1196/2008. (HK 17.) MH KJSZ HTF intézkedése. a 2008/2009. influenzaszezonra történő felkészülésről A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 110. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá figyelemmel a Magyar Honvédség feladatával kapcsolatos közegészségügyi-járvány ügyi követelményekről, azok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködésének rendjéről szóló 21/2003. (VI. 24.) HM–ESzCsM együttes rendelet 5. § (4) bekezdés c) alpontjára a 2008/2009. évi influenzaszezonra történő felkészülésre a következők szerint intézkedem: 1. Az intézkedés hatálya kiterjed az MH katonai szervezeteire és intézményeire, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra, valamint az MH teljes személyi állományára (az MH hazai és külszolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses katonaállományára, önkéntes tartalékos állományára, köztisztviselőire, közalkalmazottaira és munkavállalóira, valamint a katonai oktatási intézmények hallgatóira).
2.Az influenzavírus okozta járványok Magyarországon szezonális jelleggel, jellemzően a téli időszakban, november elejétől április végéig fordulhatnak elő. A magas kontagiozitás és a rövid inkubációs idő miatt a fogékony közösségekben rövid idő alatt nagyszámú megbetegedés jelentkezhet, mely a Magyar Honvédség állományát érintve akadályozhatja a rendeltetés szerinti feladatok végrehajtását.
3.Az influenzajárványok megelőzésében a téli időszak higiénés rendszabályainak betartása mellett kulcsfontosságú szerepe van az állomány influenza elleni specifikus immunprofilaxisának a WHO éves ajánlásán alapuló influenza elleni védőoltás útján, valamint a járványügyi jelentőszolgálat működtetésének.
4.A felső légúti fertőző megbetegedések halmozódásának és az influenzajárványok megelőzésére a Magyar Honvédség személyi állománya körében 2008. évben is mód nyílik a specifikus immunprofilaxis alkalmazására térítésmentes védőoltási kampány bevezetésével.
5.A Magyar Honvédségnél 2008. november 13.–december 12. közötti időszakban influenza elleni védőoltásban kell részesíteni:
–a MH egészségügyi szolgálatának teljes szakállományát, – az Állami Egészségügyi Központ teljes egészségügyi szakállományát,
–a MH közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek teljes hallgatói és oktatói állományát,
–a külföldön szolgálatot teljesítő vagy 2009. március 31. előtt külföldi szolgálatát megkezdő teljes személyi állományt,
–a járványügyi érdekből kijelölt állományt: a parancsnokok által meghatározott, a szolgálatellátás szempontjából kulcsfontosságúnak ítélt beosztásokban szolgáló személyek, valamint az egészségügyi szolgálatok által járványügyi okból kijelölt állomány.
6.Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által térítésmentesen rendelkezésre bocsátott oltóanyag a Fluval AB inaktivált trivalens influenza elleni oltóanyag. Az immunizálás egyszeri oltással történik, intramuszkulárisan adandó deltaizomba, az oltóanyaghoz mellékelt tájékoztató szerint.
7.Az oltóanyagot a felhasználásig hűtőszekrényben +2–+8 Celsius-fok hőmérsékleten, fénytől védve kell tárolni. Az oltóanyag lefagyasztása tilos! A korábbi évben kiadott maradék oltóanyag felhasználása tilos!
8.Az oltóanyag szétosztását a MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Preventív Igazgatóság, Közegészségügyi Intézet, Járványügyi-mikrobiológiai Osztálya (továbbiakban Járványügyi Osztály) szervezze meg és bonyolítsa le! Az egészségügyi szolgálatok 2008. október 31-ig küldjék meg oltóanyagigényüket a MH Dr.
Radó György Honvéd Egészségügyi Központ részére, 2008. november 12-ig a számukra biztosított oltóanyagot vételezzék fel [1097 Budapest, Gyáli út 17–19. HM tel./fax: (2) 53-140, tel./fax: 06 (1) 282-8216, mobil 06
(30)815-0869].
9.A felhasználásra nem került oltóanyagokat 2009. január 9-ig, a tárolási és szállítási előírások betartásával a Járványügyi Osztály Oltóközpontja részére vissza kell küldeni.
10.Azok az alakulatok és szervezetek, amelyek bármely okból a novemberi oltóanyag kiutalás keretében nem kapták meg a teljes igényelt mennyiséget illetve ahol új oltási igény merült fel 2009. január 9-ig pótlólagos oltóanyag igényléssel élhetnek, melynek fedezete az Oltóközpontba visszaszállított, felhasználásra nem került oltóanyag. Az oltóanyagok 2009. január 19-től kerülnek kiosztásra.
11.Az egészségügyi szolgálatok a mellékelt minta – Influenza elleni védőoltások nyilvántartása a 2008/2009. évi szezonban – szerint kötelesek nyilvántartani az oltottakat. Az oltás végrehajtását az egyéni egészségügyi dokumentációba is (nemzetközi oltási igazolvány, egészségügyi könyv, egészségügyi karton, számítógépes adatbázis) be kell jegyezni, hogy az OEP által a térítésmentességi jogosultságra és a felhasználásra elrendelt ellenőrzés bármikor elvégezhető legyen.
12.A külföldi szolgálatra felkészülő állományok influenza elleni védőoltását a célterületre előírt alapimmunizációs oltásokkal együtt a Járványügyi Osztály Oltóközpontja végzi.
13.Az oltások végrehajtását a lezárt Influenza elleni védőoltások nyilvántartása a 2008/2009. évi szezonban táblázat másolatának megküldésével 2009. március 20-ig kell jelenteni a MH KJSZ honvéd-tiszti főorvos részére. A MH KJSZ hajtson végre soron kívüli ellenőrzéseket az alakulatoknál és intézményeknél.
14.A járványügyi helyzet alakulásának figyelemmel kísérése és aktuális értékelése érdekében 2008. év 45. hetével kezdődően és a 2009. év 20. hetének végével bezáróan járványügyi jelentőszolgálat működtetését rendelem el a következő szervezeteknél:
–MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj
–MH 5. Bocskai István Lövészdandár
–MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred
–MH 25. Klapka György Lövészdandár
–MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj
–MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zász lóalj
–MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj
–MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred
–MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred
–MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
–MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred
–MH 86. Szolnok Helikopter Bázis
–MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj
–MH Támogató Dandár
–MH Központi Kiképző Bázis, Szentendre 15. Az adatszolgáltatásra kötelezettek hetente hétfőn 14.00 óráig regisztrálják és jelentsék a MH KJSZ [HM tel./fax (2) 53-140, tel./fax 06 (1) 282-8216] számára a rendelésen megjelent összes influenzaszerű, hőemelkedéssel, lázzal (37,3 Celsius-fok felett), torok-, fejfájással, izomfájdalommal, elesettséggel járó megbetegedéseket.
A jelentést a következő formában tegyék meg: Az ambuláns naplóban szereplő influenzaszerű tünetekkel jelentkezők heti számát, és a betegek megoszlását védőoltásban részesülés szerint 2009. május 15-ig bezárólag. (Pl. 49. hét
–15/3. Értelmezése: A 49. héten összesen 15 influenzaszerű megbetegedés történt, ebből 3 esetben betegedett meg influenza ellen oltott személy).
16.Ez az intézkedés aláírása napján lép hatályba és 2009. május 31-én hatályát veszti. Az intézkedés hatályba lépésével egyidejűleg a MH KJSZ honvéd-tisztifőorvosának 1410/2007. (HK. 21.) intézkedése hatályát veszti.
Dr. Németh András orvos dandártábornok s. k., MH KJSZ honvéd-tiszti főorvos