1249/2010. (XI. 19.) Korm. határozata az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről szóló, 2008. december 8-i 2008/114/EK tanácsi irányelvnek való megfelelés…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat az európai kritikus infrastruktúrák azonosításával, kijelölésével és védelmének javításával kapcsolatos kormányzati feladatokat határozza meg, összhangban egy uniós irányelvvel.
Kire vonatkozik: A belügyminiszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a honvédelmi miniszter; Különböző állami hivatalok és szervek, mint például az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az európai kritikus infrastruktúra védelem nemzeti koordinációját.
- Az európai kritikus infrastruktúrák azonosításához szükséges kritériumrendszer kidolgozását.
- A nemzeti kritikus infrastruktúra védelem intézmény- és kritériumrendszerét.
- Az európai kritikus infrastruktúrák kijelölését és felülvizsgálatát.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A belügyminiszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a honvédelmi miniszter.
- Különböző állami hivatalok és szervek, mint például az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Melyek a főbb pontok?
- A belügyminiszter felelős az európai kritikus infrastruktúra védelem nemzeti koordinációjáért és az ECIP kapcsolattartó pont feladatainak ellátásáért.
- Szakmai munkacsoportot kell létrehozni 2010. november 30-ig, amelynek feladata többek között az európai kritikus infrastruktúrák azonosításához szükséges kritériumrendszer kidolgozása 2011. január 5-ig.
- A nemzeti fejlesztési miniszternek fel kell mérnie az ágazati jogszabályokat 2011. január 31-ig, és javaslatot kell tennie jogszabály-módosításra, ha szükséges.
- Évente jelentést kell benyújtani az Európai Bizottságnak az infrastruktúrák számáról és a kijelölt európai kritikus infrastruktúrák sebezhetőségi pontjairól.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1249/2010. (XI. 19.) Korm. határozata az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről szóló, 2008. december 8-i 2008/114/EK tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében végrehajtandó kormányzati feladatokról.
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 2. Az európai kritikus infrastruktúra védelmével kapcsolatos ügyekben a nemzeti kapcsolattartó és koordinációs feladatokat – mint ECIP kapcsolattartó pont (ECIP Contact Point) – a belügyminiszter látja el. A belügyminiszter mint ECIP kapcsolattartó pont koordinálja az európai kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió tagállamainak ECIP kapcsolattartó pontjaival és az Európai Bizottsággal.
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 3. A Kormány felhatalmazza a belügyminisztert, hogy az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről szóló, 2008. december 8-i 2008/114/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) hatálya alá tartozó ágazatok tekintetében érintett miniszterek bevonásával két- vagy többoldalú megbeszéléseket folytasson az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről az Európai Unió tagállamai által kijelölt kapcsolattartókkal, az Európai Bizottsággal és az Irányelv végrehajtásához szükséges kijelölések tekintetében a megállapodásokat megkösse.
Felelős: belügyminiszter érintett miniszterek Határidő: folyamatosan 4. a) A Kormány felhívja a belügyminisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert, a közigazgatási és igazságügyi minisztert és a honvédelmi minisztert, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Magyar Energia Hivatal, a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ bevonásával hozzanak létre és működtessenek szakmai munkacsoportot (a továbbiakban: munkacsoport).
Felelős: belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszte r közigazgatási és igazságügyi miniszter honvédelmi miniszter Határidő: a munkacsoport létrehozására 2010. november 30. a működtetésére folyamatosan
Felelős: a munkacsoport tagjai Határidő: az 1. pontban foglaltakra 2011. január 5. a 2. pontban foglaltakra 2011. február 28. a 3. pontban foglaltakra folyamatosan
Felelős: honvédelmi miniszter Határidő: 2011. február 28.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a jogszabályok felmérésére 2011. január 31. az esetlegesen szükséges jogszabály-módosító javaslattételre vagy saját hatáskörű módosításra a felmérés befejezése után folyamatosan 6. A Kormány felhatalmazza a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 4. a) pont szerint létrehozott munkacsoport javaslata és a belügyminiszter által az európai kritikus infrastruktúrák kijelöléséről lefolytatott tárgyalások alapján jelölje ki az európai kritikus infrastruktúrát.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2011. február 15.
Felelős: belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter külügyminiszter Határidő: első alkalommal a feladatok végrehajtásáról 2011. január 12-ig, azt követően évente
Felelős: belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter külügyminiszter Határidő: az első, a Magyar Köztársaság területén található európai kritikus infrastruktúra kijelölését követően kétévente, az Európai Bizottság számára küldendő éves jelentéssel együtt 8. a) A kormányzati szereplők és a civil szféra kritikus infrastruktúra védelemmel kapcsolatos együttműködésének megteremtése érdekében a nemzeti fejlesztési miniszter vezetésével, a belügyminiszter és az érintett miniszterek részéről kijelölt vezetők részvételével, valamint az érintett infrastruktúra-tulajdonosok, üzemeltetők, érdekvédelmi szervezetek, tudományos testületek bevonásával kritikus infrastruktúra védelmi konzultációs fórumot kell felállítani és működtetni.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter érintett miniszterek Határidő: a létrehozásra 2011. március 31., a működtetésre folyamatosan
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter érintett miniszterek Határidő: folyamatosan 9. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes