1509/2018. (X. 17.) Korm. határozata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a határozat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozásáról és működéséről szól, melynek célja a budapesti fejlesztéspolitika és kiemelt közösségi fejlesztések összehangolása.
Kire vonatkozik: A Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata; A miniszterelnök, a főpolgármester, miniszterek és államtitkárok, valamint a főpolgármester által felkért helyettesek és közgyűlési tagok.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozását.
- A Tanács feladatait, mint javaslattevő, kezdeményező, döntés-előkészítő és koordináló szerv.
- A Tanács összetételét, tagjait és döntéshozatali mechanizmusát.
- A Tanács ülésezési rendjét és napirendjét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata.
- A miniszterelnök, a főpolgármester, miniszterek és államtitkárok, valamint a főpolgármester által felkért helyettesek és közgyűlési tagok.
Melyek a főbb pontok?
- A Tanács tíz tagból áll: öt tag a Kormányt, öt tag a Fővárosi Önkormányzatot képviseli.
- A döntéseket egyhangúlag hozzák, a kormányoldalnak és a fővárosi önkormányzati oldalnak egy-egy szavazata van.
- A Tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester, ügyvezető alelnöke a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
- A Tanács szükség szerint, de legalább kéthavonta ülésezik.
- A Tanács napirendjére veheti a központi költségvetési, európai uniós vagy önkormányzati forrásból megvalósuló jelentős budapesti városfejlesztési beruházásokat.
- A főpolgármesternek vétójoga van a „Budapest 2020–2030” fejlesztési terv tekintetében.
- A Tanács tagjai tevékenységükért tiszteletdíjban vagy költségtérítésben nem részesülnek.
Egyéb jogszabályok
8
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1509/2018. (X. 17.) Korm. határozata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról.
1.A Kormány, Budapest főpolgármesterének (a továbbiakban: főpolgármester) kezdeményezésére és javaslatát elfogadva, Budapest Főváros Önkormányzatával (a továbbiakban: Fővárosi Önkormányzat) együttműködve, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján létrehozza a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát (a továbbiakban: Tanács), valamint felkéri a főpolgármestert a Tanács tevékenységében – az e határozatban meghatározottak szerint – történő közreműködésre.
2.A Tanács a budapesti fejlesztéspolitika, valamint a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések tervezésének és megvalósításának összehangolásával, a budapesti fejlesztéspolitika területén hozandó kormányzati és fővárosi önkormányzati döntések megalapozott előkészítésével, a kormányzati és a fővárosi önkormányzati hatáskörben megvalósuló jelentős fővárosi fejlesztések és beruházások tekintetében a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat közötti koordinációs tevékenységgel kapcsolatban javaslattevő, kezdeményező, döntés-előkészítő, koordináló feladatokat lát el; továbbá figyelemmel kíséri és nyomon követi ezen fejlesztések megvalósítását.
3.A Tanács
a)tíz tagból áll, akik közül öt tag a Kormányt, öt tag a Fővárosi Önkormányzatot képviseli,
b)döntéseit egyhangúlag hozza, a döntéshozatal során a kormányoldalnak és a fővárosi önkormányzati oldalnak egy-egy szavazata van, azzal, hogy szavazati jogot a Kormány nevében a miniszterelnök vagy az őt helyettesítő miniszter, a Fővárosi Önkormányzat nevében a főpolgármester gyakorolja.
4.A Tanács
a)elnöke – a kormányoldal tagjaként – a miniszterelnök, akit akadályoztatása esetén a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettesít,
b)társelnöke – a fővárosi önkormányzati oldal tagjaként – a főpolgármester, aki a Tanács ülésein személyesen vesz részt, és nem helyettesíthető,
c)ügyvezető alelnöke – a kormányoldal tagjaként – a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, aki a Tanács ülésein személyesen vesz részt, és nem helyettesíthető.
5.A Tanács további tagja
a)a Kormány oldaláról:
aa)a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a Tanács ülésein személyesen vesz részt, és nem helyettesíthető,
ab)a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter,
ac)az innovációért és technológiáért felelős miniszter,
b)a Fővárosi Önkormányzat oldaláról összesen négy fő:
ba)a főpolgármester által felkért egy vagy több főpolgármester-helyettes,
bb)a fővárosi közgyűlés polgármester tagjai közül a főpolgármester által felkért tag vagy tagok.
6.Az 5. pont a) alpont ab) és ac) alpontja szerinti minisztert – akadályoztatása esetén – az általa kijelölt államtitkár helyettesíti.
7.A Tanács
a)szükség szerint, de legalább kéthavonta ülésezik,
b)üléseit az elnök vagy a társelnök jogosult összehívni azzal, hogy ülés összehívását az ügyvezető alelnök is kezdeményezheti,
c)üléseit az elnök vagy az őt helyettesítő miniszter vezeti,
d)által megtárgyalni kívánt ügyek körét és ennek megfelelően a Tanács ülések napirendjét a tagok javaslatára a Tanács állapítja meg, azzal, hogy az elnök vagy a társelnök által indítványozott ügyeket a Tanács köteles napirendre tűzni és megtárgyalni,
e)ülésére az elnök, a társelnök, illetve az ügyvezető alelnök – tanácskozási joggal – más személyeket is meghívhat, illetve az elnök vagy a társelnök javaslatára köteles meghívni.
8.Amennyiben a Tanács elnöke vagy társelnöke valamely napirendre tűzött ügy tekintetében előterjesztés vagy egyéb döntés-előkészítő anyag készítését tartja szükségesnek, úgy annak elkészítéséről az ügyvezető alelnök és a főpolgármester által kijelölt főpolgármester-helyettes közösen gondoskodik.
9.A Tanács ügyrendjét és munkatervét – a főpolgármester és az ügyvezető alelnök javaslatára, az e határozatban meghatározottakkal összhangban – maga állapítja meg.
10.A Tanács az alábbi beruházásokkal kapcsolatos ügyeket veheti napirendjére:
a)központi költségvetési vagy európai uniós forrásból a Kormány intézményrendszerén keresztül megvalósítandó jelentős budapesti kormányzati városfejlesztési beruházások,
b)a Fővárosi Önkormányzat feladatkörében a Fővárosi Önkormányzat intézményei útján saját, európai uniós forrásból vagy átengedett központi költségvetési támogatással megvalósítandó jelentős budapesti városfejlesztési beruházások, valamint
c)a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésében megvalósítandó jelentős budapesti városfejlesztési beruházások.
11.A Tanács 2018. december 31-ig a Kormánynak és a Fővárosi Önkormányzatnak címzett ajánlást dolgoz ki a 10. pontban meghatározott beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések egységes megvalósítási rendjére vonatkozóan.
12.A Tanács javaslatot dolgoz ki, állást foglal, kezdeményez a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat számára a 10. pontban meghatározott beruházásokkal összefüggő egyes ügyekben, illetve állást foglal az egyéb, a budapesti fejlesztéspolitikát érintő, a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Kormány feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésekben.
Ennek keretében a Tanács különösen:
a)javaslatot tesz a hosszú távú fejlesztési célok meghatározására;
b)javaslatot tesz a hosszú távú fejlesztési célok eléréséhez szükséges fejlesztési feladatok és intézkedések meghatározására;
c)véleményezi a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány együttműködésében vagy állami, illetve fővárosi önkormányzati hatáskörben megvalósítandó jelentős fejlesztések (beruházások) megvalósításának alapvető elemeit (beruházási program, célok, elvárások, ütemezés), javaslatot tesz a főbb operatív feladatok meghatározására;
d)véleményezi a 10. pont szerinti tárgykörbe tartozó alábbi, a kormányzati stratégiai irányításról szóló kormányrendeletben meghatározott kormányzati stratégiai tervdokumentumokat, és egyeztető fórumként szolgál azok egyeztetésére, koordinálására:
da)nemzeti középtávú stratégia,
db)miniszteri program,
dc)hosszú távú koncepció,
dd)fehér könyv,
de)szakpolitikai stratégia, df ) szakpolitikai program;
e)a d) alpontban foglaltak keretében véleményezi a stratégiai tervdokumentum formájában előkészítendő, „Budapest 2020–2030” fejlesztési tervet, és egyeztető fórumként szolgál a terv megvitatására, a terv tartalmát illető kezdeményezések, javaslatok elfogadására, továbbá javaslatot tesz a terv Kormány és a fővárosi közgyűlés elé terjesztésére 2019. december 31-ig, azzal, hogy a főpolgármesternek a terv tekintetében vétójoga van; f ) megtárgyalja és véleményezi a fővárosi településfejlesztési és településrendezési eszközök, illetve azok módosításainak tervezeteit, ideértve különösen az alábbiakat:
fa)a Budapest 2030 Hosszú Távú Városfejlesztési Koncepció,
fb)az Integrált Településfejlesztési Stratégia,
fc)a Budapest Főváros Településszerkezeti Terv,
fd)a Budapest Főváros Rendezési Szabályzat,
fe)a Duna-parti Építési Szabályzat és
ff)a Városligeti Építési Szabályzat;
g)véleményezi és döntési javaslattal látja el a 10. pontban meghatározott tárgykörben készített egyes, a Kormány döntését igénylő fejlesztéspolitikai tárgyú előterjesztéseket, és egyeztetési fórumként szolgál az ilyen tárgyú kormányzati döntések tekintetében;
h)véleményezi és döntési javaslattal látja el a 10. pontban meghatározott tárgykörben készített egyes, a fővárosi közgyűlés döntését igénylő fejlesztéspolitikai tárgyú előterjesztéseket, és egyeztetési fórumként szolgál az ilyen tárgyú döntések tekintetében;
i)közreműködik a fejlesztéspolitikai célok teljesülése érdekében szükséges, illetve azokkal összefüggő jogszabály-előkészítésben;
j)a fejlesztések végrehajtásáért felelős szervezetektől – tagjai útján – beszámolót kérhet, és intézkedési javaslatot fogalmazhat meg a részükre.
13.A 12. pont e) alpontja szerinti, „Budapest 2020–2030” fejlesztési terv a Budapest 2030 Hosszú Távú Városfejlesztési Koncepció alapján készül el, ehhez igazodik. A terv készítése során a Kormány együttműködik a Fővárosi Önkormányzattal, és a Kormány azt a Tanács konszenzussal kialakított álláspontjának elfogadását követően tárgyalja meg.
14.A Kormány 12. pont e) és g) alpontjában meghatározott előterjesztéseket tárgyaló ülésére, az ezen alpontokban meghatározott előterjesztések tárgyalásához a főpolgármestert tanácskozási joggal szükséges meghívni.
15.A Tanács elnöke és tagjai a Tanácsban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban, illetve költségtérítésben nem részesülnek.
16.A Tanács működésének feltételeiről, valamint titkársági és ügyviteli feladatainak ellátásáról a Miniszterelnökség
–a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára által irányított szervezeti egység útján – gondoskodik.
17.A Tanács – a működésének megkezdését követő egy év elteltével, de legkésőbb 2019. december 31-ig – az ügyvezető alelnök által elkészített jelentés alapján felülvizsgálja működésének rendjét, értékeli működésének tapasztalatait, és javaslatot tesz a Tanács működésének folytatására, az azzal kapcsolatos esetleges változtatásokra, adott esetben a Tanács működésére vonatkozó törvény, illetve egyéb jogszabály megalkotására.
18.Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök