Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

79/2013. (HK 11.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése egyes leltározási feladatok végrehajtásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a jogszabály a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség leltározási feladatait szabályozza, különös tekintettel a 2013. évi költségvetési beszámolóra és a 2014. évi számviteli változásokra.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM); A honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezetei.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A leltározási feladatok végrehajtásának módját és célját.
  • Az eszközök és források értékelését, selejtezését és a pénzeszközök felhasználásának felülvizsgálatát.
  • A kötelezettségek és kötelezettségvállalások leltározását.
  • A leltározás időpontját és elrendelését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM).
  • A honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezetei.

Melyek a főbb pontok?

  • A leltározást 2013. december 31-i fordulónappal, Teljes Leltárként és Általános és teljes körű vagyonfelmérő leltárként kell végrehajtani.
  • A leltárfelvételt mennyiségi felvétellel kell végrehajtani a mennyiségben és értékben nyilvántartott eszközök és források esetében.
  • A leltározást 2013. október 21. és 2014. február 5. között kell elvégezni.
  • A követelések, kötelezettségek és kötelezettségvállalások leltározását és rögzítését 2014. január 31-ig kell befejezni.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

79/2013. (HK 11.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése egyes leltározási feladatok végrehajtásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. §

(1)bekezdés 1. pontja és 11. § (3) bekezdése alapján a következő együttes intézkedést adjuk ki. 1. Általános rendelkezések 1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezeteire terjed ki.
2.Felkérjük a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját, valamint a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó közoktatási intézmény vezetőjét, hogy az intézkedés végrehajtását szervezete vonatkozásában tegye lehetővé.
3.A HM fejezet egységes számviteli politikájáról és számlarendjéről szóló 4/2012. (HK 5.) HM VGHÁT szakutasítás 1. melléklet (a továbbiakban: Számviteli Politika) 1. függeléke (a továbbiakban: Leltározási Szabályzat) alapján végrehajtásra kerülő leltározási feladatokat a 2013. évi költségvetési beszámoló alátámasztása, valamint az államháztartás számvitelének 2014. évi megváltozásával kapcsolatos feladatokról szóló 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) szerinti feladatok végrehajtása érdekében az együttes intézkedésben meghatározottakat figyelembe véve kell elvégezni.
4.A leltárfelvétel teljessége szerint a Leltározási Szabályzat I. Fejezet 4.1.1. pontjában foglaltak szerint Teljes Leltár, célja szerint a Leltározási Szabályzat I. Fejezet 4.3.3. pontjában foglaltak szerint Általános és teljes körű vagyonfelmérő leltárként kerül végrehajtásra 2013. de cember 31-i fordulónappal, a következők figyelembe vételével: a) a leltárfelvételt a mennyiségben és értékben nyilvántartott eszközök és források esetében a Leltározási Szabályzat I. Fejezet 13.1.2. pontjában meghatározottak szerinti mennyiségi felvétellel kell végrehajtani;
b)a leltározást az értékben nem nyilvántartott eszközök és források tekintetében, valamint a Leltározási Szabályzat

I. Fejezet 13.2. pontjában meghatározott esetekben egyeztetéssel és a számviteli nyilvántartással való összehasonlítással kell végrehajtani.

2.A leltárfelvétel előkészítése 5. 2013. december 31-ig végre kell hajtani a Számviteli Politika
a)2. függeléke szerint az eszközök és források értékelését, különös tekintettel az értékvesztés és a terven felüli értékcsökkenés megállapítására és elszámolására,
b)3. függeléke szerinti vagyoni kört érintő eszközök selejtezését, a felesleges vagyonelemek feltárását, valamint meg kell vizsgálni azok értékesítésének és egyéb módon történő hasznosításának a lehetőségét.
6.A rendelet 2. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatok végrehajtása érdekében a felülvizsgálat eredményétől függően a selejtezéssel egyidejűleg el kell számolni az elévült tervdokumentációk terven felüli értékcsökkenését.
7.El kell végezni a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások és bevételek felülvizsgálatát. Az azonosítást követően a pénzforgalmilag rendezhető tételek rendezését 2013. december 31-ig végre kell hajtani.
8.A 7. pontban foglalt felülvizsgálat keretében
a)azoknál a pénzeszközök felhasználását érintő tételek nél, melyeknél az azonosításhoz szükséges feltételek hiányoznak, vagy amelyek jogcíme ismeretlen – a kártérítési felelősségről, valamint egyes meg nem térülő károk leírásának és törlésének szabályairól szóló 10/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti – a káreljárást elrendelő határozat számát,
b)a nem rendezhető bevételek esetében az egyéb rendelkezésre álló körülmények rövid leírását kell a 7. pontban foglalt elszámolást megelőzően a Számviteli Politika mintatárának IV/10a. és IV/10b. számú nyomtatványához csatolva megküldeni a HM Védelemgazdasági Hivatal számára.
9.A rendelet 2. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltak végrehajtása érdekében a nemzetközi támogatási programok lebonyolítási számláit érintően a támogató által befo gadott költségelszámolások alapján a költségeket 2013. december 31-ig pénzforgalmilag is rendezni kell.
3.A leltárfelvétel végrehajtása 10. A kötelezettségeket érintően az 1. és 2. pontban meghatározott szervezetek (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) részéről 2013. december 31-i fordulónappal leltározni szükséges különösen
a)valamennyi, a honvédelmi szervezetek számláiról, finanszírozásáról és a pénzkezelési szabályokról szóló 60/2012. (VIII. 31.) HM utasítás 11. § (1) bekezdése szerint teljesítés igazolással ellátott termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra vonatkozó számlát,
b)a jogszabályból, jogerős bírósági ítéletből, hatósági határozatból vagy szerződésből – ideértve az átvállalt kötelezettségeket is – eredő elismert tartozást,
c)a tárgyévet terhelő, számfejtett személyi juttatásokat és azok közterheit,
d)a visszatérítendő támogatások visszafizetendő összegét. 11. A kötelezettségvállalásokat érintően 2013. december 31-i fordulónappal leltározni kell valamennyi, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 2. § (1) bekezdése o) pontja szerinti, a honvédelmi szervezetek kiadási előirányzatai terhére vállalt, szabályszerű jognyilatkozaton alapuló fizetési kötelezettséget, így különösen
a)valamennyi, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)
aa)50. §-ában foglaltaknak megfelelően megkötött,
ab)45. § (1) bekezdése szerinti, közbeszerzési eljárás hoz kapcsolódó,
ac)48. §-a szerinti, több évre vonatkozó,
ad)53. § (1) bekezdése hatálya alá tartozó, előzetes írás beli kötelezettségvállalást nem igénylő kifizetések teljesítéséhez szükséges, ae) 68. § (5) bekezdése szerinti, pályázati úton nyújtott támogatásokkal kapcsolatos,
af)150. §-a szerinti, kötelezettségvállalással terhelt előirányzat maradvány szempontjából valamennyi, az aa)–ae) alpontokban nem szereplő,
b)a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó kötelezettségvállalást.
12.A honvédelmi szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről szóló 48/2012. (VII. 19.) HM utasítás 22. §
(1)bekezdése szerinti keret-megállapodásos eljárás alkalmazásával megkötött szerződések csak abban az esetben minősülnek kötelezettségvállalásnak, ha azokból fizetési kötelezettség közvetlenül származik vagy az azokat megkötő feleket, meghatározott összeg tekintetében a későbbiekben szerződéskötési kötelezettség terheli.
13.A 11. pontban meghatározott kötelezettségvállalásokat azoknak az Ávr. 56. §-a szerinti nyilvántartásba vétele, valamint a Magyar Államkincstár részére – a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzéséről és bejelentésének rendjéről szóló 83/2012. (XI. 16.) HM utasítás 23–28. §-a szerint – történő bejelentése megtörténtétől függetlenül a leltárfelvétel során teljes körűen számba kell venni.
14.A követelések leltározását a Leltározási Szabályzat III. Fejezet 2.2. pontja figyelembevételével kell végrehajtani. A Számviteli politika 2. függelék I. Fejezet 2.5. Az értékvesztés elszámolása pontjában meghatározottak szerint 2013. december 31-ei fordulónappal értékvesztést kell elszámolni.
15.A 10–14. pontokban foglalt eszközök és források leltározását a rendelet 2. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak figyelembe vételével kell végrehajtani.
4.A leltározás időpontja és elrendelése 16. A leltározást a Leltározási Szabályzat I. Fejezet 31. pontjában meghatározottak figyelembevételével, 2013. október 21. és 2014. február 5. között kell végrehajtani azzal, hogy
a)a követelések, kötelezettségek, valamint kötelezettségvállalások leltározását és a HM Költségvetési Gazdálkodás Információs Rendszerében történő rögzítését 2014. január 31-ig kell elvégezni,
b)az a) pont szerinti leltár kiértékelése során a honvédelmi szervezetek vezetőinek biztosítani kell, hogy az megfelelő alapul szolgáljon a honvédelmi szervezet kötelezettségvállalással, valamint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványa megállapításának.
17.A honvédelmi szervezetek vezetői a leltározási parancsaikat, intézkedéseiket a Leltározási Szabályzat, valamint az intézkedésben foglaltak alapján adják ki.
5.Záró rendelkezés 18. Ez az intézkedés az aláírása napján lép hatályba, és 2014. március 31-én hatályát veszti.

Dr. Dankó István s. k., közigazgatási államtitkár

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.