23/2016. (II. 25.) ME határozata a szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentéséről és új tagok kijelöléséről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a határozat a szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentéséről és új tagok kijelöléséről szól.
Kire vonatkozik: A kisebbségi vegyes bizottságok jelenlegi és kijelölt tagjai; A külgazdasági és külügyminiszter, mint előterjesztő.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentése.
- Új tagok kijelölése ezekbe a bizottságokba.
- A döntés hatálybalépésének időpontja.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A kisebbségi vegyes bizottságok jelenlegi és kijelölt tagjai.
- A külgazdasági és külügyminiszter, mint előterjesztő.
Melyek a főbb pontok?
- A határozat felmenti Arató Györgyöt, Bogár Ferencet, dr. Budai Miklóst, Gyetvai Árpádot, Magyar Józsefet, dr. Manzinger Krisztiánt, Milenković-Galló Enikőt, Pintérné Gyetvai Mária Ágnest, Pósa Krisztiánt és dr. Székely András Bertalant a bizottsági tagságukból.
- A határozat kijelöli dr. Báthory Zoltánt, Benked Lászlót, Benkőné Kiss Zsuzsannát, Csaholczi Lászlót, Czimbalmosné Molnár Évát, dr. Érsek Vivient, dr. Fedor Tibort, dr. Gordos Árpádot, Gugán Jánost, Hirnök Józsefet, Hollerné Racskó Erzsébetet, Juhász Tibort, Kékesi Ferencet, Király Annamáriát, Kissné Köles Erikát, Kraszlán Istvánt, Kravcsenko Györgyöt, Mórócz Miklóst, Osztrogonácz Józsefet, Paulik Antal Istvánt, dr. Pákozdi Csabát, dr. Pecze Zoltánt, dr. Pintér Attilát, Rákos Attilát, Sarkadi Mártont, Szabó Józsefet, Szilágyiné Bátorfi Editet, Szpisák Attilát, Szutyor Lászlóné Peity Veronikát és Zákonyi Botondot a felsorolt bizottságok tagjává.
- A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
23/2016. (II. 25.) ME határozata a szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentéséről és új tagok kijelöléséről.
Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Csaholczi Lászlót a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Czimbalmosné Molnár Évát a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, dr. Érsek Vivient a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, dr. Fedor Tibort a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, dr. Gordos Árpádot a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Gugán Jánost a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Hirnök Józsefet a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává, Hollerné Racskó Erzsébetet a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Juhász Tibort a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagjává, Kékesi Ferencet a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Király Annamáriát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Kissné Köles Erikát a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává, Kraszlán Istvánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi
Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Kravcsenko Györgyöt a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Mórócz Miklóst a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Osztrogonácz Józsefet a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Paulik Antal Istvánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, dr. Pákozdi Csabát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává, dr. Pecze Zoltánt a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, dr. Pintér Attilát a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Rákos Attilát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Sarkadi Mártont a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává, Szabó Józsefet a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Szilágyiné Bátorfi Editet a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává, Szpisák Attilát a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Szutyor Lászlóné Peity Veronikát a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává, Zákonyi Botondot a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagjává kinevezem. 2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök