(1)bekezdése, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló
- évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/
- (XII. 22.) Korm. rendelet
- §
(3)bekezdése alapján – figyelemmel a Modern Városok Program keretében a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású (katonai-polgári) fejlesztéseinek támogatásáról és az ehhez szükséges források biztosításáról szóló 1845/2016. (XII. 23.) Korm. határozatban foglaltakra – a következő együttes intézkedést adjuk ki: 1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezet). 2. A Modern Városok Program keretében a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású (katonai-polgári) fejlesztéseinek támogatásáról és az ehhez szükséges források biztosításáról szóló 1845/2016. (XII. 23.) Korm. határozatban (a továbbiakban: Korm. határozat) a HM felelősségi körébe utalt – valamint az ezekkel összefüggő tervező, szervező és koordinációs – feladatok ellátására, javaslattételi jogkörrel munkacsoportot (a továbbiakban: Munkacsoport) hozunk létre. A Munkacsoport közreműködik a repülőtér komplex fejlesztésével kapcsolatos programok összehangolásában, azok végrehajtásának felügyeletében, továbbá az MH-nak a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvényből fakadó feladat- és hatáskörét érintően a kecskeméti állami repülések céljára szol gáló repülőtérnek a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Modern Városok Program keretében történő polgári célú fejlesztésében. 3. A Munkacsoport vezetését a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM VGHÁT) látja el. 4. A Munkacsoport titkári feladatait a HM Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM VGHÁT Titkárság) személyi állományából kijelölt személy végzi. 5. A Munkacsoport tagjai:
- a)az HM Állami Légügyi Főosztály kodifikációért fele lős szervezeti eleme,
- b)a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály,
- c)a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály,
- d)a HM Védelmi Igazgatási Főosztály,
- e)a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Hadmű veleti Csoportfőnökség,
- f)a HVK Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség,
- g)a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség,
- h)a HVK Logisztikai Csoportfőnökség,
- i)a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség,
- j)a HVK Személyzeti Csoportfőnökség,
- k)a HVK Vezérkari Titkárság,
- l)a HM Védelemgazdasági Hivatal,
- m)az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továb biakban: MH ÖHP),
- n)az MH Geoinformációs Szolgálat,
- o)az MH Egészségügyi Központ, és
- p)az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis képviseletében kijelölt, nyilatkozattételre feljogosított személy vagy személyek. 6. A Munkacsoport vezetője a Munkacsoport aktuális ülésének tárgykörére figyelemmel kijelöli az 5. pont szerinti tagok közül a résztvevők körét. A Munkacsoport munkájába – a Munkacsoport vezetőjének döntése alapján – eseti jelleggel, szakmai együttműködési céllal
- a)bevonhatóak más honvédségi szervezetek, és
- b)felkérhetőek központi államigazgatási szervek, külö nösen a Miniszterelnökség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az ingatlanok felett tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, valamint – szakterületüket érintően – más, állami részvétellel működő gazdálkodó szervezetek. 7. Az érintett honvédségi szervezetek a Munkacsoport vezetőjének megkeresésére a feladatkörük szerint kötelesek együttműködni. 8. A Munkacsoport ügyrendjét maga határozza meg és a HM VGHÁT hagyja jóvá. 9. A Munkacsoport a feladatoktól függően ülésezik. Az üléseket a HM VGHÁT hívja össze és vezeti. A HM VGHÁT helyettesítését távolléte esetén az általa kijelölt személy látja el. Az ülések napirendjére a HM VGHÁT Titkárság alkalmanként tesz javaslatot. A Munkacsoport üléseiről emlékeztető készül. 10. A Munkacsoport ülésein megfogalmazott kérdéseket megválaszolás céljából, illetve javaslatokat az esetlegesen szükséges intézkedések megtétele céljából a hatáskörrel rendelkező honvédségi szervezet részére a HM VGHÁT Titkárság továbbítja. 11. A honvédségi szervezetek álláspontjáról, a tett intézkedésekről – jellegüknek megfelelően szóban vagy írásban – a Munkacsoport a HM VGHÁT Titkárság útján tájékoztatást kap. 12. A Munkacsoport – a 2. pontban foglaltakra figyelemmel –
- a)javaslatokat dolgoz ki a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású repülőtérré történő fejlesztéséhez szükséges követelmények – különösen hadműveleti, logisztikai, infrastrukturális létesítésifelújítási, vagyongazdálkodási, beszerzési, az ingatlan használatával kapcsolatos szervezeti-szervezési, repülőszakmai, jogi, környezetvédelmi, a létfontosságú rendszerek védelmét érintő, veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védelmi és kiképzési/oktatási követelmények – megállapításához,
- b)felméri a közös felhasználású repülőtérré történő fejlesztés során jelentkező infrastrukturális, technikai eszköz-, humán erőforrás és más igényeket,
- c)felügyeli és támogatja az MH ÖHP által a léginavigációs és egyéb szolgáltatási körök biztosítására létrehozott munkacsoport szakmai tevékenységét,
- d)felügyeli és koordinálja az MH ÖHP és más illetékes honvédségi szervezetek által, az audit eljárásokra összeállított dokumentációk polgári légiközlekedési hatóság részére történő előkészítését, és a kérelmek benyújtását,
- e)felügyeli a közös felhasználású repülőtér fejlesztéséhez szükséges infrastrukturális célú közbeszerzési eljárásokat, továbbá ellenőrzi a kivitelezés határidőben történő végrehajtását,
- f)kapcsolatot tart fenn Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával, valamint az önkormányzat által megbízott polgári üzemeltetővel,
- g)előkészíti – a polgári üzemeltetővel együttműködve – a honvédelmi tárca és a polgári üzemeltető közötti, garanciális elemeket tartalmazó, honvédelmi érdekeket képviselő szolgáltatási szerződéstervezeteket,
- h)koordinálja a Miniszterelnökség és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata között a polgári fejlesztésre rendelkezésre álló források lehívása érdekében az Európai Bizottság részére történő bejelentés előkészítését,
- i)koordinálja a közös felhasználású repülőtér-fejlesztés katonai infrastrukturális és képzési forrásai Miniszter elnökségtől való lehívásához szükséges feladatok végrehajtását;
- j)felügyeli a 9A1385 számú NATO Képességcsomag, valamint az Európai Megerősítő Intézkedések (a továbbiakban: ERI) programelemek közös felhasználású repülőtér-fejlesztéssel összefüggő összehangolását, valamint a Kecskeméti repülőtér területének bővítéséhez szükséges előkészítő feladatokat,
- k)koordinálja, illetve előkészíti Magyarország légterének szuverenitása érdekében a párhuzamos gurulóút ERI programból vagy nemzeti költségvetésből való megvalósítását,
- l)figyelemmel kíséri a projekt kiemelt nemzetgazdasági beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági eljárásokat,
- m)kapcsolatot tart és közreműködik az egységes kommunikáció érdekében a HVK kommunikációért felelős szervezetével,
- n)részt vesz a közös felhasználású repülőtérré történő fejlesztéshez szükséges jogszabály-módosítások és jogszabályok kidolgozásában,
- o)felügyeli a határidők betartását, illetve előre nem látható akadályok, határidőcsúszások esetén javaslatot tesz a részfeladatok határidejének megváltoztatására,
- p)a
- g)pont szerinti szerződéstervezetek tartalmára is tekintettel, a hadműveleti követelményeket és a hatósági előírásokat figyelembe véve javaslatokat dolgoz ki a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású repülőtérré történő fejlesztéséhez szükséges üzemeltetői, üzembentartói és fenntartói szintű állománytábla módosítások vonatkozásában, és
- q)koordinálja és felügyeli a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású (katonai-polgári) fejlesztéséhez szükséges további, felmerülő feladatokat. 13. A Munkacsoport tagjai a feladatok végrehajtása során az elektronikus kapcsolattartási forma használatára törekednek. 14. A Munkacsoport vezetője havonta beszámolót állít össze a HM közigazgatási államtitkár és a HVK főnöke részére a Munkacsoport munkájáról. 15. Az együttes intézkedés hatálybalépését követő napon az 5. pont szerinti szervezetek vezetői a Munkacsoportba delegált tagok nevét, beosztását és elérhetőségét a Munkacsoport titkárának megküldik. 16. Ez az együttes intézkedés az aláírása napján lép hatályba. Az együttes intézkedés aláírásának napja 2017. június 16. 17. Hatályát veszti a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású repülőtérré történő fejlesztésének szakmai előkészítésével kapcsolatos munkacsoport megalakításáról szóló 8/2016. (HK 2.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés. Dr. Firicz László s. k., HM közigazgatási államtitkár