84/
- (XII. 29.) NFM rendelete a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjról. A légiközlekedésről szóló
- évi XCVII. törvény
- §
(1)bekezdés
- k)pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. §
- e)pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. §
- b)pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el: 1. Értelmező rendelkezések 1. § E rendelet alkalmazásában:
- a)Budapest Repüléstájékoztató Körzet: Magyarország légterének azon része, amelyen belül a légiközlekedés számára FL660 (20 100 m STD) magasságig légiforgalmi szolgálatot biztosítanak,
- b)Budapest Közelkörzet: a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló jogszabályban meghatározott Budapest TMA (Terminal Control Area) ellenőrzött légtér,
- c)Budapest Repülőtéri Irányító Körzet: a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló jogszabályban meghatározott Budapest CTR (Aerodrome Control Zone) ellenőrzött légtér,
- d)műszer szerinti repülési szabályok (Instrument Flight Rules – IFR): a repülés műszeres meteorológiai körülmények közötti végrehajtását meghatározó szabályok összessége. 2. A magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjak 2. §
(1)A magyar légtér igénybevételéért – az EUROCONTROL Egyezményhez (módosításaihoz és függelékeihez) –, továbbá az Útvonalhasználati Díjakról szóló Sokoldalú Megállapodáshoz történt csatlakozás kihirdetéséről szóló 19/1993. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett, az útvonalhasználati díjakról szóló sokoldalú megállapodással összhangban – az e rendeletben meghatározottak szerint légtér-igénybevételi díjat kell fizetni. A légtér – igénybevételi díj útvonalhasználati díjból és közelkörzeti díjból áll.
(2)A légtér-igénybevételi díjat annak kell megfizetnie, aki a repülés végrehajtása idején a légijármű üzemben tartója volt. Ha az üzemben tartó azonossága ismeretlen, a légijármű üzemben tartójának a légijármű tulajdonosát kell tekintetni, kivéve, ha bizonyítja, hogy más volt az üzemben tartó.
(3)Az 1191/2010/EU bizottsági rendelettel módosított 1794/2006/EK bizottsági rendelet 7. cikk
(2)bekezdés második albekezdésében meghatározott kritériumokat a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerének megállapításáról, valamint a léginavigációs szolgálatok ellátására vonatkozó közös követelmények megállapításáról szóló 2096/2005/EK rendelet módosításáról szóló,
- július 29-i 691/2010/EU bizottsági rendeletben meghatározott teljesítménytervben kell meghatározni.
- Útvonalhasználati díj
- § Útvonalhasználati díjat – a
- §-ban foglalt kivétellel – az 1191/2010/EU bizottsági rendelettel módosított 1794/2006/EK bizottsági rendelet
- cikke szerint, a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben az
- §
(1)bekezdésében meghatározott távolság alapján műszer szerinti repülési szabályoknak megfelelően működő repülések után kell fizetni.
- § A több díjszámítási körzetbe belépő egyes légijármű után egyetlen útvonalhasználati díjat kell beszedni, amely egyenlő azoknak a díjaknak az összegével, amely díjak az egyes díjszámítási körzetek használatával kapcsolatban merülnek fel.
- §
(1)Az útvonalhasználati díj meghatározása esetén a távolságtényezőt a következő pontok között kilométerekben, a nagy kör mentén mért távolság 100-zal történő osztásával kell meghatározni:
- a)a díjszámítási körzetben lévő indulási repülőtér vagy a belépés pontja ezen légtérbe, és
- b)az első rendeltetési repülőtér ezen díjszámítási körzetben vagy ezen díjszámítási körzetből való kilépés pontja.
(2)Az
(1)bekezdésben meghatározott belépési és kilépési pont azt a pontot jelenti, ahol a repülési tervben – beleértve az üzemben tartó által a benyújtott repülési tervben tett, valamint az üzemben tartó által az áramlásszervezési intézkedések eredményeként elfogadott módosításokat – leírt útvonal keresztezi az adott díjszámítási körzet oldalhatárait.
(3)Az
(1)–
(2)bekezdésben meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni azon repülés esetében is, amely ugyanazon a repülőtéren fejeződik be, amelyről a légijármű felszállt, és a repülés tartama alatt közbeeső leszállás nem történt (a továbbiakban: körrepülés), kivéve, ha:
- a)kizárólag egy díjszámítási körzetben végrehajtott körrepülés esetében a távolságtényező a repülőtér és a repülőtértől mért legtávolabbi repülési pontig a nagy kör mentén mért kilométerek száma osztva százzal és megszorozva kettővel,
- b)egynél több díjszámítási körzetben végrehajtott körrepülés esetében a távolságtényezőt az
(1)és
(2)bekezdésben meghatározott feltételek szerint kell meghatározni, kivéve azt a díjszámítási körzetet, amelyben a repülőtértől mért legtávolabbi repülési pont található. Ebben a távolságtényező az ezen díjszámítási körzetbe való belépés pontja és a repülőtértől mért legtávolabbi repülési pontig a nagy kör mentén mért kilométerek, valamint ezen legtávolabbi pont, és a díjszámítási körzetből való kilépési pont között nagy kör mentén mért kilométerek száma osztva százzal.
(4)Budapest Repüléstájékoztató Körzet területén történő felszállás vagy leszállás esetén a számításba veendő távolságot 20 km-rel csökkenteni kell. 6. §
(1)Az útvonalhasználati egységdíj mértéke – a
(2)bekezdésben foglaltakra figyelemmel – 43,59 euró, amely általános forgalmi adót nem tartalmaz.
(2)Az euróban meghatározott egység-díjszabásra tekintettel az útvonalhasználati egységdíj mértékét havonta oly módon kell kiigazítani, hogy azon hónap átlagos havi devizaárfolyamát alkalmazzák az euró és a forint között, amely megelőzte azt a hónapot, amelyben a repülést végrehajtották. Az alkalmazott átváltási árfolyam megfelel a Reuters által kiszámított Záró Kereszt Árfolyamok havi átlagának, amely a napi BID árfolyamokon alapul. 7. § Az útvonalhasználati díj megfizetése alól az 1794/2006/EK bizottsági rendelet 9. cikkének
(1)bekezdésében meghatározott eseteken túl a következő repülések mentesülnek:
- a)az Eurocontrol Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért (a továbbiakban: Eurocontrol) tagállamok katonai légijárműveivel végrehajtott katonai célú repülések,
- b)azoknak az államoknak a katonai légijárműveivel végrehajtott katonai célú repülések, amelyeknek Magyarország két- vagy többoldalú nemzetközi szerződésben díjmentességet biztosított,
- c)földi léginavigációs berendezésként használt vagy használni tervezett berendezések ellenőrzése, vagy kipróbálása kizárólagos céljával végrehajtott repülések, kivéve az adott légijármű áttelepülését, és
- d)a körrepülések. 4. Közelkörzeti díj 8. §
(1)A közelkörzeti díjat – a
- §-ban foglalt kivétellel – az 1191/2010/EU bizottsági rendelettel módosított 1794/2006/EK bizottsági rendelet
- cikke szerint, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló – a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben az
- §
(4)bekezdésében meghatározott 20 km-es távolság alapján –, valamint a Budapest Közelkörzetben és Budapest Repülőtéri Irányító Körzetben végrehajtott műszer szerinti repülési szabályoknak megfelelően működő repülések után kell fizetni.
(2)A közelkörzeti díj a Budapest Közelkörzetben és a Budapest Repülőtéri Irányító Körzetben lévő léginavigációs berendezések és szolgálatok biztosítása, valamint az Eurocontrol által működtetett közelkörzeti díjrendszer kapcsán felmerülő költségek fedezésére szolgál. 9. §
(1)A közelkörzeti egységdíj mértéke – a
(2)bekezdésben foglaltakra figyelemmel – 329,35 euró, amely általános forgalmi adót nem tartalmaz.
(2)Az euróban meghatározott egység-díjszabásra tekintettel, a közelkörzeti egység-díjszabás mértékét havonta oly módon kell kiigazítani, hogy azon hónap átlagos havi devizaárfolyamát alkalmazzák az euró és a forint között, amely megelőzte azt a hónapot, amelyben a repülést végrehajtották. Az alkalmazott átváltási árfolyam megfelel a Reuters által kiszámított Záró Kereszt Árfolyamok havi átlagának, amely a napi BID árfolyamokon alapul. 10. § A közelkörzeti díj megfizetése alól mentesülnek a 7. § a)–
- d)pontjában szereplő repülések, továbbá:
- a)olyan légijárművel végrehajtott repülések, amelyek engedélyezett legnagyobb felszálló-tömege kettő tonnánál kevesebb,
- b)hivatalos küldetésben lévő uralkodó és közvetlen családja, állam- kormányfő és miniszterek kizárólagos szállítására végrehajtott repülések; ezt valamennyi esetben a repülési tervben a megfelelő státusindikátor jelzésével alá kell támasztani,
- c)illetékes kutató-mentő testület által engedélyezett kutató-mentő repülések. 5. A légtér-igénybevételi díj fizetésének közös szabályai 11. §
(1)A légtér-igénybevételi díjat – a
(2)bekezdésben foglalt kivétellel –az Eurocontrol bankszámlájára euróban kell befizetni. Az Eurocontrol a légtér igénybevételéről a díj fizetésére kötelezett részére számlát állít ki. A díj a repülés végrehajtásának napján esedékes, megfizetésére a kötelezett számára a számla kiállításától számított 30 nap áll rendelkezésre, amelyet a számlán fel kell tüntetni.
(2)Ha a légtér-igénybevételi díj fizetésére kötelezett az Eurocontrol Egyezményt aláíró valamely államban honos, akkor a légtér-igénybevételi díjat a honossága szerinti állam konvertibilis valutájában is megfizetheti az Eurocontrol által a honossága szerinti államban kijelölt bankszervezetnél. Ebben az esetben az euróban kifejezett összegnek nemzeti valutára történő átszámítását a befizetés napján és helyén érvényes, a kereskedelmi tranzakciókhoz kihirdetett napi árfolyamon kell elvégezni.
(3)Ha a légtér-igénybevételi díjat az
(1)bekezdésben meghatározott időpontig az Eurocontrol fizetési számláján nem írják jóvá, a díj fizetésére kötelezett a díjon felül késedelmi kamatot köteles fizetni. A késedelmi kamat alapja a kötelezett által meg nem fizetett légtér-igénybevételi díj, mértéke naptári naponként a díj 11,57%-ának 365-öd része.
(4)A késedelembe esést követően a légtér-igénybevételi díj és a kamat megfizetését euróban kell teljesíteni. 12. §
(1)A befizetésekhez nyilatkozatot kell csatolni, megadva a kifizetett számlák és leszámított hitellevelek hivatkozási számait, dátumait és euróban kifejezett összegeit. A számlák euróban kifejezett összegeit ugyancsak fel kell tüntetni azokon a számlákon is, ahol a légtér-igénybevételi díj fizetésére kötelezett a nemzeti valutában történő befizetés lehetőségét veszi igénybe.
(2)A számlával kapcsolatos kifogást az Eurocontrolhoz kell benyújtani. A számlán fel kell tüntetni a kifogásnak az Eurocontrolhoz történő megérkezésére előírt legkésőbbi időpontként a számla keltétől számított 60. napot.
(3)A kifogás benyújtásának időpontja az az időpont, amikor a kifogást az Eurocontrol kézhez veszi.
(4)A kifogást indokolni kell, és csatolni kell hozzá minden vonatkozó bizonyítékot.
(5)A légtér-igénybevételi díj fizetésére kötelezettet az általa benyújtott kifogás nem jogosítja fel arra, hogy a vonatkozó számla alapján fizetendő összeget a kifogásolt összeggel csökkentse, kivéve, ha ehhez az Eurocontrol hozzájárult.
(6)Ha az Eurocontrol és a légtér-igénybevételi díj fizetésére kötelezett kölcsönösen adósai és hitelezői egymásnak, számlatartozást kiegyenlítő befizetést nem lehet kezdeményezni az Eurocontrol előzetes beleegyezése nélkül. 13. §
(1)A légtér-igénybevételi díj a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) törvény szerinti légiforgalmi irányító szervezetet illeti meg, az Lt. 61/A. §
(3)bekezdésében foglalt feladatainak ellátása, valamint a magyar légtérben a repülésmeteorológiai szolgáltatás biztosítása érdekében.
(2)Az
(1)bekezdés szerinti repülésmeteorológiai szolgáltatásba az Lt. 36/A. §-ában meghatározott repülőtéren nyújtott szolgáltatás kivételével nem tartozik bele a repülőtéri repülésmeteorológiai szolgáltatás. 6. Záró rendelkezések 14. §
(1)Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.
(2)Hatályát veszti a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjról szóló 116/2005. (XII. 27.) GKM rendelet és a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjról szóló 116/2005. (XII. 27.) GKM rendelet módosításáról szóló 29/2010. (XII. 22.) NFM rendelet. 15. § Ez a rendelet
- a)a léginavigációs szolgálatok közös díjszámítási rendszerének létrehozásáról szóló, 2006. december 6-i 1794/2006/EK európai bizottsági rendelet,
- b)a léginavigációs szolgálatok közös díjszámítási rendszerének létrehozásáról szóló 1794/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2010. december 6-i 1191/2010/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. Dr. Fellegi Tamás s. k., nemzeti fejlesztési miniszter