(1)bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációja érdekében – e határozat közzétételét követő naptól – 2017. november 30. napjáig dr. Grezsa Istvánt kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki. 2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében
- a)a szülőföldön maradás támogatása érdekében elősegíti és koordinálja a Kárpátalján megvalósuló magyar nyelvű oktatás szervezésének támogatását és fejlesztését, valamint irányítja az erre irányuló átfogó programok kidolgozását,
- b)elősegíti és támogatja a Magyarország területén folyó ukrán nyelvoktatás és nyelvi képzések megvalósítását,
- c)javaslatot tesz a Kárpátalján élő magyar közösségek szociális helyzetét megerősítő egészségügyi, családtámogatási, gyermeknevelési, gyermekétkeztetési, környezetvédelmi támogatási programokra, illetve egyéb karitatív, egyházi és szociális programokra, valamint összehangolja e programok végrehajtását,
- d)feladatainak ellátása érdekében kapcsolatot tart az Ukrán Országos Önkormányzattal,
- e)a fenntartható fejlődés követelményeinek való megfelelés érdekében figyelemmel kíséri a Kárpátalját érintő, az épített és természeti környezetre, a településekre gyakorolt esetleges közvetlen vagy közvetett környezetterhelő hatással járó beruházások és fejlesztési programok megvalósítását, f ) közreműködik az érintett minisztériumokkal együtt a Kárpátalját érintő katasztrófavédelmi, migrációs, honosítási, határfejlesztési, biztonságpolitikai, illetve rendészeti hatáskörbe tartozó feladatok ellátásában és az ebbe a körbe tartozó átfogó programok kidolgozásában,
- g)javaslatot tesz a Kormány részére a kormányzati célok érvényesítéséhez és azok gyakorlati megvalósításához szükséges gazdasági, jogi és közigazgatási folyamatokra, valamint kidolgozza azok szakmai tartalmát,
- h)– a miniszterelnök általános helyettesének a nemzetpolitikával kapcsolatos feladatköreit nem érintve – biztosítja, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács mint társult fél esetében érvényesüljenek a Kormány nemzetpolitikai célkitűzései,
- i)feladatainak ellátása érdekében kapcsolatot tart Kárpátalja önkormányzataival, valamint a Kárpátalján működő egyházak és civil szervezetek képviselőivel,
- j)támogatja és elősegíti a Kárpátalján élő magyarság kapcsolatainak fejlesztését a régióban működtetett államigazgatási szervek rendszerén keresztül,
- k)elősegíti a kárpátaljai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését, valamint a kárpátaljai mezőgazdaság megerősödését és fejlesztését,
- l)közreműködik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatainak bevonásával a gazdaságélénkítő regionális fejlesztési, valamint terület- és településfejlesztési programok kidolgozásában és megvalósításában,
- m)összkormányzati szinten koordinálja az a)–
- l)pontban foglaltak megvalósításához szükséges kormányzati döntések, intézkedések és átfogó programok előkészítését, ennek keretében javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotási és egyéb feladatokra vonatkozóan, valamint figyelemmel kíséri ezek végrehajtását,
- n)felel a Tisza Európai Területi Társulás (a továbbiakban: Tisza ETT) munkájának kormányzati célokkal és prioritásokkal való összehangolásáért,
- o)felel a Tisza ETT Duna Régió Stratégia releváns célkitűzéseihez való térségi szintű hozzájárulásáért,
- p)figyelemmel kíséri az
- n)és
- o)pontban meghatározott célok elérése érdekében indított együttműködési programok megvalósulását,
- q)biztosítja, hogy a Tisza ETT-ben társult szervezetek esetében esélyegyenlőség valósuljon meg a programokhoz való hozzáférés tekintetében,
- r)biztosítja, hogy a Tisza ETT-ben társult szervezetek céljai és prioritásai érvényre jussanak a fejlesztési programokban,
- s)különös figyelmet fordít a Tisza ETT hatókörében élő határon túli magyar közösségek gazdasági és szociális helyzetének megerősítésére. 3. A kormánybiztos a tevékenységéről jelentés formájában félévente beszámol a Kormánynak. 4. A miniszterelnök a kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető miniszter útján irányítja. 5. A kormánybiztos e tevékenységéért a Ksztv. 31. §
(7)bekezdése szerinti díjazásban és juttatásokban részesül. 6. A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökség szervezetében működő titkárság segíti. 7. A kormánybiztos összehangolja a Kormány irányítása alatt álló szerveknek, intézményeknek a kormánybiztos feladatai ellátásával összefüggő tevékenységét. 8. A Kormány felhívja valamennyi minisztert, továbbá a Kormány irányítása alatt álló szervek, intézmények vezetőit, hogy
- a)az általános együttműködési kötelezettség keretében segítsék elő a kormánybiztos feladatainak ellátását,
- b)a kormánybiztos feladatainak ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássák a kormánybiztos rendelkezésére. 9. A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott útján gondoskodjon arról, hogy a Nyíregyházi Járási Hivatalban és a Kisvárdai Járási Hivatalban a kormánybiztos feladatainak ellátását segítő szakszemélyzet, valamint a feladatellátáshoz szükséges tárgyi eszközök rendelkezésre álljanak. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott útján Határidő: folyamatos 10. A Kormány felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, gondoskodjon arról, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Magyarország Beregszászi Konzulátusa
- a)az általános együttműködési kötelezettség keretében segítse elő a kormánybiztos feladatainak ellátását,
- b)a kormánybiztos feladatainak ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássa a kormánybiztos rendelkezésére,
- c)biztosítsa a kormánybiztos feladatainak ellátását segítő szakszemélyzet, valamint a feladatellátáshoz szükséges tárgyi eszközök rendelkezésre állását. Felelős: külgazdasági és külügyminiszter Határidő: folyamatos 11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök