Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1936/2015. (XII. 12.) Korm. határozata Magyarország Kormánya és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Magyarország Kormánya és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával kapcsolatos feladatokat határozza meg. Célja Szombathely város fejlesztése különböző területeken.

Kire vonatkozik: Magyarország Kormánya és annak érintett miniszterei (nemzeti fejlesztési, nemzetgazdasági, belügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, emberi erőforrások minisztere); Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Szombathely gyorsforgalmi úthálózati kapcsolatainak fejlesztését.
  • Egy multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely kialakítását az ipari parkban.
  • Szombathely és a környező települések árvízi védelmét szolgáló dozmati víztározó megépítését.
  • Kulturális és sportcélú fejlesztéseket, valamint egy helyi lakásprogram vizsgálatát.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Magyarország Kormánya és annak érintett miniszterei (nemzeti fejlesztési, nemzetgazdasági, belügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, emberi erőforrások minisztere).
  • Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Melyek a főbb pontok?

  • A nemzeti fejlesztési miniszternek 2016. március 15-ig kell tájékoztatnia a Kormányt Szombathely és Kőszeg gyorsforgalmi úttal történő összeköttetésének lehetőségeiről.
  • Legfeljebb 1500,0 millió forint támogatás biztosítható az ipari parkban tervezett multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely kialakítására.
  • A Gothard-kastély felújításának és a Szombathelyi Képtár épületének felújításának 2018. március 31-ig kell megvalósulnia.
  • 800 millió forint támogatást kell biztosítani Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Szent Márton Program előkészítésére és megvalósítására 2015. december 31-ig.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1936/2015. (XII. 12.) Korm. határozata Magyarország Kormánya és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról.

A Kormány 2015. november 17. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében 1. Szombathely gyorsforgalmi úthálózati kapcsolatainak fejlesztése, nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba történő bekapcsolása céljából felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy

a)vizsgálja meg Szombathely és Kőszeg gyorsforgalmi úttal történő összeköttetésének lehetőségeit és feltételeit, valamint a vizsgálat eredményéről és a gyorsforgalmi összekötetésre vonatkozó fejlesztés megvalósíthatóságáról tájékoztassa a Kormányt, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2016. március 15.
b)gondoskodjon a Szombathely és Körmend gyorsforgalmi összeköttetését biztosító, a 86-os számú főút Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá történő fejlesztésének előkészítéséről, a fejlesztéshez szükséges tervezési feladatok végrehajtásáról, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal
c)tegye meg a szükséges intézkedéseket a várost érintő gyorsforgalmi útfejlesztésekhez igazodó, még hiányzó Szombathely elkerülő gyorsforgalmi útszakaszok teljes körű előkészítése érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a belügyminisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata bevonásával vizsgálják meg az ipari parkban tervezett multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely európai uniós fejlesztési forrásból történő kialakításának lehetőségét, valamint a vizsgálat eredményétől függően tegyék meg a szükséges intézkedéseket legfeljebb 1500,0 millió forint összegű támogatás Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére – a rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokból vagy ennek hiányában központi költségvetési forrásból – történő biztosítására;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával egyeztetett módon, a forrásigény felmerülése ütemében 3. felhívja a belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Szombathely és a környező települések árvízi védelmét szolgáló dozmati víztározó megépítéséhez szükséges források biztosítása és a víztározó megépítése érdekében;

Felelős: belügyminiszter Határidő: folyamatos 4. támogatja a Gothard-kastély felújítására és új funkciókkal történő hasznosítására irányuló önkormányzati tervet, amely megvalósításának elősegítése céljából felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának a Gothard-kastély fejlesztésére és zarándokszállás létesítésére vonatkozó koncepciója alapján tegyenek javaslatot a fejlesztési projekt – lehetőség szerint uniós fejlesztési források bevonásával történő – támogatására;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: a fejlesztési koncepció önkormányzat általi kidolgozásához igazodva, a fejlesztési projekt 2018. március 31-ig történő megvalósítását biztosítva 5. támogatja a város kulturális értékeinek megőrzésére és bemutatására irányuló fejlesztési terveket, mely keretében

a)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a művész bevonásával – tegyen javaslatot a Kormány részére Schrammel Imre életművének méltó helyen történő elhelyezésére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2016. január 31.

b)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által kidolgozott tervek alapján, az a) alpont szerinti javaslatra vonatkozó döntést figyelembe véve
–a forrásbiztosítás tekintetében a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter közreműködésével – tegyen javaslatot a Szombathelyi Képtárnak helyet adó épület felújításának támogatására, Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: az épület felújítására vonatkozó önkormányzati terv kidolgozásához igazodva, a felújítás 2018. március 31-ig történő megvalósítását biztosítva 6. a 2016. év Szent Márton Emlékévvé nyilvánításáról és az ahhoz kapcsolódó további feladatról szóló 1170/2015. (III. 24.) Korm. határozatban foglaltakat megerősítve kiemelten támogatja a Szombathelyi Szent Márton Terv és Szent Márton Programsorozat megvalósítását, amelyre figyelemmel
a)felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a belügyminisztert, hogy gondoskodjanak 800 millió forint támogatás biztosításáról Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Szent Márton Program előkészítésére és megvalósítására, Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: 2015. december 31. b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a belügyminisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve tegyenek javaslatot Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Szent Márton Terv II. üteme keretében tervezett, a város fejlesztésére és megújítására irányuló beruházások további ütemezett támogatására, Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. január 31.
c)felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a belügyminisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának javaslata alapján vizsgálják meg Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Szent Márton Terv III. üteme keretében tervezett, további városrehabilitációs projektek európai uniós fejlesztési forrásokból, illetve központi költségvetési forrásból történő támogatásának lehetőségét;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: a javaslatok önkormányzat általi kidolgozásához igazodva 7. a városi sport- és kulturális élet fejlesztését elősegítve

a)megerősíti a folyamatban lévő szombathelyi sportcélú beruházások kormányzati támogatással történő megvalósításának szükségességét,
b)felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve vizsgálják meg a szombathelyi fedett uszoda létesítmény további fejlesztésére és bővítésére irányuló tervek megvalósításának és támogatásának feltételrendszerét, és a fejlesztési tervet terjesszék a Kormány elé;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2016. február 29. 8. munkacsoportot alakít egy helyi lakásprogram megvalósíthatóságának vizsgálatára az érintett minisztériumok és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőinek bevonásával.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.