Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

63/2013. (HK 9.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése a NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyama magyarországi látogatásának előkészítésével és lebonyolításával összefüggő feladatok végrehajtásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a jogszabály a NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyamának magyarországi látogatásának előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat szabályozza. Lényegében egy Szervező Munkacsoport létrehozásáról és feladatairól rendelkezik a látogatás sikeres megvalósítása érdekében.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a miniszter irányítása alatt álló központi hivatalok, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei; A NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyamának résztvevői.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyamának magyarországi látogatásának előkészítését és végrehajtását.
  • Egy Szervező Munkacsoport létrehozását és annak összetételét.
  • A Munkacsoport tagjainak felelősségi köreit és feladatait.
  • A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezeteinek közreműködési kötelezettségeit.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM), a miniszter irányítása alatt álló központi hivatalok, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
  • A NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyamának résztvevői.

Melyek a főbb pontok?

  • A látogatás 2013. december 14–16. között kerül megrendezésre.
  • A látogatás előkészítéséért és végrehajtásáért a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség (HVK SZCSF) csoportfőnöke felelős.
  • A Munkacsoportnak 2013. szeptember 27-ig munka-, feladat- és programtervet, 2013. október 18-ig erőforrástervet kell készítenie.
  • A látogatás költségeit a HM 2013. évi Multilaterális Együttműködési Tervében a HVK SZCSF keretének terhére kell biztosítani.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

63/2013. (HK 9.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése a NATO Védelmi Akadémia 123. felsővezetői tanfolyama magyarországi látogatásának előkészítésével és lebonyolításával összefüggő feladatok végrehajtásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. §

(1)bekezdés a) pontja, illetve 11. § p) pontja alapján az alábbi együttes intézkedést adjuk ki: 1. Általános rendelkezések 1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a miniszter irányítása alatt álló központi hivatalokra, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.
2.A NATO Védelmi Akadémia 123. Felsővezetői tanfolyamának 2013. december 14–16. között megrendezendő magyarországi tanulmányi útjának előkészítése és végrehajtása érdekében Szervező Munkacsoportot (a továbbiakban: Munkacsoport) hozunk létre.
2.A Munkacsoport összetétele 3. A látogatás szervezésének előkészítéséért és végrehajtásáért a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF) csoportfőnöke felelős.
4.A Munkacsoport elnöke a HVK SZCSF csoportfőnöke, a Munkacsoport titkára a HVK SZCSF, Központi Előmeneteli és Humánerőforrás Fejlesztési osztályvezető (csf.h.).
5.A Munkacsoport tagjai a következő személyek: a) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (a továbbiakban: MH BHD) parancsnoka által kijelölt protokoll ügyekért felelős tag,
b)a HM Védelemgazdasági Hivatal, Nemzetközi Igazgatóság igazgatója által kijelölt gazdasági tag,
c)a HM Sajtó Osztály (a továbbiakban: HM SO) sajtófőnöke által kijelölt kommunikációs tag,
d)a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály által kijelölt jogi és igazgatási tag,
e)a HVK Vezérkari Iroda irodavezetője által a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) képviselőjeként kijelölt személy,
f)az MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK) parancsnoka által kijelölt egészségügyi tag,
g)az MH BHD által kijelölt rendészeti tag,
h)a HM Védelempolitikai Főosztály (a továbbiakban:

HM VPF) főosztályvezetője által kijelölt szakmai programért felelős tag.

6.Felkérjük a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját, hogy a Munkacsoportba biztonsági tagot delegálni szíveskedjen.
7.A Munkacsoportba delegált személyek nevét, beosztását és elérhetőségeit a delegáló szervezetek vezetői 2013. augusztus 30-ig a HVK SZCSF részére megküldik.
3.A Munkacsoport feladatai 8. A Munkacsoport 2013. szeptember 27-ig a munka-, feladat- és programtervet, 2013. október 18-ig erőforrástervet készít és jóváhagyásra felterjeszti a HVKF és a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) részére.
9.2014. február 7-ig a Munkacsoport a végrehajtott feladatokról és a felmerült költségekről szöveges értékelést és számszaki elszámolást terjeszt fel a HVKF és a HM KÁT részére.
10.A Munkacsoport elnöke felelős a 8. és 9. pontban meghatározott tervek és értékelések határidőre történő elkészítéséért és felterjesztéséért, továbbá a Munkacsoport munkarendjének kidolgozásáért, illetve tevékenységének teljes körű koordinálásáért.
11.A Munkacsoport titkára felelős a Munkacsoport munka- és feladat tervének kidolgozásáért, a Munkacsoport üléseinek előkészítéséért. A protokoll ügyekért felelős taggal együttműködve felelős a látogatás programtervének összeállításáért, továbbá a NATO Védelmi Akadémiával történő egyeztetésért.
12.A biztonsági tag felelős a látogatással összefüggő nemzetbiztonsági feladatok végrehajtásának koordinálásáért.
13.A protokoll ügyekért felelős tag a szakmai programért felelős taggal és a gazdasági taggal együttműködve felelős
a)a látogatás programtervének összeállításáért,
b)a látogatással összefüggő, nem szakmai jellegű prog ramok, a protokolláris események és a szállítási feladatok tervezéséért és szervezéséért,
c)a tájékoztató anyagok előkészítéséért,
d)a szükséges ajándéktárgyak, a kísérő személyzet és tolmácsolás biztosításáért,
e)a delegáció érkezésekor és távozásakor a gyorsított útlevél- és vámvizsgálat, valamint az ideiglenes határnyitás megszervezéséért.
14.A gazdasági tag felelős
a)a Munkacsoport jogszerű gazdálkodási tevékenysé géért,
b)a látogatás során a gazdasági tevékenység ellenőrzé séért és felügyeletéért, 15. A kommunikációs tag felelős a látogatással kapcsolatos kommunikációs tevékenység biztosításáért.
16.A jogi és igazgatási tag felelős a látogatás előkészítésével és lebonyolításával összefüggő szerződések jogszerűségének és megalapozottságának ellenőrzéséért.
17.A HVKF közreműködésével és részvételével kapcsolatos feladatok ellátásáért a HVKF képviselője felelős.
18.Az egészségügyi tag felelős a látogatás egészségügyi biztosításának megszervezéséért.
19.A rendészeti tag felelős a látogatás során adódó rendészeti és forgalom szabályozási feladatok megtervezéséért, azok végrehajtásának koordinálásáért, valamint a szakmai előadásokhoz az előadóterem, a szükséges eszközök és a hangosítás biztosításáért.
20.A szakmai programért felelős tag felelős a látogatás szakmai programtervének előkészítéséért, valamint a szakmai előadások megszervezéséért.
21.A Munkacsoport működési feltételeinek biztosításáért a HVK SZCSF csoportfőnöke felelős.
4.A HM szervezetek, az MH katonai szervezetei közreműködési kötelezettsége 22. A HVK SZCSF felelős
a)a vendéglátó fél és a NATO Védelmi Akadémia kö zötti dokumentumok és információk cseréjének biztosításáért, b) a látogatás vendégfogadási szolgáltatásainak igényléséért,
c)a Munkacsoport munkája koordinálásának megszervezéséért. 23. A MH BHD Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság felelős
a)a – HVK SZCSF-el együttműködve – a látogatás vendégfogadási szolgáltatásainak, a látogatás protokolláris feladatainak teljes körű biztosításáért, a rendezvényre való meghívások megszervezéséért;
b)a HVK SZCSF részére szakmai segítség nyújtásáért a látogatás vendégfogadási szolgáltatása igénylési tervének elkészítéséhez;
c)a delegáció érkezésekor és indulásakor a gyorsított útlevél-és vámvizsgálat, valamint az ideiglenes határnyitásért, a légtérhasználat engedélyezésének igényléséért;
d)a delegáció nem szakmai jellegű programjai elkészítésének végrehajtásáért;
e)a delegációk étkezésének és a büfé szolgáltatásainak biztosításáért, a HVKF által adandó fogadás megszervezéséért;
f)a delegáció és csomagjaik szállításának megszervezéséért;
g)a szükséges tájékoztató anyagok, programfüzetek és ajándéktárgyak biztosításáért;
h)a delegáció kíséretéért, a kísérő személyzet felkészí téséért, és a közös fotózás megszervezéséért. 24. A HM SO felelős a tanfolyami fotó elkészíttetéséért és annak átadásáért.
25.A MH EK felelős a látogatás egészségügyi biztosításáért.
26.Az MH BHD felelős:
a)a látogatás rendészeti biztosításáért, a delegáció kis érésének megszervezéséért;
b)a szakmai előadásokhoz az előadóterem, valamint a szükséges eszközök és a hangosítás biztosításáért. 27. A HM VPF felelős:
a)a – HVK SZCSF-el együttműködve – a látogatás szakmai programtervének előkészítéséért;
b)a – HVK SZCSF-el együttműködve – a szakmai na pon megtartandó előadások megszervezéséért, a témák kijelöléséért, az előadók meghívásáért.
28.A látogatás költségeit a HM 2013. évi Multilaterális Együttműködési Tervében a HVK SZCSF keretének terhére kell biztosítani.
5.Záró rendelkezések 29. Ez az együttes intézkedés az aláírása napján lép hatályba.
30.Ez az együttes intézkedés 2014. február 28-án hatályát veszti.

Dankó István s. k., HM közigazgatási államtitkár

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.