Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

64/2009. (VII. 31.) HM utasítása az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedések jelentéséről, és a betegségek megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedések jelentésének rendjét és a megelőzésükhöz szükséges járványügyi intézkedéseket szabályozza. Célja a betegség terjedésének megakadályozása és a fertőzöttek megfelelő ellátása.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek; A Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.

Határidők:

  • A gyanús esetet legalább 7 napra el kell különíteni a tartózkodási helyén, és a betegnek sebészi maszkot kell viselnie az első tünetek jelentkezésétől számított legalább 7 napig.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
9
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az új influenza (A/H1N1) megbetegedések vagy gyanújuk bejelentésének módját.
  • Az új influenza (A/H1N1) humán megbetegedések tüneteit és diagnosztikai feltételeit.
  • A megbetegedés vagy gyanúja esetén szükséges intézkedéseket, mint az elkülönítés, laboratóriumi vizsgálatok és fertőtlenítés.
  • A megelőzési eljárásokat és az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésének használatát.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM), a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek.
  • A Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.

Melyek a főbb pontok?

  • Az új influenza (A/H1N1) esetét vagy gyanúját haladéktalanul, telefonon kell jelenteni az illetékes ÁNTSZ regionális intézetének és az MH Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálatának.
  • A betegség gyanúja akkor merül fel, ha legalább egy klinikai feltétel (pl. 38 °C-nál magasabb láz és akut légúti fertőzés jelei) és legalább egy epidemiológiai feltétel (pl. szoros kontaktus igazoltan fertőzött személlyel) teljesül.
  • A fertőzőképesség időtartama a megbetegedés kezdetét megelőző naptól a megbetegedés kezdetét követő 7. napig tart.
  • A gyanús esetet legalább 7 napra el kell különíteni a tartózkodási helyén, és a betegnek sebészi maszkot kell viselnie az első tünetek jelentkezésétől számított legalább 7 napig.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (9)
  1. 2. §
  2. 3. §
  3. 5. § Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedés vagy annak gy
  4. 6. § (1) A telefonon bejelentett beteget lehetőség szerint a tartózkodási h
  5. 7. §
  6. 8. §
  7. 9. §
  8. 10. § (1) A megelőzés érdekében az alábbiakat kell betartani
  9. 11. §

64/2009. (VII. 31.) HM utasítása az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedések jelentéséről, és a betegségek megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontja alapján – figyelemmel a Magyar Honvédség feladatával kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi követelményekről, azok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködésének rendjéről szóló 21/2003. (VI. 24.) HM–ESzCsM együttes rendelet 3. § (2) bekezdésének e) alpontjára – az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedések jelentéséről, és a betegségek megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről a következő utasítást adom ki:

Általános rendelkezések 1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter közvetlen, illetve fenntartói irányítása, továbbá felügyelete alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.

2. §

(1)Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott eset „új influenza” néven a beteg személyes adataival együtt bejelentendő. A megbetegedést vagy annak gyanúját haladéktalanul, telefonon kell jelenteni munkaidőben a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) regionális intézetének, az MH Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálatának (a továbbiakban: MH KJSZ) [tel.: 06 (1) 282-8216, HM 57-233], ügyeleti időben az ÁNTSZ kerületi/kistérségi ügyeletének, valamint az MH KJSZ szakmai ügyeletének [tel.: 06 (30) 815-0869]. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) alárendeltségébe tartozó katonai szervezeteknek a megbetegedést vagy annak gyanúját az MH ÖHP Egészségügyi Főnökség Egészségügyi Koordinációs Részleg részére is jelenteniük kell szóban és írásban.
(2)A telefonon tett bejelentést írásban (bejelentőlapon) nem kell megerősíteni. A bejelentett eseteket a fertőzőbetegnaplóban vezetni kell.

Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott humán megbetegedések tünetei

3. §

(1)Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott humán megbetegedés gyanúja azon személynél merül fel, akinél a klinikai vizsgálatot követően, a tünetek és az epidemiológiai anamnézis tisztázása után a (2) bekezdésben foglalt legalább egy klinikai feltétel mellett a (3) bekezdésben foglalt legalább egy epidemiológiai feltétel teljesül.
(2)Kliniai feltételek a következők lehetnek:
a)38 °C-nál magasabb láz, és az akut légúti fertőzés jelei és tünetei;
b)Pneumónia/súlyos légúti megbetegedés;
c)haláleset, mely ismeretlen kórokú akut légúti megbetegedést követően alakult ki.
(3)Az epidemiológiai feltétel akkor teljesül, ha a megbetegedés kezdetét megelőző 7 napon belül az alábbi három feltétel közül legalább egy fennáll:
a)a betegségre gyanús személy szoros kontaktusban volt a laboratóriumi vizsgálattal igazoltan az új influenzavírus (A/H1N1) által előidézett megbetegedésben szenvedő beteggel. Szoros kontaktusban lévő személy az, aki egy méteren belüli közelségben tartózkodott, ápolást/ellátást nyújtott a gyanús, valószínűsített vagy megerősített esetnek, vagy közvetlen kapcsolatba került annak légúti vagy más testváladékával;
b)a betegségre gyanús személy olyan területen járt [aktuális információ az Országos Epidemiológiai Központ (a továbbiakban: OEK) és az ÁNTSZ, valamint az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ honlapján, ahol az új influenza (A/H1N1) vírus az emberek között terjed];
c)a betegségre gyanús személy az új influenzavírus (A/H1N1) kimutatását végző laboratóriumban dolgozik.
(4)Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedés laboratóriumi diagnosztikus módszerei nem térnek el a szezonális influenza diagnosztikus módszereitől, az alábbi vizsgálatok egyike alkalmas az új influenzavírus (A/H1N1) kóroki szerepének igazolására:
a)RT-PCR-vizsgálat;
b)a vírus tenyésztése;
c)az új influenzavírus specifikus neutralizáló ellenanyagok titerének négyszeres emelkedése (melyhez a betegség akut szakából és – legalább 10–14 nappal későbbi időpontban – a rekonvaleszcens szakból származó savópár szükséges).
(5)A betegség fertőzőképességének tartama a megbetegedés kezdetét (0. nap) megelőző naptól a megbetegedés kezdetét követő 7. napig terjed, vagyis az inkubációs idő maximum 7 nap.

A megbetegedések bejelentésének rendje 4. § A 2. § szerinti bejelentésnek a betegről és a megbetegedés körülményeiről a következő információkat kell tartalmaznia:

a)személyes adatok (a beteg neve, neme, születési ideje, lakcíme, a beteg foglalkozása, munkahelye);
b)klinikai tünetek (láz, időtartama, köhögés, végtagfájdalom, fejfájás, nátha, torokfájás, hidegrázás, hasmenés, rossz közérzet, fáradékonyság, orrdugulás, hányás, hányinger);
c)megbetegedés kezdete;
d)szövődmények (pneumonia, bronchitis, otitis, broncopneumonia, sinusitis, encephalitis, enteritis carditis, pharyn gitis, tonsillitis, egyéb);
e)történt-e mintavételezés (a minta megnevezése, mintavétel ideje);
f)a beteg ápolása tartózkodási helyén vagy kórházban történt-e;
g)a tünetek megjelenését megelőző 6 hónapon belül részesült-e a beteg szezonális influenza elleni védőoltásban;
h)a tünetek megjelenését megelőző 7 napon belül részesült-e a beteg antivirális kezelésben;
i)került-e a vizsgált személy valószínűsített vagy igazolt, az új influenzavírusban (A/H1N1) szenvedő beteggel szoros (egy méternél közelebbi) kapcsolatba a megbetegedését megelőző 7 napon belül, ha igen, hol (belföldön, külföldön);
j)ha igen, mely ország(ok)ban;
k)a külföldi tartózkodás ideje (-tól -ig);
l)az egészségügyi dolgozó munkavégzése során (egészségügyi ellátás, ápolás) használt-e védőfelszerelést.

A megbetegedés vagy annak gyanúja esetén teendő intézkedések

5. §Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedés vagy annak gyanúja esetén a következőket kell elvégezni

a)elkülönítés,
b)diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok elvégzése,
c)a beteg környezetében szükséges teendők ellátása,
d)súlyos betegek kezelése,
e)megelőzés,
f)fertőtlenítési eljárások elvégzése.

6. §(1) A telefonon bejelentett beteget lehetőség szerint a tartózkodási helyén kell megvizsgálni

(2)Nagyszámú beteg esetén a rendelő váróhelyiségében biztosítani kell az alkoholos kézfertőtlenítés lehetőségét fertőtlenítőszer-adagolóból, valamint lábpedállal nyitható hulladéktároló edényzetet a használt papír zsebkendő biztonságos elhelyezésére.
(3)A gyanús esetet, szükség esetén, erre a célra kijelölt mentőgépkocsival/gépjárművel kell szállítani.
(4)A kórházi ápolást nem igénylő gyanús esetet tartózkodási helyén kell elkülöníteni a fertőzőképesség időtartamára, tüneteinek kezdetétől számított legalább 7 napra.
(5)A beteg számára javasolt – az egészséges személyekkel való kapcsolattartás során – a rendszeres kézmosás, köhögés, tüsszentés esetén orrának és szájának lefedése egyszer használatos zsebkendővel, és sebészi maszk alkalmazása az első tünetek jelentkezésétől számított legalább 7 napig.
(6)A beteg környezetében tartózkodók számára is javasolt a rendszeres kézmosás, az orr és száj maszkkal történő fedése.
(7)Az egészségügyi dolgozóknak alkalmazniuk kell a betegség gyanújának megfelelő egyéni védőfelszerelést (maszk, álarc/szemüveg, kesztyű, védőruha).

7. §(1) Az új influenzavírus (A/H1N1) által okozott megbetegedés vagy annak gyanúja esetén a diagnosztikus laboratóriumi vizsgálat elvégzése kötelező

(2)A gyanús betegtől légúti (orr-, torokváladék) és natív vérminta (halott esetében formalinnal nem kezelt tüdőszövet), továbbá a betegség kezdetétől számított 10–14 nap múlva újabb vérmintát kell küldeni szerológiai vizsgálatra az OEK Légúti vírus osztályára. A mintavételi eszköz beszerezhető az ÁNTSZ területileg illetékes intézetétől.

8. §

(1)A beteg környezetében – az ÁNTSZ által elvégzett vizsgálattól függetlenül – az MH KJSZ munkatársának járványügyi vizsgálatot kell végeznie a kezelőorvos által jelentett beteggel kapcsolatba került személyek felkutatása érdekében. A beteggel/halottal, annak fertőzőképességének ideje alatt szoros kapcsolatba került személyt 7 napra járványügyi megfigyelés alá kell helyezni
(2)A beteg környezetében, a tünetes időszakban folyamatos fertőtlenítést kell végezni, a beteg orr-torokváladékával szennyezett tárgyakat naponta többször virucid hatású felületfertőtlenítő szerrel kell kezelni. A szükséges fertőtlenítéshez minden esetben vírusinaktiváló (virucid) hatású dezinficienst kell alkalmazni.

9. §

A súlyos klinikai állapotú, vagy az influenza szempontjából kockázati csoportba tartozó betegek kezelésére neuraminidázgátló (Oseltamivir vagy Zamivir) antivirális gyógyszert kell alkalmazni, ha az más okok miatt nem kontraindikált Egyebekben a beteg kezelését a szakma szabályai szerint kell végezni.

10. §(1) A megelőzés érdekében az alábbiakat kell betartani

a)szezonális influenza elleni védőoltás ajánlott, amennyiben még nem volt oltva az egészségügyi dolgozó;
b)kerülni kell a zsúfoltságot, a tömeges összejöveteleket;
c)ügyelni kell a személyi higiénés követelmények betartására;
d)a beteget és a környezetében élő személyeket fel kell világosítani a fertőzés terjedésének módjairól;
e)a betegek látogatása feltétlenül kerülendő;
f)az importált fertőzések behurcolásának elkerülése érdekében fontos a betegség által érintett országokba utazók fel világosítása. (2) A betegellátás során az egészségügyi dolgozónak – saját védelme érdekében – a következő egyéni védőeszközöket kell viselnie:
a)maszk (lehetőség szerint FFP2 vagy ha az nem elérhető, akkor sebészi);
b)védőköpeny (hosszú ujjú, lehetőség szerint egyszer használatos, a nem egyszer használatos védőköpeny személyre szóló, műszakonként cserélendő) vagy műanyag kötény (mellkast takaró, egyszer használatos);
c)kesztyű (egyszer használatos, nem steril-vizsgáló kesztyű);
d)szemüveg (potenciálisan váladékfröccsenés veszélyével járó tevékenység, pl. mintavétel esetén).
(3)Az egyéni védőeszköz fel- és levételét, ezt követő tárolását és megsemmisítését a szakma szabályai szerint kell végezni.

11. §A fertőző beteg tartózkodási helyén, valamint a fertőző megbetegedésre gyanús személy környezetében az alábbi fertőtlenítő eljárásokat kell elvégezni

a)kézfertőtlenítés: a beteg ellátása, ápolása előtt, illetve után higiénés kézfertőtlenítést kell végezni. A kézfertőtlenítés végezhető ún. egyfázisú szerek használatával, vagy alkoholos kézfertőtlenítő folyadékok/gélek, valamint kézfertőtlenítő kendők alkalmazásával. Az egyfázisú szerek használatával a kéztisztítás és a kézfertőtlenítés egy munkafázisban történik. Ekkor a kezek megtörlésére egyszer használatos papír kéztörlőt kell alkalmazni. Az alkoholos kézfertőtlenítő folyadékok/gélek, valamint kézfertőtlenítő kendők alkalmazása esetén a készítmény használati utasításában feltüntetett alkalmazási paramétereket kell betartani;
b)váladékfertőtlenítés: a beteg váladékait (köpet-, torokváladék, hányadék stb.) váladékfelfogó edénybe (hánytál, ágytál, gennytál) kell felfogni, majd ebben kell a váladékfertőtlenítést elvégezni;
c)textíliafertőtlenítés: a beteg által használt mosható textíliákat (zsebkendő, ágynemű, hálóruha, alsónemű, törülköző stb.) külön, magas hőfokon kell mosni;
d)műszer-, eszközfertőtlenítés, fertőtlenítő mosogatás: a betegellátásnál, ápolásnál alkalmazott műszerek, eszközök (beleértve az evőeszközt és ivóedényzetet is) fertőtlenítését-tisztítását, így a fertőtlenítő mosogatást is lehetőleg elkülönített helyen vagy helyiségben kell végezni, ahol a fertőző anyag, illetve a fertőtlenítő oldat szóródása, széthurcolása megakadályozható. A fertőtlenítéshez ebben az esetben is virucid hatású készítmények alkalmazandók;
e)felületfertőtlenítés, fertőtlenítő takarítás: a fertőző beteg környezetében csak ún. nedves takarítást szabad alkalmazni (felmosás, lemosás, nedves letörlés stb.). A fertőző beteget szállító járművet (mentőautót), valamint a szállításnál használt hordágyat, takarót, egyéb felszerelési tárgyakat – ideértve a betegszállító és kísérő személyzet ruháját is – fertőtleníteni kell. A jármű belső terét ún. lemosásos vagy permetezéses módszerrel, a felszerelési tárgyakat felület-, az eszközöket eszközfertőtlenítő szer alkalmazásával, beáztatásos vagy letörléses módszerrel, míg a textíliákat beáztatásos módszerrel, virucid hatású készítmény alkalmazásával kell fertőtleníteni.

Záró rendelkezések 12. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba.

Budapest, 2009. július 22. Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.