Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1259/2013. (V. 13.) Korm. határozata a túlzott hiány eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a túlzott hiány eljárás megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket rendeli el, főként költségvetési előirányzatok zárolásával és csökkentésével.

Kire vonatkozik: A fejezeteket irányító szervek vezetői; A nemzetgazdasági miniszter, az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, a vidékfejlesztési miniszter.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Költségvetési előirányzatok zárolását vagy csökkentését.
  • Az állami vagyonnal és a Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások zárolását.
  • Különböző alapok egyenlegének javítását célzó intézkedéseket.
  • A 2014. évi központi költségvetés előkészítésének irányelveit.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A fejezeteket irányító szervek vezetői.
  • A nemzetgazdasági miniszter, az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, a vidékfejlesztési miniszter.
  • A Bethlen Gábor Alap irányítását ellátó Bizottság.
  • A miniszterek és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
  • A többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlói.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány az irányítása alá tartozó fejezetek előirányzatainak zárolását vagy csökkentését rendeli el, kivéve az európai uniós forrásokat és a 2. mellékletben felsorolt előirányzatokat.
  • Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások esetében 2000,0 millió forint, a Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások esetében 1000,0 millió forint zárolását rendeli el.
  • A Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyenlegének legalább 6000,0 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap egyenlegének 1000,0 millió forinttal, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap egyenlegének 5000,0 millió forinttal, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap egyenlegének 2000,0 millió forinttal, a Bethlen Gábor Alap egyenlegének 500,0 millió forinttal, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap egyenlegének 1,0 millió forinttal történő javítását írja elő.
  • A nemzetgazdasági miniszternek elő kell készítenie a 2013. évi központi költségvetés módosítását, amely 5000,0 millió forint tartalékképzést és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részéről 1500,0 millió forint befizetést tesz lehetővé.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1259/2013. (V. 13.) Korm. határozata a túlzott hiány eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről.

A Kormány a túlzott hiány eljárás megszüntetése érdekében az alábbi határozatot hozza:

1.A Kormány – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 40. §-ában foglaltak alapján – az irányítása alá tartozó fejezetek előirányzatainak az 1. melléklet szerinti összegű zárolását, jogszabály alapján nem zárolható előirányzat esetében csökkentését rendeli el. A Kormány felhívja az érintett fejezeteket irányító szervek vezetőit, hogy – a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyása után – a Magyar Államkincstárnak 2013. május 24-ig jelentsék be az 1. mellékletben foglalt zárolási, illetve csökkentési kötelezettségeket cím, alcím, jogcímcsoport, jogcím és kiemelt előirányzatonkénti részletezettségben. Nem jelenthető be zárolás az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra, valamint a 2. mellékletben felsorolt előirányzatokra.

Felelős: a fejezetet irányító szervek vezetői Határidő: nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához bejelentésre: 2013. május 17. a Magyar Államkincstár felé történő bejelentésre: 2013. május 24.

2.E határozatban elrendelt zárolási, illetve csökkentési kötelezettség fejezetek közötti nullszaldós átrendezésére, valamint a zárolási kötelezettség részbeni saját bevétel-befizetéssel történő kiváltására a fejezetet irányító szervek vezetőinek kezdeményezésére a nemzetgazdasági miniszter engedélyével kerülhet sor.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3. A Kormány – az Áht. 40. §-ában foglaltak alapján – az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások esetében a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben 2000,0 millió forint zárolását rendeli el.

A Kormány felhívja az érintett fejezetet irányító szerv vezetőjét, hogy – a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyása után – a Magyar Államkincstárnak 2013. május 24-ig jelentse be a zárolási kötelezettséget cím, alcím, jogcímcsoport és jogcímenkénti részletezettségben.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához bejelentésre: 2013. május 17. a Magyar Államkincstár felé történő bejelentésre: 2013. május 24.

4.A Kormány – az Áht. 40. §-ában foglaltak alapján – a Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások esetében a Kvtv.
1.melléklet XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben 1000,0 millió forint zárolását rendeli el.

A Kormány felhívja az érintett fejezetet irányító szerv vezetőjét, hogy – a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyása után – a Magyar Államkincstárnak 2013. május 24-ig jelentse be a zárolási kötelezettséget cím, alcím, jogcímcsoport és jogcímenkénti részletezettségben.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához bejelentésre: 2013. május 17. a Magyar Államkincstár felé történő bejelentésre: 2013. május 24.

5.A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest legalább 6000,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 6. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Kulturális Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest 1000,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal 7. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest 5000,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 8. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest 2000,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 9. A Kormány felkéri a Bethlen Gábor Alap irányítását ellátó Bizottságot, hogy a Bethlen Gábor Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest 500,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: Bethlen Gábor Alap irányítását ellátó Bizottság Határidő: azonnal 10. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap egyenlegének a Kvtv.-ben jóváhagyotthoz képest 1,0 millió forinttal történő javulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 11. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse elő a Kvtv. olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó előirányzatok esetében – fejezeten belüli – kötelező, összesen 5000,0 millió forint összeget elérő tartalékképzésre kerüljön sor, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1500,0 millió forint központi költségvetési befizetést teljesítsen.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2013. május 15. 12. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény tervezetét úgy készítse elő, hogy

a)az 1–4. pont alapján meghatározott zárolást, az 5–10. pontban meghatározott egyenlegjavítást és a 11. pontban meghatározott tartalékképzést és befizetést a 2013. évivel azonos összegben érvényesíti;
b)a központi költségvetésből folyósított egyes pénzbeli ellátások nominális összegének szinten tartását érvényesíti, ha az adott ellátás összegét külön jogszabály nem határozza meg;
c)érvényesíti 60 milliárd forint összegben a 13. és 14. pontban előírt megtakarításokat, kiadáscsökkentő intézkedéseket.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény előkészítéséhez igazodóan 13. A Kormány felhívja a minisztereket, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy tekintsék át az irányításuk alá tartozó költségvetési fejezetek forrásaiból finanszírozott beruházások és felújítások megvalósításának ütemét, a beruházások megvalósítása érdekében bevonható államháztartáson kívüli forrás-lehetőségeket, valamint az informatikai és infokommunikációs jellegű tervezett kiadásokat, és ez alapján tegyenek javaslatot a 2014. évi államháztartási kiadások csökkentésére.

Felelős: miniszterek Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény előkészítéséhez igazodóan 14. A Kormány felhívja a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlóit, illetve a tulajdonosi joggyakorlókat irányító minisztereket, hogy e társaságok számára 2014. évben kizárólag jogszabályi előírásokból – beleértve a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseit is – és a társaság által ellátandó közfeladat finanszírozására vonatkozó szerződésekből eredő forrásjuttatást (tőkeemelést, támogatást, kölcsönnyújtást) teljesítsenek, és e kiadások előirányzatait ennek megfelelően tervezzék meg.

Felelős: miniszterek Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény előkészítéséhez igazodóan Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.