1837/2018. (XII. 27.) Korm. határozata a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő fejlesztéséhez szükséges egyes intézkedésekről. A Kormány – figyelemmel a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő átcsoportosításról, az egyes kiemelt kormányzati kötelezettségek végrehajtásáról és a további szükséges intézkedésekről szóló 1493/2018. (X. 10.) Korm. határozat 2. pont
- b)alpontjára – a turizmus regionális fellendítése érdekében támogatja a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő (a továbbiakban: Gyógyfürdő) fejlesztését, melynek keretében 1.1. egyetért a részére bemutatott és általa megtárgyalt koncepció szerinti medencecsarnok és gyermekbirodalom kivitelezésének (a továbbiakban: Beruházás) Harkány Város Önkormányzata mint építtető (a továbbiakban: Önkormányzat) általi megvalósításával és azzal, hogy a Beruházás mindösszesen legfeljebb 3 355 467 000 forint összegű költségvetési támogatásból valósuljon meg; 1.2. egyetért azzal, hogy az 1.1. pont szerinti kivitelezéseket követően a Gyógyfürdő üzemeltetője a Harkányi Gyógyfürdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság legyen; 1.3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a miniszterelnök kabinetfőnöke bevonásával – gondoskodjon a 2019. költségvetési évre vonatkozóan a Beruházás megvalósítása érdekében a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 11. Turisztikai fejlesztési célelőirányzat jogcímcsoport (a továbbiakban: TFC) javára
- a)a Beruházás első finanszírozási üteméhez szükséges legfeljebb 498 250 000 forint,
- b)a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetét terhelő tranzakciós illetékre és kincstári díjakra 1 750 000 forint, mindösszesen 500 000 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról; Felelős: pénzügyminiszter a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: az
- a)és
- b)alpont összevont összege tekintetében a 2019. évi költségvetés végrehajtása során, 2019. február 28-ig. 1.4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a miniszterelnök kabinetfőnöke bevonásával – gondoskodjon a Beruházás második finanszírozási ütemének megvalósításához a 2020. költségvetési évben szükséges – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – legfeljebb 1 531 000 000 forint forrás biztosításáról a TFC javára; Felelős: pénzügyminiszter a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során 1.5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a miniszterelnök kabinetfőnöke bevonásával – gondoskodjon a Beruházás harmadik finanszírozási ütemének megvalósításához a 2021. költségvetési évben szükséges – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – legfeljebb 1 335 516 400 forint forrás biztosításáról a TFC javára; Felelős: pénzügyminiszter a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: a 2021. évi központi költségvetés tervezése során 1.6. felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a Beruházás megvalósítása érdekében hozza létre a támogatási jogviszonyt az Önkormányzattal, mely jogviszony tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. §
(4c)bekezdés
- b)pontjában biztosított jogkörében eljárva engedélyezi a miniszterelnök kabinetfőnöke számára, hogy a korábban azonos jogcímcsoporton vállalt éven túli kötelezettségeken felül – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – a 2019. költségvetési év tekintetében legfeljebb 500 000 000 forint, a 2020. költségvetési év tekintetében legfeljebb 1 531 695 600 forint összegben, a 2021. költségvetési év tekintetében legfeljebb 1 335 516 400 forint összegben éven túli kötelezettséget vállaljon; Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: 2018. december 31. 1.7. egyetért
- a)a Gyógyfürdő további fejlesztésével, ennek keretében a szolgáltatás diverzifikációt biztosító fejlesztések – melyek között új gyógyászati szárny – megvalósításával,
- b)azzal, hogy a Gyógyfürdő jövőbeni üzemeltetési költségeinek optimalizálása érdekében megvalósíthatósági tanulmány elkészítése szükséges, mely a Kormány részére bemutatott tervek szerint vizsgálja egyes kiegészítő beruházások szükségességét és költségigényét, illetve azok megtérülését,
- c)a Gyógyfürdő környezetében egy fedett sportuszoda megvalósíthatóságának vizsgálatával; 1.8. az 1.7. pont
- a)
- a)alpontja szerinti beruházásnak a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásáról szóló 233/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. §
(2)bekezdés n)–
- p)pontja szerinti előkészítési fázisaira 301 117 000 forint,
- b)
- b)alpontja szerinti beruházásnak a Rendelet 2. §
(2)bekezdés
- a)pontja szerinti előkészítési fázisaira 57 531 000 forint,
- c)
- c)alpontja szerinti beruházásnak a Rendelet 2. §
(2)bekezdés a)–c) pontja szerinti előkészítési fázisaira 95 250 000 forint, – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – mindösszesen 454 474 500 forint forrást biztosít azzal, hogy az előkészítési fázisokat legkésőbb
- június 30-ig kell megvalósítani; 1.
- az 1.
- pont szerinti beruházások előkészítésének kormányzati felelőseként a miniszterelnök kabinetfőnökét jelöli ki; 1.
- az államháztartásról szóló
- évi CXCV. törvény
- §
(2)bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az 1.
- pont szerinti beruházások előkészítési feladatainak finanszírozása érdekében a Kvtv.
- melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet,
- Központi kezelésű előirányzatok cím,
- Központi tartalékok alcím,
- Beruházás Előkészítési Alap jogcímcsoport terhére, a Kvtv.
- melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet,
- Fejezeti kezelésű előirányzatok cím,
- Célelőirányzatok alcím,
- Turisztikai fejlesztési célelőirányzat jogcímcsoport javára – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – összesen 454 475 500 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, az
- melléklet szerint, a fel nem használt rész tekintetében a Beruházás Előkészítési Alapba történő visszafizetési kötelezettséggel; Az átcsoportosítás tekintetében Felelős: pénzügyminiszter a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő:
- január
- Az elszámolási és a visszafizetési kötelezettség tekintetében Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: az 1.
- pont a) alpontja szerinti beszámoló tudomásulvételét követő 15 napon belül 1.
- egyetért azzal, hogy az 1.
- pont szerinti előkészítési fázisokat az Önkormányzat valósítsa meg, és felkéri a kormányzati felelőst, hogy az Önkormányzat részére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/
- (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. § hatálya alá tartozó támogatást nyújtson; Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: az 1.
- pont szerinti forrás rendelkezésre bocsátását követően azonnal 1.
- felhívja miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a) a Rendelet
- §
(1)bekezdésére figyelemmel számoljon be az 1.8. pontban meghatározott előkészítési fázisok végrehajtásáról, valamint a Beruházás Előkészítési Alap jogcímcsoport terhére átcsoportosított forrás felhasznált összegéről; Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke Határidő: 2020. július 30.
- b)az 1.7. pont a)–
- c)alpontja szerinti előkészítési fázisok végrehajtásának eredménye alapján készítsen előterjesztést – az 1.7. pont
- c)alpontjában meghatározott feladattal összefüggésben jelentkező sportszakmai kérdésben az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a Kormány részére, és tegyen javaslatot a Kormány részére a megvalósításának kérdésében a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés és felelősök bemutatásával; Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke emberi erőforrások minisztere Határidő: az 1.7. pont a)–
- c)alpontja szerinti előkészítési fázisok végrehajtását, illetve az előkészítésre számított forrásokkal történt elszámolás elfogadását követő 30 napon belül 1.13. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az 1.7. pont
- c)alpontjában meghatározott feladattal összefüggésben tájékoztassa az Önkormányzatot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésénél figyelembe veendő sportszakmai szempontokról. Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2019. január 15. 2. Ez a határozat – a 3. pontban foglalt kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba. 3. Az 1.7–1.13. pont 2019. január 1-jén lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök