11/2010. (IV. 20.) SZMM rendelete a települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából 2010. évben nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a rendelet a települési önkormányzatoknak nyújtott, 2010. évi szociális nyári gyermekétkeztetési támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályait határozza meg. Célja, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára nyáron is biztosított legyen a napi egyszeri melegétkeztetés.
Kire vonatkozik: Községi, városi és fővárosi kerületi önkormányzatok; Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 5
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A támogatás igénylésének feltételeit és határidejét.
- A támogatás folyósításának módját és ütemezését.
- Az étkeztetés biztosításának időtartamát és formáját (melegétkezés vagy felmelegíthető készétel).
- A támogatás elszámolásának rendjét és határidejét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Községi, városi és fővárosi kerületi önkormányzatok.
- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek.
Melyek a főbb pontok?
- A támogatás a 2010. június 16-ától 2010. augusztus 31-éig terjedő időszakra vonatkozik.
- Az önkormányzatoknak legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül kell napi egyszeri melegétkeztetést biztosítaniuk.
- A támogatás egy gyermekre jutó napi összege legfeljebb 370 forint.
- Az igényeket 2010. május 21-éig kell felmérni, a támogatás elszámolása pedig 2010. szeptember 15-éig esedékes.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (5)
- 3. § A települési önkormányzat által nyári gyermekétkeztetés céljára igényb
- 4. § (1) A települési önkormányzat jegyzője – a gyermekjóléti szolgálat köz
- 6. § (1) Az országosan esetlegesen keletkező előirányzat-maradványból támog
- 9. § Az e rendelet szerint igényelt támogatás jogtalan igénybevétele esetén
- 10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és 2
11/2010. (IV. 20.) SZMM rendelete a települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából 2010. évben nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól.
A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 16. pontjában kapott felhatalmazás alapján a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
3. §A települési önkormányzat által nyári gyermekétkeztetés céljára igénybe vehető elvi keretösszeget és a megyénkénti
elvi keretösszeget a Gyvt. 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatásban részesülő gyermekek és a Gyvt. 20/B. §
4. §(1) A települési önkormányzat jegyzője – a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével – 2010. május 21-éig felméri a nyári
gyermekétkeztetés iránti igényeket. (2) A települési önkormányzat jegyzője a nyári gyermekétkeztetés iránti igényeket összesíti és 2010. május 27-éig értesíti az illetékes regionális szociális és gyámhivatalt, illetve annak területi osztályát (a továbbiakban együtt: szociális és gyámhivatal) arról, hogy a települési önkormányzat milyen arányban kívánja igénybe venni az 1. mellékletben a rá vonatkozóan megállapított elvi keretösszeget és a megyében esetlegesen keletkező előirányzat-maradvány esetén mekkora többletigénye van a települési önkormányzatnak. (3) A megyében esetlegesen keletkező előirányzat-maradványból támogatásra az a települési önkormányzat jelenthet be igényt, amely vonatkozásában az 1. melléklet keretösszeget nem határoz meg, vagy a felmerült igényekhez képest kisebb keretösszeget határoz meg, feltéve, hogy a települési önkormányzat a támogatásból az e rendeletben meghatározottak szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek étkeztetését biztosítja.
6. §(1) Az országosan esetlegesen keletkező előirányzat-maradványból támogatásra 2010. július 20-áig a gyermekek és
az ifjúság védelméért felelős miniszternél az a települési önkormányzat jelenthet be igényt, amely vonatkozásában az 1. melléklet keretösszeget nem határoz meg, vagy a felmerült igényekhez képest kisebb keretösszeget határoz meg, feltéve, hogy a települési önkormányzat a támogatásból az e rendeletben meghatározottak szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek étkeztetését biztosítja. (2) Az országosan esetlegesen keletkező előirányzat-maradványból történő támogatás kifizetéséről a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter 2010. július 30-áig dönt, amelyről haladéktalanul értesíti a többletigényt bejelentő települési önkormányzatot és a helyi önkormányzatokért felelős minisztert.
A támogatást átvevő települési önkormányzat 2010. szeptember 6-áig számol el a támogatást átadó települési önkormányzat felé. (4) Az Igazgatóság elektronikusan összesíti a 4. melléklet szerinti elszámolásokat és 2010. október 15-éig az 5. melléklet szerint, megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az összesített adatokat tájékoztatásul megküldi a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszternek.
9. §Az e rendelet szerint igényelt támogatás jogtalan igénybevétele esetén az államháztartásról szóló 1992. évi
XXXVIII. törvény 64/B. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.
10. §Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és 2010. december 31-én hatályát veszti
Dr. Herczog László s. k., szociális és munkaügyi miniszter