Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

2013. évi CCXLVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) között a Koszovó felett kijelölt légtérben egyes léginavigációs szolgálatok nyújtásáról és egyéb kapcsolódó tevékenységek ellátásáról szóló…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a törvény a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) közötti, a Koszovó felett kijelölt légtérben nyújtott léginavigációs szolgálatokról szóló megállapodás kihirdetéséről szól. Célja, hogy jogi keretet biztosítson ezen szolgáltatások nyújtásához és a kapcsolódó tevékenységek ellátásához.

Kire vonatkozik: Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR); HungaroControl Zrt., mint a léginavigációs szolgálatok fő ellátója.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
13
Forrás
njt.hu
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Koszovó feletti légtérben nyújtott léginavigációs szolgálatok ellátását.
  • A HungaroControl Zrt. feladatait ezen szolgáltatások nyújtásában és koordinálásában.
  • A légiközlekedési hatóság és a közlekedésbiztonsági szerv feladatait és hatásköreit.
  • A felügyeleti díj fizetését a HungaroControl Zrt. részéről a légiközlekedési hatóságnak.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR).
  • HungaroControl Zrt., mint a léginavigációs szolgálatok fő ellátója.
  • A légiközlekedési hatóság és a közlekedésbiztonsági szerv.

Melyek a főbb pontok?

  • A törvény kihirdeti a Megállapodást, és felhatalmazást ad annak kötelező hatályának elismerésére.
  • A polgári léginavigációs szolgálat ellátása, valamint számos koordinációs és együttműködési feladat a HungaroControl Zrt. feladata.
  • A légiközlekedési hatóság felügyeleti díjat szed a HungaroControl Zrt.-től, melynek mértéke évi 100 millió forint.
  • A Kormány és a közlekedésért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg a KFOR szektor tekintetében a légtér igénybevételére, a bajba jutott légijárművek megsegítésére, a kötelező felelősségbiztosításra, valamint a repülésmeteorológiai szolgáltatásra és a légiforgalom irányítására vonatkozó különös szabályokat.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (13)
  1. 1. §
  2. 2. § Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti
  3. 3. § A Megállapodás hiteles angol és magyar nyelvű szövege a következő *
  4. 4. §
  5. 5. §
  6. 6. §
  7. 7. §
  8. 8. §
  9. 9. §
  10. 10. §
  11. 11. § Az Lt. 6. § (5) bekezdése, valamint 7. § (1)–(2) bekezdése a KFOR szek
  12. 12. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a KFOR szektor tekintetében
  13. 13. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihi

2013. évi CCXLVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) között a Koszovó felett kijelölt légtérben egyes léginavigációs szolgálatok nyújtásáról és egyéb kapcsolódó tevékenységek ellátásáról szóló Végrehajtási Megállapodás kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2014.III.30. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!

2013. évi CCXLVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) között a Koszovó felett kijelölt légtérben egyes léginavigációs szolgálatok nyújtásáról és egyéb kapcsolódó tevékenységek ellátásáról szóló Végrehajtási Megállapodás kihirdetéséről *

1. §

Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) között a Koszovó felett kijelölt légtérben egyes léginavigációs szolgálatok nyújtásáról és egyéb kapcsolódó tevékenységek ellátásáról szóló Végrehajtási Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerésére

2. §Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti

3. §A Megállapodás hiteles angol és magyar nyelvű szövege a következő *

4. §(1) A Megállapodás 4.3.1. cikkének első fordulatában meghatározott polgári léginavigációs szolgálat ellátása a HungaroControl Zrt. feladata

(2)A Megállapodás 4.2.6. cikkében meghatározott feladat végrehajtása a HungaroControl Zrt. feladata.
(3)A Megállapodás 4.3.4., 4.3.6., 4.3.8. és 4.3.10. cikkeiben meghatározott feladatok ellátása a HungaroControl Zrt. feladata.
(4)A Megállapodás 4.3.7. cikkében meghatározott feladat végrehajtása a HungaroControl Zrt. feladata.
(5)A Megállapodás 4.3.5. és 4.3.9. cikkeiben meghatározott szolgáltatásokhoz szükséges feltételek biztosítása, így különösen a megfelelő szerződések megkötése a HungaroControl Zrt. feladata.
(6)A Megállapodás 4.3.11. cikke alapján a HungaroControl Zrt., a légiközlekedési hatóság, és a közlekedésbiztonsági szerv megköthetik a feladataik ellátásához szükséges megállapodásokat.
(7)A Megállapodás 6.2., 6.3., 6.4., 6.5. és 6.6. cikkeivel összefüggő feladatokat a HungaroControl Zrt. látja el azzal, hogy közös díjszámítási övezet vagy más rendszer működtetése esetén szükség szerint együttműködik a NATO Nemzetközi Titkárság és az EUROCONTROL mellett az abban érintett államokkal is. A légtér igénybevételéért fizetendő díjat a magyar AIP-ben teszik közzé.
(8)A Megállapodás 4.1., 4.3.3. és 13.6. cikkeiben meghatározott koordináció végrehajtása és a KFOR, illetve a NATO International Staff (NATO IS) felé a szükséges nyilatkozatok megtétele, valamint a Megállapodás 9.4. cikkében meghatározott megállapodás megkötése a HungaroControl Zrt. feladata.
(9)A Megállapodás 9.3. cikkében meghatározott feladatok végrehajtása az összes, végrehajtásban érintett magyar szervezet koordinált eljárásával történik. A koordináció a közlekedésért felelős miniszter feladata.
(10)A Megállapodás 10. cikkében meghatározott együttműködési és adatszolgáltatási feladatok ellátása a HungaroControl Zrt. feladata.
(11)A Megállapodás 4.3.2. cikkében meghatározott polgári léginavigációs szolgálat ellátásával összefüggő hatósági és felügyeleti feladatok ellátása a Megállapodás 8. cikkében meghatározottaknak megfelelően a légiközlekedési hatóság feladata.
(12)Megállapodás 4.3.2. cikkében meghatározott polgári léginavigációs szolgálat ellátásával összefüggő közlekedésbiztonsági feladatok ellátása a Megállapodás 11. cikkében meghatározottaknak megfelelően a közlekedésbiztonsági szerv feladata.
(13)A Megállapodás 7.1.2. cikkében meghatározott szabályok megállapítása és a KFOR-ral, valamint a NATO Nemzetközi Titkársággal történő egyeztetése a közlekedésért felelős miniszter, az AIP-ben való közzététele a HungaroControl Zrt. feladata.
(14)A Megállapodás 7.1.3. cikkében meghatározott eltérések megállapítása a közlekedésért felelős miniszter, az AIP-ben való közzététele a HungaroControl Zrt. feladata.

5. §

A Megállapodás 7.2. cikkeiben meghatározott igények elbírálására nemzetközi szerződés vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes

6. §

(1)A Megállapodás 4.3.5. és 4.3.9. cikkének végrehajtása érdekében a légiközlekedési hatóság a léginavigációs és a légiközlekedés biztonságát szolgáló egyéb földi berendezések, szolgáltatások műszaki (átjárhatósági) követelményeknek való megfelelésének ellenőrzését, illetve tanúsítását, üzembe helyezésének engedélyezését a berendezés helye, illetve a szolgáltatást nyújtó székhelye szerinti állam feladat- és hatáskörrel rendelkező hatósága által lefolytatott engedélyezési és ellenőrzési eljárások eredményét felhasználva is elvégezheti, amennyiben ennek alapján a repülésbiztonsági feltételek fennállása bizonyítható
(2)Ha az (1) bekezdés szerinti berendezések, szolgáltatások tekintetében nem követelmény az uniós szabályoknak való megfelelés, és a légiközlekedési hatóság a harmadik államok feladat- és hatáskörrel rendelkező hatósága által kiállított tanúsítványt az (1) bekezdés szerinti eljárásában elfogadja, akkor ezen tanúsítvány elfogadása kizárólag a Megállapodás végrehajtását szolgálja, és a tanúsítvány nem értelmezhető európai uniós tanúsítványként.
(3)A légiközlekedési hatóság a Megállapodás 4.3.9. cikkeinek végrehajtása érdekében nemzetközi szerződésnek nem minősülő együttműködési megállapodást köthet a Megállapodás végrehajtásával érintett állam feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságaival.
(4)A közlekedésbiztonsági szerv a Megállapodás 11. cikkének végrehajtása érdekében nemzetközi szerződésnek nem minősülő együttműködési megállapodást köthet a Megállapodás végrehajtásával érintett állam feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságaival.

7. §

A nemzetközi frekvenciaegyeztetési eljárásban a jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező központi államigazgatási szervek jogosultak a Megállapodás 4.3.9. cikkének végrehajtása érdekében – a NATO/KFOR nevében – lefolytatni a szükséges nemzetközi frekvenciakoordinációt a Koszovó felett kijelölt légteret kiszolgáló rádióberendezések tekintetében, a HungaroControl Zrt. szakmai közreműködésével

8. §

(1)A Megállapodás 4.3. cikkében meghatározott feladatokkal kapcsolatos felelősség a HungaroControl Zrt.-t kormányrendeletben meghatározott kötelező felelősségbiztosítása által fedezett károk mértékéig terheli
(2)Az (1) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladó károkért fennálló felelősség viselésére a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) rendelkezései az irányadóak.

9. §

(1)Az Lt. 61. § (5) bekezdésében meghatározott felügyeleti díjon felül, a HungaroControl Zrt. a léginavigációs szolgálatok nyújtásának idejére időarányosan köteles a Megállapodás 3. cikkében és Mellékletében meghatározott légtér (a továbbiakban: KFOR szektor) tekintetében a légiközlekedési hatóságnak – mint a Megállapodásban kijelölt nemzeti felügyeleti hatóságnak – felügyeleti díjat fizetni. A felügyeleti díj mértéke évi 100 millió forint
(2)Az (1) bekezdésben meghatározott felügyeleti díjat negyedéves egyenlő részletekben, a negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig kell forintban átutalni a légiközlekedési hatóság számlájára. A KFOR szektorhoz kapcsolódó költségalap-elszámolás biztosítása érdekében a légiközlekedési hatóság köteles a felmerült költségekről a tárgyévet követő év március 15-ig kimutatatást készíteni és azt megküldeni a HungaroControl Zrt. részére. A tárgyévre fizetett díj és a tárgyévben ténylegesen felmerült költségek közötti eltérés esetén a különbözetet a tárgyévet követő második év díjfizetése során kell a légiközlekedési hatóságnak és a HungaroControl Zrt.-nek rendezni azzal, hogy az adott évi díj mértékét a különbözet összegével módosítani kell.

10. §

A KFOR szektor tekintetében – a Megállapodás 7.1. pontja alapján – a magyar jogszabályokat törvényben, valamint a 12. § szerinti felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni

11. §Az Lt. 6. § (5) bekezdése, valamint 7. § (1)–(2) bekezdése a KFOR szektor tekintetében nem alkalmazandó

12. §(1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a KFOR szektor tekintetében

a)a légtér igénybevételére;
b)a bajba jutott légijárművek megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő szolgálat szervezetére, működésének, fenntartásának, riasztásának és a mentéssel járó költségek viselésének rendjére, e tevékenységek engedélyezésére; valamint
c)a kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó különös szabályokat rendeletben állapítsa meg. *
(2)Felhatalmazást kap a közlekedésért felelős miniszter, hogy a KFOR szektor tekintetében
a)a repülésmeteorológiai szolgáltatás rendjéről szóló szabályzat kiadására; *
b)a repülések végrehajtására; *
c)a légiforgalom irányításának szabályaira; *
d)a gazdasági és közlekedési főügyeleti rendszer létrehozására, működésére, valamint egyes bejelentési kötelezettségekre; *
e)a légtér légiközlekedés céljára történő kijelölésére; valamint *
f)a léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet szakszolgálati engedélyére és képzésére; * vonatkozó különös szabályokat rendeletben állapítsa meg.

13. §(1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba

(2)A 2–12. § a Megállapodás 13.1. bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba. *
(3)A Megállapodás, illetve a 2–12. § hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter – annak ismertté válását követően – a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg. * Vissza az oldal tetejére -->

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.