18/
- (III. 6.) VM rendelete a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó,
- különleges támogatás igénybevételének szabályairól. A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló
- évi XVII. törvény
- §
(3)bekezdés
- a)pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. §
- a)és
- b)pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el: 1. §
(1)E rendelet alkalmazásában: 1. gazdasági szempontból sérülékeny terület:
- a)a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló kormányrendelet szerinti település,
- b)a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló kormányrendelet szerinti kistérség,
- c)az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. Tengelye (LEADER) szempontjából lehatárolt vidéki térségek, valamint
- d)az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú területek és az azokhoz tartozó települések megállapításáról szóló miniszteri rendelet szerinti település; 2. környezeti szempontból érzékeny terület:
- a)az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló miniszteri rendelet hatálya alá tartozó terület, valamint
- b)a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló kormányrendelet szerinti nitrátérzékeny terület; 3. különleges támogatás: a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 73/2009/EK tanácsi rendelet) 68. cikk 1. bekezdés
- b)pontja szerinti tej termeléséhez kötött különleges támogatás.
(2)E rendeletben meg nem határozott fogalmak értelmezése tekintetében a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/
- (II. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: tejkvóta-rendelet)
- §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3)Jelen rendelet alkalmazása során különös figyelemmel kell lenni a 73/2009/EK tanácsi rendelet
- cikkének
- (b) pontjában meghatározott, a közvetlen kifizetések odaítélésének minimumkövetelményeire, valamint a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló,
- október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendelet VII. mellékletében rögzítettekre.
- §
(1)A beszállítási, illetve közvetlen értékesítési tejkvótával rendelkező tejtermelő a saját gazdaságában a 2011/
- kvótaévben megtermelt, és ténylegesen értékesített tej után – legfeljebb a tejkvóta nyilvántartás szerint
- március 31-én rendelkezésére álló tejkvóta mértékéig – különleges támogatást vehet igénybe.
(2)Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/
- (VIII. 10.) FVM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelemre hozott jogerős támogatási határozat alapján átadott teljes gazdaság tekintetében, az átadó gazdaságában a 2011/
- kvótaévben megtermelt és ténylegesen értékesített tej, valamint a tejkvóta nyilvántartás szerint
- március 31-én az átadó rendelkezésére álló tejkvóta alapján, a teljes gazdaságot átvevő termelő jogosult a különleges támogatás igénybevételére az
- §
(1)bekezdés szerinti támogatási kérelem benyújtásával. 3. §
(1)A különleges támogatás igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező
- a)a támogatási kérelmében szereplő értékesített tej vonatkozásában az állatok tenyészetének állattartójaként – a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet (a továbbiakban: szarvasmarha ENAR rendelet) 2. § 9. pontja szerinti magyar ENAR-szám feltüntetésével – szerepeljen a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti nyilvántartásban,
- b)gazdasága gazdasági szempontból sérülékeny területen vagy környezeti szempontból érzékeny területen legyen, és
- c)a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában megfeleljen a tejkvóta-rendelet szerinti tejtermelő fogalmának.
(2)A támogatás kifizetésének feltétele, hogy a tejtermelő legalább 1 hektár SAPS támogatásra jogosult területtel rendelkezzen.
(3)Jogosult a különleges támogatásra az a tejtermelő is, aki vagy amely felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll feltéve, hogy az e rendeletben meghatározott egyéb feltételeknek megfelel. 4. §
(1)A különleges támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapnak az Európai Bizottság által meghatározott pénzügyi kerete.
(2)A különleges támogatás keretösszege évente 44 864 125 euró.
(3)A különleges támogatás alapjául szolgáló, a tejtermelő által értékesített tej mennyiségét a felvásárlónak történő beszállítás esetén a tejkvóta-rendelet
- mellékletének 1.
- pontja alapján alkalmazott zsírkorrekciót követően, közvetlen értékesítés esetén az értékesített folyadéktej és az értékesített tejtermékek folyadéktejre átszámított egyenértékének összesített mennyiségét a tejkvóta-rendelet
- mellékletének 1.
- pontja alapján kell megállapítani.
(4)A különleges támogatás mértékét az
(1)bekezdés szerinti pénzügyi keret és az összes támogatási kérelmet benyújtó tejtermelő által a 2. §
(1)bekezdés szerint értékesített összes tejmennyiség alapján külön jogszabály határozza meg. 5. §
(1)A támogatási kérelmet 2012. május 15-éig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) központi szerve által rendszeresített és az MVH honlapján közleményben közzétett nyomtatványon kell benyújtani.
(2)A támogatási kérelem az
(1)bekezdésben meghatározott határidőt követő
- naptári napig még benyújtható, figyelemmel a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló,
- november 30-i 1122/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1122/2009/EK bizottsági rendelet)
- cikk
(1)bekezdésében foglaltakra.
(3)Az
(1)bekezdés szerinti kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül.
(4)Az
(1)bekezdés szerinti kérelem
- a)a tejtermelő személyazonosságának megállapítására szolgáló adatokat,
- b)a tejtermelő által értékesített tej mennyiségét,
- c)a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti tenyészetkódot,
- d)a gazdaság tejtermelési tevékenységének helyrajzi szám szerint megjelölt helyét, és
- e)az 1122/2009/EK bizottsági rendelet 18. cikk
(1)bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot tartalmazza.
(5)Az
(1)bekezdés szerinti kérelemhez mellékelni kell
- a)a tejnek felvásárló részére történő értékesítése esetén a felvásárló által a tejtermelőre vonatkozóan a tejkvóta-rendelet szerinti jelentés adattartalmának megfelelően kiállított igazolást; vagy
- b)a tejnek Magyarország területéről értékesítés céljából történő kiszállítása esetén a kiszállított tej mennyiségének és minőségének (zsírtartalmának) megállapítására alkalmas számlákon alapuló nyilatkozatot. 6. § Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló miniszteri rendeletben foglaltakat az e rendeletben foglaltak szerinti eltéréssel, illetve kiegészítéssel kell megfelelően alkalmazni az alábbiak vonatkozásában:
- a)a kérelem adataiban bekövetkezett változás bejelentésére,
- b)módosításra,
- c)pontosításra,
- d)adminisztratív és fizikai ellenőrzésre,
- e)a döntésre,
- f)jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszatérítésére,
- g)támogatás kifizetésére, valamint
- h)a jogkövetkezmények halmozódása tekintetében. 7. § Az MVH az e rendelet, valamint a tejkvóta-rendelet 14. §-ában előírt éves jelentések és az e rendelet alapján elszámolt tejmennyiség vonatkozásában keresztellenőrzést végez. 8. §
(1)Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatti igazolási kérelem kizárólag az MVH központi szerve által rendszeresített nyomtatványon nyújtható be.
(2)Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) eseteire, valamint annak igazolására az 1122/2009/EK bizottsági rendelet 75. cikk
(2)bekezdésében, valamint az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. 9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. 10. § Ez a rendelet
- a)a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet,
- b)a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendelet,
- c)a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 73/2009/EK tanácsi rendelet III. címében előírt egységes támogatási rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1120/2009/EK bizottsági rendelet, és
- d)a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. november 30-i 1122/2009/EK bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. 11. § Hatályát veszti a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2011. évi különleges támogatás igénybevételének szabályairól szóló 21/2011. (III. 25.) VM rendelet. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter