120/
- (IV. 16.) Korm. rendelete a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének szempontjairól. A Kormány az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
- évi CXXV. törvény 63/A. §
(15)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. §
(1)bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének eljárása
- §
(1)A helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás az Országos Esélyegyenlőségi Szakértői Névjegyzékből kijelölt esélyegyenlőségi szakértőt (a továbbiakban: szakértő) vonja be a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésébe.
(2)A szakértő e rendeletben meghatározott feladatainak ellátásához a helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás segítséget nyújt. 2. §
(1)A szakértő helyzetelemzés során a település, a többcélú kistérségi társulás és – az adott közfeladat társulási formában történő ellátása esetén – más társulás, illetve a megye sajátosságaihoz igazodó módszerrel megállapítja, hogy a településen, a társulásban részt vevő településeken, illetve a megyében élő hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, különösen a mélyszegénységben élők, romák, fogyatékos személyek és nők, a teljes lakossághoz viszonyítva milyen foglalkoztatási, képzettségi, szociális, lakhatási, területi, egészségügyi mutatókkal rendelkeznek és ezek alapján az adott település, a társulás, illetve a megye milyen esélyegyenlőtlenségi problémákkal küzd.
(2)A helyzetelemzés elkészítése során az esélyegyenlőségi szakértő felhasználja a Központi Statisztikai Hivatal, a Foglalkoztatási Szolgálat, a település, a társulás, illetve a megye rendelkezésére álló nyilvántartások anonimizált adatait, valamint más rendelkezésére álló nyilvántartásokat.
(3)A szakértői helyzetelemzés ismeretében a helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás helyzetelemzést fogad el. 3. §
(1)Az elfogadott helyzetelemzés alapján a szakértő intézkedési tervjavaslatot készít az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére.
(2)A szakértő által előkészített tervjavaslat ismeretében a helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás elfogadja a helyi esélyegyenlőségi programot.
(3)A helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás dönthet úgy, hogy a szakértő a helyzetelemzését és az intézkedési tervjavaslatát együtt készíti el.
(4)A szakértő az elfogadott helyi esélyegyenlőségi programot abból a szempontból véleményezi, hogy az alkalmas-e az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére. 4. §
(1)A többcélú kistérségi társulás esélyegyenlőségi programja tekintetében e rendeletet azzal kell alkalmazni, hogy a társulási megállapodásban rögzített feladatok tekintetében kell feltárni a problémákat és meghatározni a szükséges intézkedéseket.
(2)Ha a települési önkormányzat valamely közszolgáltatást többcélú kistérségi társulási megállapodás alapján lát el, az adott közszolgáltatásra vonatkozó helyzetelemzést és intézkedéseket a települési önkormányzat helyi esélyegyenlőségi programjának nem kell tartalmaznia.
(3)Ha a települési önkormányzat valamely közszolgáltatást többcélú kistérségi társulási megállapodástól eltérő társulási megállapodás alapján lát el, azon közszolgáltatás tekintetében a helyi esélyegyenlőségi programot a társulásban részt vevő valamennyi település lakosságára vonatkozóan, a társulásban érintett településekkel a társulási tanácsban egyeztetett tartalommal kell elkészíteni.
- § A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének elősegítésére az esélyegyenlőségért felelős miniszter módszertani segédletet ad ki.
- § A helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás az Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapján és saját honlapján a helyi esélyegyenlőségi programot, valamint a szakértő által készített véleményt közzéteszi.
- A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének szempontjai
- §
(1)A helyi esélyegyenlőségi programban a nők és férfiak esélyegyenlőtlenségének, a mélyszegénységben élők, romák esélyegyenlőtlenségének, valamint a fogyatékos személyek esélyegyenlőtlenségének csökkentésére irányuló intézkedések csak akkor mellőzhetők, ha egyértelműen megállapítható, hogy
- a)ilyen esélyegyenlőtlenség nincs jelen, vagy
- b)az ilyen esélyegyenlőtlenség a helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás hatáskörébe tartozó intézkedésekkel tovább nem csökkenthető.
(2)A nők és férfiak esélyegyenlőtlenségének csökkentésénél különös tekintettel kell lenni
- a)a társadalmi problémák nemek szerinti értelmezésének, a nemek eltérő szükségletei ismeretének és elismerésének hiányára,
- b)a nők gazdasági függésére, kiszolgáltatottságára,
- c)a nőket érő erőszakra,
- d)arra, hogy a reprodukciós jogok sérülésének elkerülése érdekében van-e megfelelő tájékoztatás és hatékony segítségnyújtás a településen a családtervezés, anya- és gyermekgondozás területén,
- e)a nők közéletben, gazdasági életben való aránytalan részvételére.
(3)A mélyszegénységben élők, romák esélyegyenlőtlenségének csökkentésénél különös tekintettel kell lenni
- a)a foglalkoztatási, egészségügyi, szociális helyzet tekintetében
- aa)a saját fenntartású intézményekben való foglalkoztatottság növelésére,
- ab)a szűrőprogramokon történő részvételi arány növelésére, az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségének javítására, valamint a gyermekek alultápláltságának csökkentésére,
- b)a lakhatási szegregáció tekintetében
- ba)a területi szegregáció mértékére,
- bb)a megfelelő minőségű közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítására,
- bc)a lakosság integrációját támogató közösségfejlesztő programokra,
- bd)a tervezett beavatkozások és a településfejlesztési dokumentumok összhangjára,
- c)a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek közoktatási esélyegyenlősége tekintetében
- ca)az intézmények között és az egyes intézményeken belüli szegregáció mértékére,
- cb)az intézmények között az oktatás hatékonyságában mutatkozó eltérésekre,
- cc)a tanulók iskolai eredményességében mutatkozó eltérésekre,
- cd)a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek óvodai ellátására.
(4)A fogyatékos személyek esélyegyenlőtlenségének csökkentésénél különös tekintettel kell lenni
- a)a közszférában és a versenypiacon a fogyatékos személyek teljes lakossághoz viszonyított arányuknak megfelelő mértékű foglalkoztatására,
- b)az egészségügyi ellátások elérhetőségére,
- c)az egészségügyi ellátórendszer és rehabilitációs intézmények közti információáramlásra és együttműködésre,
- d)a szociális szolgáltatások szerepére a fogyatékos személyek rehabilitációjában,
- e)a közoktatási intézmények elérhetőségére, hozzáférhetőségére,
- f)az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében
- fa)az önkormányzati közszolgáltatásokat nyújtó épületek akadálymentesítésére,
- fb)az önkormányzati közszolgáltatások információs és kommunikációs akadálymentesítésére,
- fc)az építésügyi hatóságok felkészültségére az akadálymentesítés építészeti szempontjainak vizsgálatában,
- fd)a helyi tömegközlekedés akadálymentesítésére. 8. §
(1)Az intézkedési tervben meghatározott intézkedések célja különösen:
- a)a lakhatási és oktatási szegregáció felszámolása, integrált lakókörnyezet kialakítása,
- b)a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képzettségi és foglalkoztatottsági szintjének növelése,
- c)az oktatásban, képzésben megjelenő sztereotipikus pályaorientáció megváltoztatása,
- d)a közszolgáltatásokhoz, egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése,
- e)az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítése a helyi önkormányzat döntéshozatalában, az általa fenntartott vagy támogatott intézményekben, és az önkormányzat által ellenőrzött szolgáltatások körében,
- f)a hátrányos helyzetű csoportok tagjai részvételének elősegítése a döntéshozatalban és a közügyek irányításában.
(2)Az egyes intézkedésekhez kapcsolódóan meg kell határozni a végrehajtás felelősét, határidejét és a költségek forrását. 3. Felülvizsgálat 9. § Felül kell vizsgálni a helyi esélyegyenlőségi programot,
- a)ha a helyzetelemzés alapjául szolgáló adatok lényegesen megváltoztak, és emiatt az intézkedési terv átdolgozása szükséges,
- b)az elfogadását, vagy az
- a)pont szerinti felülvizsgálatát követő két év elteltével. 10. §
(1)A felülvizsgálatnak ki kell terjednie
- a)arra, hogy a helyzetelemzés továbbra is helytálló-e,
- b)a lejárt határidejű intézkedések teljesülésére és eredményeinek felmérésére.
(2)A felülvizsgálatra az Országos Esélyegyenlőségi Szakértői Névjegyzékből kijelölt, a helyi esélyegyenlőségi program előkészítésében közre nem működött esélyegyenlőségi szakértő tesz javaslatot.
(3)A helyi önkormányzat, illetve a többcélú kistérségi társulás a felülvizsgálati javaslat alapján
- a)módosítja a helyi esélyegyenlőségi programot,
- b)új helyi esélyegyenlőségi programot fogad el. 4. Záró rendelkezések 11. §
(1)E rendelet
- május
- napján lép hatályba.
(2)E rendelet rövidítése: Hepr.
(3)Ha a helyi önkormányzatok vagy az önkormányzati társulás
- április 30-áig az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
- évi CXXV. törvény
- április 30-áig hatályos
- §
(5)bekezdése szerinti önkormányzati esélyegyenlőségi programot fogadott el, ezt a programot e rendelet felülvizsgálatra vonatkozó szabályai szerint 2011. június 30-ig kell felülvizsgálni és módosítani, vagy új esélyegyenlőségi programot kiadni. Bajnai Gordon s. k., miniszterelnök