1221/2010. (XI. 4.) Korm. határozata a 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat a 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szól, konkrét feladatokat és felelősöket jelölve ki a károsultak megsegítésére és a károk felszámolására.
Kire vonatkozik: A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet által érintett települések lakosságát és önkormányzatait (különösen Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely); A belügyminisztert, nemzeti fejlesztési minisztert, vidékfejlesztési minisztert, nemzeti erőforrás minisztert, nemzetgazdasági minisztert és közigazgatási és igazságügyi minisztert.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A károsodott lakóépületek felmérését és a fedél nélkül maradt lakosság ideiglenes elhelyezését.
- Az új lakóépületek építéséhez szükséges területek településrendezési eszközeinek vizsgálatát és módosítását.
- Az állami, önkormányzati utak, hidak és vasúti pályák, valamint a mezőgazdasági területek kárainak felmérését és a helyreállítási feladatokat.
- A károsultak támogatását új lakóépület építése, helyreállítása vagy lakásvásárlás formájában, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet által érintett települések lakosságát és önkormányzatait (különösen Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely).
- A belügyminisztert, nemzeti fejlesztési minisztert, vidékfejlesztési minisztert, nemzeti erőforrás minisztert, nemzetgazdasági minisztert és közigazgatási és igazságügyi minisztert.
Melyek a főbb pontok?
- A belügyminiszternek azonnal fel kell mérnie a károsodott lakóépületeket és gondoskodnia kell a fedél nélkül maradtak ideiglenes elhelyezéséről.
- Az érintett önkormányzatoknak soron kívül kell eljárniuk az új lakások építéséhez szükséges építési telkek kialakításában.
- A helyreállítási és újjáépítési munkákat 2011. június 30-ig be kell fejezni.
- A Kormány kijelenti, hogy a támogatás nem a károkozó helyetti helytállás, hanem a károsultak elemi lakhatási feltételeinek megteremtésére irányul, és érvényesíteni kívánja igényeit a károkozó MAL Zrt.-vel szemben.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1221/2010. (XI. 4.) Korm. határozata a 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról.
A Kormány 1. felhívja a belügyminisztert, hogy a) haladéktalanul végezze el a károsodott lakóépületek állapotfelmérését az érintett helyi önkormányzatok bevonásával és gondoskodjon a fedél nélkül maradt lakosság ideiglenes elhelyezésének feltételeiről;
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 2. felkéri az érintett önkormányzatokat, hogy az új lakások építéséhez szükséges építési telkek kialakítása érdekében a településrendezési eszközök szükséges módosítása ügyében soron kívül járjanak el.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 4. felhívja a vidékfejlesztési minisztert, a nemzeti erőforrás minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy mérjék fel a károsodott terület mentesítésével összefüggő feladatokat, a mezőgazdasági állat- és takarmánykárok természetbeni pótlásának lehetőségét, és a felmérés eredményei alapján kezdjék meg a végrehajtást, továbbá vizsgálják meg a szennyezett mezőgazdasági földterületekkel kapcsolatban az ingatlancsere lehetőségét.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter nemzeti erőforrás miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 5. az érintett önkormányzatok (Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely) elismert védekezési és helyreállítási költségeit a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet szabályai szerint téríti meg, az elismert védekezési költségeket a kihirdetett veszélyhelyzetre vonatkozó rendelkezések figyelembevételével.
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 7. a) felhívja a belügyminisztert, hogy a közpénzek felhasználásával kapcsolatos nyilvánosságot biztosítsa, és a pénzügyi folyamatok átláthatósága érdekében működtessen folyamatba épített ellenőrzési rendszert.
Felelős: belügyminiszter Határidő: folyamatos
Felelős: érintett központi költségvetési szervek vezetői Határidő: folyamatos
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2010. november 15. 9. felhívja a belügyminisztert, hogy az adományok nyilvánosságának biztosítása, a segélyezésben résztvevő civil szervezetek közötti koordináció biztosítása és az adományok elosztásának összehangolása érdekében hozzon létre egy elektronikus nyilvántartási rendszerrel támogatott Civil Humanitárius Koordinációs Központot.
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 10. felhívja az érintett minisztereket, hogy a helyreállítási és újjáépítési munkákat – beleértve az utak, hidak, kapcsolódó műtárgyak helyreállítását is – úgy szervezzék meg, hogy azok 2011. június 30-ig befejeződjenek.
Felelős: belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzeti erőforrás miniszter vidékfejlesztési miniszter Határidő: 2010. június 30. 11. felhívja az érintett minisztereket, hogy 2011. november 30-ig készítsenek kormány-előterjesztést a helyreállítás és újjáépítés költségeivel kapcsolatos elszámolásról a határozat 1. mellékletében foglaltak figyelembevételével.
Felelős: belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzeti erőforrás miniszter vidékfejlesztési miniszter Határidő: 2011. november 30. 12. a) felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegyen javaslatot az iszapkárok enyhítésére felhasználható európai uniós források átcsoportosítására, szükség szerint a jogszabályi előírások módosítására.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter Határidő: 2010. november 15.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2010. december 31.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 14. felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyes feladatokról szóló 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozatban meghatározott eljárási rendtől eltérően a tervezéssel, az építéssel, a szakértői feladatokkal, valamint a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MAL Zrt.) Magyar Állam felügyeletének ellátásáért felelős kormánybiztos feladatellátásával, tevékenységével összefüggő kiadásokra az ehhez kapcsolódó előirányzatok, keretek felhasználására új szerződéseket kössön, lejáró szerződéseket meghosszabbítson.
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidő: azonnal 16. felkéri az érintett helyi önkormányzatokat, hogy az adományok felhasználását a legszélesebb nyilvánosság és a teljes átláthatóság biztosításával végezzék.
Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes