Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelete a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának részletes szabályait, valamint az állami és közérdekű védekezés költségeinek megállapítását és igénylését határozza meg.

Kire vonatkozik: Azok a földhasználók, akik nem tesznek eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségüknek; A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH), a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzője, valamint az ingatlanügyi hatóság.

Határidők:

  • A közérdekű védekezés költségeit az MgSzH Központ előlegezi meg az igénylés beérkezését követő 5 napon belül.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
8
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A parlagfű elleni közérdekű védekezés elrendelésének folyamatát és felelőseit.
  • A közérdekű védekezés elvégzésének módját és költségeit.
  • A parlagfű-fertőzött területek ellenőrzését és azonosítását.
  • Az állami és közérdekű védekezés finanszírozását és a költségek elszámolását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azok a földhasználók, akik nem tesznek eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségüknek.
  • A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH), a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzője, valamint az ingatlanügyi hatóság.

Melyek a főbb pontok?

  • A parlagfű elleni közérdekű védekezést külterületen az MgSzH, belterületen a jegyző rendeli el, kivéve, ha az önkormányzat nem tesz eleget kötelezettségének, ekkor az MgSzH.
  • A közérdekű védekezést célirányosan, költségtakarékosan, hatékonyan és a lehető legkisebb környezeti károsodással járó eljárással kell elvégezni.
  • Az ingatlanügyi hatóság hivatalból vagy bejelentés alapján végez helyszíni ellenőrzést, különösen a parlagfű-veszélyeztetett területeken, amelyeket a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) azonosít és térképez.
  • A közérdekű védekezés költségeit az MgSzH Központ előlegezi meg az igénylés beérkezését követő 5 napon belül.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (8)
  1. 2. § (1) A közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság a közérdekű v
  2. 3. § (1) Helyszíni ellenőrzést – a Tv. 17. § (4) bekezdésében
  3. 4. § (1) Az ingatlanügyi hatóság a 3. § (1) bekezdése szerint
  4. 5. § (1) A Tv. 49. §-a szerinti állami védekezés végrehajtásának fedezetét
  5. 6. §
  6. 7. § (1) A közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségek
  7. 8. § (1) A Tv. 50. §-ában foglalt eljárás esetén a közérdekű
  8. 9. § (1) Ez a rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba

221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelete a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól.

A Kormány az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés f) és

g)pontjában, valamint az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés
b)pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli:

A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának szabályai 1. §

(1)Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 17. §
(4)bekezdésében előírt parlagfű elleni védekezés elmulasztása esetén
a)külterületen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH),
b)belterületen – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) rendeli el a közérdekű védekezést.
(2)Ha belterületi ingatlan esetében a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat nem tesz eleget Tv. 17. §
(4)bekezdésében előírt parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, az MgSzH rendeli el a közérdekű védekezést.

2. §(1) A közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság a közérdekű védekezés elvégzésével általa minden év

május 31. napjáig kiválasztott gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

(2)A közérdekű védekezést célirányosan, költségtakarékosan, hatékonyan és a lehető legkisebb környezeti károsodással járó eljárással kell elvégezni.
(3)A közérdekű védekezés költségei magukban foglalják az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.

3. §(1) Helyszíni ellenőrzést – a Tv. 17. § (4) bekezdésében

foglaltak betartásának ellenőrzése érdekében – hivatalból vagy bejelentés alapján külterületen az ingatlanügyi ható ság, belterületen a jegyző végzi. Az ingatlanügyi hatóság a helyszíni ellenőrzést hivatalból a 4. §-ban meghatározott területeken folytatja le.

(2)A helyszíni ellenőrzés során – amennyiben bizonyítást nyer, hogy a földhasználó nem tett eleget a Tv. 17. §
(4)bekezdésében foglalt kötelezettségének – külterületen a fertőzött területet főbb töréspontjainak koordinátái meghatározásával, belterületen a helyrajzi szám alapján be kell azonosítani. Az ingatlanügyi hatóság az azonosító adatokat, a terület helyrajzi számát, a földhasználó adatait és a rendelkezésére álló bizonyítási eszközöket további intézkedésre megküldi a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóságnak. Amennyiben az ingatlanügyi hatóság a növényvédelmi tevékenységről szóló külön jogszabályban meghatározott más allergén gyomnövény jelenlétét észleli, arról szintén tájékoztatja a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóságot.
(3)Amennyiben az (1) bekezdésben foglaltakon kívül a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság észleli a Tv. 17. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettség megszegését, megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a közérdekű védekezés elrendeléséhez szükséges adatok beszerzése érdekében.
(4)A (3) bekezdés szerinti megkeresésben a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság az ingatlanügyi hatóságnak megküldi külterület esetén a parlagfűvel fertőzött terület főbb töréspontjainak koordinátáit, belterület esetén a helyrajzi számot.
(5)Az (1) bekezdésében foglalt helyszíni ellenőrzés során az ingatlanügyi hatóság az 1. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszi fel.
(6)A Tv. 50. § (7) bekezdésében foglalt felületi borítottságot négyzetméterenként kell számítani. Az agronómiailag indokolt tőszám viszonyítási mértékegysége darab/folyóméter. A felületi borítottságot és a kultúrnövény tőszámát a 2. számú mellékletben foglaltak alapján kell megállapítani.
(7)A parlagfű elleni közérdekű védekezést elrendelő határozatban a (2) bekezdés szerinti töréspontokkal, valamint a helyrajzi számmal meg kell határozni azt a területet, amelyre a hatósági védekezés kiterjed.
(8)A határozatot meg kell küldeni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak.

4. §(1) Az ingatlanügyi hatóság a 3. § (1) bekezdése szerint

hivatalból helyszíni ellenőrzést

a)a (2) bekezdésében meghatározott parlagfű-veszélyeztetett területeken, b) a tevékenységével összefüggésben szerzett információi alapján parlagfűvel fertőzött területeken végez.
(2)Parlagfű-veszélyeztetett területnek (a továbbiakban: veszélyeztetett terület) azon külterületi fekvésű területek minősülnek, amelyeken az űrfelvételek távérzékeléses kiértékelése és a korábbi helyszíni ellenőrzések tapasztalatai alapján a tárgyévi parlagfű-fertőzöttség valószínűsíthető.
(3)A veszélyeztetett területeket a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) megfigyelő rendszerben azonosítja, és azokról veszélyeztetettségi térképet készít.
(4)A FÖMI a korábbi év adatai alapján készített veszélyeztetettségi térképet minden év június 15-ig elektronikus úton megküldi ingatlanügyi hatóságnak. A FÖMI minden év június 30-tól a vegetációs időszak végéig a veszélyeztetettségi térképet – a tárgyévi helyszíni ellenőrzési adatok és űrfelvételek távérzékeléses kiértékelése alapján – kéthetente frissíti.
(5)A FÖMI azon területeket, amelyekre az előző évben közérdekű védekezést hajtottak végre, illetve rendeltek el, térinformatikai rendszerben ábrázolja, és tájékoztató jelleggel, megyei, valamint településhatáros bontásban, elektronikus formában a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) honlapjáról elérhető módon közzéteszi.
(6)A (3)–(5) bekezdésben foglaltak teljesítése érdekében az ingatlanügyi hatóság a helyszíni ellenőrzéssel, illetve az MgSzH az elvégzett közérdekű védekezéssel érintett területek adatait folyamatosan, de legkésőbb az ellenőrzés lefolytatását, illetve a közérdekű védekezés elvégzését követő 5 napon belül megküldi a FÖMI-nek.

Az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének szabályai

5. §(1) A Tv. 49. §-a szerinti állami védekezés végrehajtásának fedezetét a költségvetési törvényben a Minisztérium

előirányzatából kell biztosítani.

(2)A Tv. 50. §-a szerinti közérdekű védekezés végrehajtásának fedezetét a költségvetési törvényben a Minisztérium meghatározott előirányzatából kell biztosítani.
(3)A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ) végzi a rendelkezésére bocsátott célkerettel kapcsolatos pénzügyi műveletek lebonyolítását, e feladatának ellátásával kapcsolatos költségeit az előirányzat terhére számolja el.
(4)Az előirányzatban rendelkezésre álló pénzeszközökről, továbbá azok felhasználásáról az MgSzH Központ rendszeresen, de legalább negyedévente, illetve a lebonyolítással kapcsolatos problémák felmerülése esetén értesíti a Minisztériumot.

6. §

A FÖMI a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának részletes szabályairól szóló külön jogszabályban meghatározott feladata ellátásával kapcsolatos költségeit – a Minisztérium előzetes jóváhagyása alapján – az előirányzatból kell biztosítani. A FÖMI az elvégzett feladatokról és felhasznált forrásokról a tárgyév december 31. napjáig szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást nyújt be a Minisztériumnak.

7. §(1) A közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségek

előlegezését a közérdekű védekezést elrendelő hatóság a védekezést elrendelő határozat meghozatala után igényelheti az MgSzH Központtól. Amennyiben a földhasználó a közérdekű védekezés elrendelését követően tesz eleget védekezési kötelezettségének, az okafogyottá vált kiszállással felmerült költségeket lehet érvényesíteni.

(2)Az MgSzH Központ a közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségeket a hozzá érkezett igény szerint a közérdekű védekezést elrendelő hatóság részére az előirányzat terhére megelőlegezi, az igénylés beérkezését követő 5 napon belül.

8. §(1) A Tv. 50. §-ában foglalt eljárás esetén a közérdekű

védekezést elrendelő hatóság a földhivatal költségeit az általa megküldött költségelszámolás alapján annak beérkezésétől számított 30 napon belül megtéríti.

(2)A közérdekű védekezést elrendelő hatóság a földhasználó által részére befizetett, illetve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által behajtott és részére továbbított összeget – annak beérkezésétől számított 8 napon belül – az MgSzH Központon keresztül visszatéríti az előirányzatba.

9. §(1) Ez a rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba

azzal, hogy rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2)E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a) a növényvédelmi tevékenységről szóló 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet 4/A–4/D. §-ai és az azokat megelőző alcím, valamint 3. és 5. számú melléklete,
b)a növényvédelmi közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 160/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet.

Gyurcsány Ferenc s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.