35/2010. (III. 26.) HM utasítása a 2010. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatokról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a 2010. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat szabályozza. Célja a rendezvény biztonságos és eseménymentes lebonyolítása.
Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium, a HM hivatalainak és háttérintézményeinek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek a feladat végrehajtásában érintett állománya; A Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.).
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 6
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A 2010. augusztus 7–8-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szervezési és végrehajtási feladatait.
- A rendezvény lebonyolításáért felelős bizottság létrehozását és tagjainak feladatait.
- A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) közötti együttműködést.
- A rendezvénnyel kapcsolatos tervek (munka- és feladatterv, programterv, kommunikációs terv, finanszírozási terv) elkészítésének és jóváhagyásának határidejét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztérium, a HM hivatalainak és háttérintézményeinek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek a feladat végrehajtásában érintett állománya.
- A Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.).
Melyek a főbb pontok?
- A rendezvényt a honvédelmi tárca augusztusi ünnepi rendezvénysorozatának központi programjaként rendezik meg 2010. augusztus 7–8-án.
- A rendezvény megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatok koordinálására és ellenőrzésére egy bizottság jön létre.
- A HM és a HM EI Zrt. együttműködési megállapodást köt, amely részletesen tartalmazza a HM EI Zrt. feladatait.
- A bizottság illetékes tagjai 2010. március 12-éig elkészítik és jóváhagyásra felterjesztik a rendezvény végrehajtásával kapcsolatos munka- és feladattervet, programtervet, kommunikációs tervet, valamint a finanszírozási, forrás- és szükségleti, illetve költségvetési elgondolást.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
- 1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium, a HM hivat
- 2. § (1) A rendezvény megszervezésével és lebonyolításával összefüggő felad
- 3. §
- 4. § (1) A HM és a HM EI Zrt. együttműködési megállapodást kötnek, mely rés
- 5. § (1) A Rendezvénnyel kapcsolatos díszelgő és katonai rendészeti feladat
- 6. § Jelen utasítás az aláírása napján lép hatályba, és 2010. december 15-é
35/2010. (III. 26.) HM utasítása a 2010. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatokról.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a 2010. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésének előkészítésével összefüggő feladatokról címmel kiadott 91/2009. (XI. 20.) HM utasítás rendelkezéseire – a honvédelmi tárca augusztusi ünnepi rendezvénysorozatának központi programjaként a 2010. augusztus 7–8-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésére és végrehajtására az alábbi utasítást adom ki:
1. §(1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium, a HM hivatalainak és háttérintézményeinek, valamint a
Magyar Honvédség katonai szervezeteinek a feladat végrehajtásában érintett állományára.
2. §(1) A rendezvény megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatok végrehajtásának koordinálására és
ellenőrzésére bizottságot (Bizottság) hozok létre, melynek tagjai: Elnök: dr. Szeredi Péter HM kabinetfőnök Társelnök: Tömböl László mk. vezérezredes HM Honvéd Vezérkar Főnök Katonai elnökhelyettes: Benkő Tibor altábornagy MH Összhaderőnemi Parancsnokság, parancsnok Titkár: Vida Károly ny. ezredes Nemzeti Közlekedési Hatóság, főtanácsos Üzemeltetési igazgató: Koltai Gábor HM EI Zrt., vezérigazgató Repülési igazgató: Kilián Nándor dandártábornok MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, parancsnok Protokoll és tervezési igazgató: Takács István ezredes HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség Nemzetközi és Szolgáltatási Igazgatóság, igazgató Kommunikációs igazgató: Bocskai István HM Kommunikációs Főosztály, főosztályvezető, szóvivő Egészségügyi biztosítási igazgató: Prof. dr. Grósz Andor o. dandártábornok HM Állami Egészségügyi Központ, katonai főigazgató-helyettes Biztonsági igazgató: Görög Sándor okl. mk. ezredes MK Katonai Biztonsági Hivatal II. KBI, igazgató Jogi igazgató: dr. Petrov Sarolta HM Kabinettitkárság, ügyintéző Szakreferensek: Légügyi szakreferens: Arnold Ferenc ny. ezredes Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Igazgatóság, igazgatóhelyettes Katonai szakreferens: Balassa István ezredes MH ÖHP, hadtápfőnök Kommunikációs szakreferens: Szabó Zsolt mk. alezredes HM KF Médiaosztály, osztályvezető HM KEHH szakreferens Rávai Attila mk. ezredes Központi Ellenőrzési Hatósági Hivatal Munkavédelmi hatósági Osztály, osztályvezető Balogh Miklós mk. ezredes HM KEHH, Veszélyes Katonai Objektum Felügyeleti és Tűzvédelmi Hatósági Osztály, osztályvezető
3. §(1) Az elnök és társelnök felelős a Rendezvény megszervezéséért és lebonyolításáért. Feladatait a helyettesén és a titkáron
keresztül látja el. (2) A katonai elnökhelyettes a) felel a Rendezvénnyel kapcsolatos katonai feladatok betervezéséért a munka- és feladattervbe,
4. §(1) A HM és a HM EI Zrt. együttműködési megállapodást kötnek, mely részletesen tartalmazza a HM EI Zrt. Rendezvénnyel
kapcsolatos feladatit. A HM EI Zrt. felel a saját anyagi kockázatára megkötött szerződések jogszerűségéért. Az így létrejött szerződések egy-egy példányát a jogi és a gazdasági igazgató részére köteles megküldeni.
5. §(1) A Rendezvénnyel kapcsolatos díszelgő és katonai rendészeti feladatok ellátását, valamint a Bizottság munkájához
szükséges technikai eszközöket az MH Támogató Dandár igény szerint biztosítja.
6. §Jelen utasítás az aláírása napján lép hatályba, és 2010. december 15-én hatályát veszti
Budapest, 2010. március 12. Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter