21/2017. (V. 24.) HM utasítása a távoli toronyirányító rendszerekkel összefüggő kutatás-fejlesztési feladatokról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a távoli toronyirányító rendszerekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési feladatokról szól, különös tekintettel a katonai követelmények érvényesítésére a nemzetközi programokban. Célja, hogy a Magyar Honvédség is részt vegyen az Egységes Európai Égbolt program távoli toronyirányító rendszerekkel összefüggő projektjeiben.
Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a HM Védelemgazdasági Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei; A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. (HC Zrt.) a Stratégiai Partnerségi Megállapodás alapján.
Határidők:
- A Munkacsoport tagjait az utasítás hatálybalépését követő 15 napon belül ki kell jelölni, és az alakuló ülését 30 napon belül meg kell tartani.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 8
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezeteinek részvételét a távoli toronyirányító rendszerek kutatás-fejlesztési projektjeiben.
- A katonai követelmények megjelenítését a nemzetközi légiforgalmi kutatás-fejlesztési programokban.
- Irányító munkakörnyezetek kialakítását és kamerarendszerek telepítését, valamint az azok által szolgáltatott képek megjelenítését.
- Tanulmányok elkészítését a távoli toronyirányító rendszerek katonai alkalmazhatóságáról.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztérium (HM), a HM Védelemgazdasági Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
- A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. (HC Zrt.) a Stratégiai Partnerségi Megállapodás alapján.
Melyek a főbb pontok?
- Az utasítás célja a NATO és az Egységes Európai Égbolt program irányelveinek megfelelő kutatás-fejlesztési feladatok megvalósítása.
- A Projekt katonai elemének megvalósításáért egy Munkacsoport felel, amelynek vezetője a HM Állami Légügyi Főosztály főosztályvezetője.
- A Munkacsoport feladatai közé tartozik a katonai érdekek képviselete, a nemzetközi ajánlások elemzése és integrálása, valamint a kamerarendszer telepítése az MH Pápa Bázisrepülőtéren.
- A Munkacsoport tagjait az utasítás hatálybalépését követő 15 napon belül ki kell jelölni, és az alakuló ülését 30 napon belül meg kell tartani.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (8)
- 1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a tovább
- 2. § Az utasítás alkalmazásában
- 3. § A Projekt katonai elemének megvalósítása érdekében a honvédelmi tárcát
- 4. § (1) A Projekt katonai elemének megvalósításának feladatait koordináló,
- 5. § (1) A 3. §-ban meghatározott feladatok, a 4. § szerinti érdekképvi
- 6. § A Munkacsoport kiemelt szakmai feladatai
- 7. §
- 8. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
21/2017. (V. 24.) HM utasítása a távoli toronyirányító rendszerekkel összefüggő kutatás-fejlesztési feladatokról.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés 8. pontja alapján a következő utasítást adom ki:
1. §(1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter
közvetlen alárendeltségébe tartozó HM Védelemgazdasági Hivatalra, valamint közvetlen irányítása alá tartozó Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire.
HC Zrt.) között megkötött Stratégiai Partnerségi Megállapodás alapján, a Program Remotely Provided Air Traffic Services for Multiple Aerodromes K+F projektjének (a továbbiakban: Projekt) keretén belül irányító munkakörnyezetek kialakítását, kamerarendszerek telepítését, a kamerarendszerek által szolgáltatott képek felvételről, a HM előzetes jóváhagyásával történő megjelenítését a HC Zrt. székházában és tanulmány elkészítését az MH Pápa Bázisrepülőtéren.
2. §Az utasítás alkalmazásában
3. §A Projekt katonai elemének megvalósítása érdekében a honvédelmi tárcát érintően az alábbi főbb feladatokat kell
ellátni:
4. §(1) A Projekt katonai elemének megvalósításának feladatait koordináló, a honvédelmi tárca, valamint a HC Zrt. közötti
egyeztetéseken a HM-et a szakterülethez kapcsolódó logisztikai és kutatás-fejlesztési feladatok végrehajtásáért felelős MH Logisztikai Központ (a továbbiakban: MH LK) bevonásával, a HM Állami Légügyi Főosztály (a továbbiakban:
HM ÁLF) képviseli.
5. §(1) A 3. §-ban meghatározott feladatok, a 4. § szerinti érdekképviseleti tevékenység támogatása, valamint a Projekt
katonai elemével kapcsolatos feladatok ellátása érdekében munkacsoport (a továbbiakban: Munkacsoport) kerül felállításra.
6. §A Munkacsoport kiemelt szakmai feladatai
7. §(1) Az 5. § (2) bekezdés d) pontja szerinti szervezetek vezetői a Munkacsoport tagjait az utasítás hatálybalépését követő
15 napon belül kijelölik, és a kijelölésről írásban tájékoztatják a HM ÁLF főosztályvezetőjét.
8. §Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
Dr. Simicskó István s. k., honvédelmi miniszter