerinti igazolás az ÖTM-hez történő benyújtását követő 10 napon belül történik, c) a
- évre megítélt támogatás folyósítása a
- évre jóváhagyott műszaki tartalom megvalósításának az önkormányzat által történő – az ÖTM által elfogadott – igazolását követő 10 napon belül történik. Amennyiben az igazolás benyújtására
- december 15-ig nem kerül sor, úgy az önkormányzat a
- évre megítélt támogatásra elveszti jogosultságát.
(2)Abban az esetben, ha a benyújtott kivitelezői szerződésben a beruházás összköltsége a támogatási szerződésben szereplő összeghez képest alacsonyabb, úgy a támogatási szerződést oly módon kell módosítani, hogy abban a támogatás összege az összköltség csökkenésével arányosan csökkenjen. A támogatás csökkentését elsősorban a 2009. évre megítélt összeg terhére kell megvalósítani.
(3)A támogatást az ÖTM utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai 8. §
(1)Amennyiben az önkormányzat a 6. §
(2)bekezdésében foglaltaknak megfelelően a kivitelezői szerződést
- december 15-e után köti meg, és abban a
- évi beruházás összköltsége a támogatási szerződésben szereplő összeghez képest alacsonyabb, úgy az önkormányzatnak a
- évi összköltség csökkenésével arányos támogatási összeget a kivitelezői szerződés megkötésétől számított 30 napon belül – a
- §
(3)bekezdése szerinti kamattal növelt összegben – vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe.
(2)Amennyiben az önkormányzat a 6. §
(1)–
(2)bekezdései szerinti
- december 15-i határidőt elmulasztja, úgy a teljes –
- és
- évekre jóváhagyott – támogatásra való jogosultságát elveszíti, és köteles annak első részletét
- december 31-ig visszafizetni a központi költségvetésbe.
(3)Amennyiben az önkormányzat
- december 15-ig csak igazolást nyújt be, és a kivitelezői szerződést
- évben a
- §
(2)bekezdésben előírtak szerint nem nyújtja be az ÖTM-hez, úgy a támogatásra nem jogosult, és köteles annak első részletét – a 10. §
(3)bekezdése szerinti kamattal növelt összegben – visszafizetni a központi költségvetésbe. 9. §
(1)A támogatás felett az önkormányzat rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.
(2)A
- évben folyósított támogatást
- június 30-ig fel kell használni. A
- évben folyósított támoga tás felhasználásának és a támogatással megvalósuló beruházások befejezésének végső határideje
- június 30.
(3)Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a támogatás felhasználására az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletet kell alkalmazni. 10. §
(1)A támogatást – a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően, részben vagy egészben – kamattal növelt összegben vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, ha azt nem a vonatkozó jogszabályoknak és a támogatási szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően használják fel.
(2)A támogatás teljes összegét kamattal növelten vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, amennyiben az önkormányzat az e rendelet szerinti pályázatában megjelölt műszaki tartalom esetén egyéb hazai vagy EU-s pályázatra támogatásban részesül. Ez esetben a kamatfizetési kötelezettséget az egyéb hazai vagy EU-s támogatás folyósításának napjától kell megállapítani.
(3)A jogtalanul igénybe vett összeg után az önkormányzat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. §
(2)bekezdése szerinti kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig. 11. §
(1)Az önkormányzat a beruházásról szakmai és pénzügyi beszámolót készít, amelyet két példányban a beruhá zás befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2010. július 31-ig megküld az ÖTM részére.
(2)Az önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a tárgyévben december 31-i határnappal a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatásnak a tárgyév december 31-én kötelezettségvállalással terhelt maradványával legkésőbb a tárgyévet követő év december 31-ig kell elszámolni. Ellenőrzés, monitoring 12. §
(1)A támogatás felhasználását az ÖTM, az általa megbízott szervek, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek ellenőrizhetik.
(2)Az önkormányzat köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni. Záró rendelkezések 13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba. Bajnai Gordon s. k., önkormányzati és területfejlesztési miniszter