1821/2015. (XI. 12.) Korm. határozata a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat a Balaton térségének fejlesztési koncepcióját és stratégiai programját fogadja el, valamint meghatározza a 2014–2020 közötti uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokat a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben. Célja a térség komplex fejlesztése az ökológiai egyensúly fenntartásával.
Kire vonatkozik: A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településeit és lakosságát; Az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket és szakpolitikai felelősöket.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadását.
- A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet stratégiai fejlesztési irányait (pl. turisztika, gazdaság, vízminőség, közlekedés).
- A 2014–2020-as uniós és hazai források felhasználását a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben.
- Az Integrált Területi Programok és az Éves Fejlesztési Keretek módosítását a fejlesztési irányokhoz igazítva.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településeit és lakosságát.
- Az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket és szakpolitikai felelősöket.
Melyek a főbb pontok?
- A Balaton térségének fejlesztése a természeti, társadalmi, gazdasági és kulturális környezet figyelembevételével, az ökológiai egyensúly fenntartásával történik.
- A stratégiai fejlesztési irányok között szerepel a turisztikai fejlesztés, gazdaság és innováció, egészséges Balaton termékek, vízminőség és biztonság, közlekedés, területfejlesztés, valamint humánerőforrás fejlesztések.
- A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztéseire allokált összegeket a megyei integrált területi programokban a települések lakosságszáma és fejlettsége arányában kell meghatározni.
- A Balatoni Fejlesztési Tanácsot be kell vonni a támogatási konstrukciók előkészítésébe és a döntéshozatalba, valamint figyelemmel kell kísérnie a Koncepció és a Stratégiai Program megvalósulását.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1821/2015. (XI. 12.) Korm. határozata a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról.
A Kormány 1. elfogadja a részére bemutatott a) Balaton Területfejlesztési Koncepciót (2014–2030) és
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a 2014–2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek indikatív listájáról szóló 1696/2014. (XI. 26.) Korm. határozat módosítását az „M8–M7 összekötése a 710. sz. főút nyomvonalán” tárgyú projekttel;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 5. felhívja az integrált területi tervezésért felelős szervezeteket, hogy a megyei integrált területi programok balatoni fejlesztésekre allokált összege a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet megyei településeinek lakosságszáma és az adott megye – ide nem értve az adott megye területén lévő megyei jogú városok lakosságát – lakosságának és fejlettségének arányában kerüljön meghatározásra és rögzítésre;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 6. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy amennyiben a 2. pont szerinti stratégiai fejlesztési irányoknak megfelelő projektekre objektív okból nem történik kötelezettségvállalás 2017. június 30-ig, akkor gondoskodjanak az 1. mellékletben tervezett források e Korm. határozat célrendszerétől független felhasználásáról az operatív program keretein belül;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. december 31. 7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetet érintő közlekedési infrastruktúrafejlesztési projektek esetében vizsgálja meg az operatív program módosításának szükségességét, módosítási igény esetén terjessze a Kormány elé az operatív program módosítási javaslatát;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2015. november 15.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter földművelésügyi miniszter Határidő: folyamatos, de legkésőbb 2017. június 30.
Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. július 30.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 11. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy 2015. II. félévétől 2020. II. félévével bezárólag félévente készítsenek jelentést a Kormány számára az e Korm. határozatban foglalt feladatok teljesítésről;
Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: tárgyfélévet követő 1 hónapon belül, első alkalommal 2016. január 31-ig, utolsó alkalommal 2021. január 31-ig 12. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a „Balaton Felvidék Világörökség” várományos helyszínek központi marketingtevékenységét a Magyar Turizmus Zrt. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból kapott támogatásból lássa el;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 13. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy biztosítsa a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén hazai forrásból megvalósuló fejlesztések forrásigényét a 2. melléklet ütemezése alapján;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2015. november 30. 14. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2. mellékletben felsorolt projektek végrehajtásáról az ott meghatározottak alapján gondoskodjon;
Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a 2. mellékletben meghatározott projektek ütemezése szerint 15. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy koordinálja a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területét érintő, e Korm. határozatban foglalt feladatok teljesítését.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos Orbán Viktor s. k., miniszterelnök