Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1519/2017. (VIII. 14.) Korm. határozata az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését szolgáló intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat az élelmiszerek minőségének javítását, a vásárlók tájékozottságának növelését és a hatósági ellenőrzések hatékonyságának fokozását célzó intézkedéseket ír elő. A cél az élelmiszerbiztonság és a fogyasztói tudatosság erősítése.

Kire vonatkozik: A földművelésügyi miniszter és az emberi erőforrások minisztere, valamint a nemzetgazdasági miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter; Az élelmiszeripar szereplői és a közétkeztetést végző szervezetek.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az élelmiszerek minőségi előírásait és azok jogszabályi szintű bevezetését.
  • A vásárlók tájékoztatását, különösen a fagyasztott hús frissként való értékesítésének visszaszorítása érdekében.
  • Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tudatosságot növelő programokat és oktatási anyagokat.
  • A közétkeztetés minőségének javítását és minősítési rendszerének kidolgozását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A földművelésügyi miniszter és az emberi erőforrások minisztere, valamint a nemzetgazdasági miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
  • Az élelmiszeripar szereplői és a közétkeztetést végző szervezetek.
  • A vásárlók, különösen a gyermekek és a nyugdíjasok.

Melyek a főbb pontok?

  • A földművelésügyi miniszternek 2020. december 31-ig meg kell vizsgálnia a Magyar Élelmiszerkönyv irányelveinek kötelező előírásokká tételét.
  • A fagyasztott hús frissként való értékesítésének visszaszorítása érdekében a vásárlók kötelező tájékoztatására vonatkozó előírásokat 2017. december 31-ig módosítani kell.
  • Az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos, gyermekeknek szóló tananyagot 2018. július 30-ig ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni.
  • Az S-QR kód alapú Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet és a kapcsolódó elektronikus tudástárat 2018. december 31-ig ki kell dolgozni.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1519/2017. (VIII. 14.) Korm. határozata az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését szolgáló intézkedésekről.

A Kormány az élelmiszerek minőségének emelése, a vásárlói tudatosság fejlesztése, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelése céljából felhívja 1. a földművelésügyi minisztert, hogy az élelmiszerek minőségének javítása céljából vizsgálja meg a Magyar Élelmiszerkönyv irányelvei átemelésének lehetőségét a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásai közé; ezzel egy időben a kormányzati deregulációs törekvésekkel összhangban vizsgálja meg az említett irányelvek jogszabályi szintre való emelésének indokoltságát;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2020. december 31. 2. a földművelésügyi minisztert, hogy bővítse a Magyar Élelmiszerkönyv alap- és emelt szintű szabályozása alá eső termékek körét;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2020. december 31. 3. a földművelésügyi minisztert, hogy dolgozza ki az élelmiszerek objektív érzékszervi minősítését lehetővé tevő előírásokat, valamint az élelmiszeripar megfelelő jogalkalmazási gyakorlatának támogatása céljából folytassa a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásaihoz és irányelveihez kapcsolódó útmutatók kidolgozását;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: folyamatos 4. a földművelésügyi minisztert, hogy az élelmiszerek minőségi paramétereinek hatékony ellenőrzése érdekében tegyen javaslatot az ellenőrző hatóság szakértői és eszköz állományának bővítésére;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31. 5. a földművelésügyi minisztert, hogy a fagyasztott hús friss tőkehúsként való kiskereskedelmi értékesítésének visszaszorítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket a vásárlók kötelező tájékoztatására vonatkozó előírások módosítása érdekében;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31. 6. a földművelésügyi minisztert, hogy a meglévő vásárlói ismeretek bővítése céljából – szükség szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – bővítse a meglévő szemléletformáló programokat, és szükség szerint hozzon létre különálló programot a vásárlók élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tudatosságának és tudásszintjének növelése érdekében az élelmiszerek jelölése, az élelmiszerek minőségi paramétereinek, valamint az előállítás során alkalmazott technológiák közérthetővé tétele körében, továbbá készítsen ajánlásokat a hagyományos termékek megismertetésére, különösen a gyermekek és a nyugdíjasok számára;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2019. június 30. 7. a földművelésügyi minisztert, hogy az élelmiszerláncban bekövetkező, az élelmiszerlánc-biztonságra visszavezethető események csökkentése érdekében hozzon létre új programot, amely közérthető formában felhívja a vásárlók figyelmét az élelmiszerláncban jelen lévő kockázatokra;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2018. július 30. 8. a földművelésügyi minisztert, hogy dolgozza ki és tegye ingyenesen hozzáférhetővé a játszva tanulás elvén nyugvó, gyermekeknek szóló élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos tananyagot;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2018. július 30. 9. az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálja meg és tegyen javaslatot az emberi erőforrás fejlesztését célzó kampányok finanszírozási lehetőségeiről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. szeptember 30.

10.a földművelésügyi minisztert, hogy a hiteles vásárlói tájékoztatás, szemléletformálás érdekében dolgozza ki
–szükség szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – az S-QR kód alapú Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, a kapcsolódó elektronikus tudástár kialakításával együtt;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2018. december 31. 11. a földművelésügyi minisztert, hogy hozzon létre – az emberi erőforrások minisztere és szükség szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – online „Fórum” felületet a kórházi és a 3–18 éves korosztályt ellátó közétkeztetési feladatokat ellátó szervezetek számára, a menüsorokkal, diétás és normál receptekkel, technológiákkal kapcsolatos információkhoz való hozzájutásuk érdekében;

Felelős: földművelésügyi miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2018. december 31.

12.a földművelésügyi minisztert, hogy dolgozza ki a közétkeztetők és ételeik minősítésére is kiterjedő „Minőségérzet növelése a közétkeztetésben” programot, amely magába foglalja az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny rendszeres, méltó rangú szervezését;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31. 13. a földművelésügyi minisztert, hogy teremtse meg – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – a fogyasztóvédelmi szervezetek számára rendszeres, élelmiszerminőséggel, azon belül elsősorban jelölési kérdésekkel foglalkozó képzések tartásának lehetőségét, és a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter bevonásával dolgozzon ki közös kampányt a fogyasztóvédő szervezetekkel a hibás termékek visszavitelére vonatkozóan;

Felelős: földművelésügyi miniszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2018. december 31.

14.a földművelésügyi minisztert, hogy a vásárlók, az élelmiszerelőállítók és a vendéglátással foglalkozók felelős alapanyag beszerzéssel és helyes konyhatechnológiai eljárásokkal kapcsolatos ismereteinek mélyítése érdekében – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – bővítse ki az „Ételt csak okosan” programot és a Szupermenta programot a klasszikus hatósági munka bemutatásával, a kockázatoknak leginkább kitett vásárlók számára, továbbá a gyümölcsökzöldségek minőségével kapcsolatos helyes fogyasztói elvárások kialakítása érdekében dolgozza ki a „Tökéletlen is lehet tökéletes” programot;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2018. december 31. 15. a földművelésügyi minisztert, hogy – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – erősítse a Magyar Élelmiszerkönyv ismertségét, amely a közérthető közigazgatás jegyében segíti a vásárlói tudatosság kialakulását, egyúttal érthetővé teszi a Magyar Élelmiszerkönyvben leírtakat, így a mindennapokban használható információkhoz juthatnak a vásárlók;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2018. június 30. 16. a földművelésügyi minisztert, hogy dolgozza ki – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával – az elektronikus Nemzeti Élelmiszerlánc-minősítési és Eredetvizsgálati Rendszer (a továbbiakban: Minősítési Rendszer) kialakításának és működtetésének részleteit tartalmazó koncepciót, amely tartalmazza

a)az élelmiszerlánc-termékekre vonatkozó laboratóriumi vizsgálatok és vállalkozói önellenőrzési rendszerek integrálásának informatikai fejlesztését,
b)átfogó tudástár és tartalomszolgáltató rendszer létrehozását, a védjegyek, emblémák és hiteles adatok vásárlókkal történő megismertetését;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31.

17.a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vizsgálja meg és a vizsgálat alapján biztosítsa – a földművelésügyi miniszter egyetértésével – a Minősítési Rendszer európai uniós fejlesztési forrásból való finanszírozásának lehetőségét;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31.

18.a földművelésügyi minisztert, hogy – a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – készítsen előterjesztést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal irányítása alá tartozó laboratóriumok vonatkozásában a központosított laboratóriumi feladatellátást biztosító új laboratóriumi komplexum kialakításának lehetőségéről;

Felelős: földművelésügyi miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. december 31.

19.a földművelésügyi minisztert, hogy a visszaélések elleni hatékony védekezés érdekében gondoskodjon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jelenlegi létszámának racionális bővítéséről és a meglévő informatikai rendszer fejlesztéséről;

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31. 20. a nemzetgazdasági minisztert, hogy a határozatban felsorolt feladatok elvégzéséhez gondoskodjon a szükséges források biztosításáról a következő bontásban:

a)a 6. pontban foglaltak megvalósításához 2018-ban 600 millió forintot, 2019-ben 700 millió forintot,
b)a 8. pontban foglaltak megvalósításához 2017. évben 150 millió forintot,
c)a 10. pontban foglaltak megvalósításához 2018. évben 130 millió forintot,
d)a 12. pontban foglaltak megvalósításához 2018. évben 50 millió forintot,
e)a 14. pontban foglaltak megvalósításához 2018. évben 200 millió forintot, 2019. évben 20 millió forintot, f ) a 15. pontban foglaltak megvalósításához 2018. évben 100 millió forintot.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.