Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

83/2013. (HK 4.) MH ÖHP intézkedése Szolgálati könyvek és főnökségi kiadványok hatályon kívül helyezéséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a jogszabály a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és jogelőd szervezetei által kiadott, elavult katonai kiadványok hatályon kívül helyezéséről szól. Célja, hogy érvénytelenítse azokat a dokumentumokat, amelyek már kivont haditechnikai eszközökre vagy nem alkalmazott eljárásokra vonatkoznak.

Kire vonatkozik: A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és jogelőd szervezetei; A katonai szervezetek, amelyek a felsorolt kiadványokat kezelik.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és jogelőd szervezetei által kiadott, meghatározott kiadványok hatályon kívül helyezését.
  • A rendszerből kivont haditechnikai eszközökre vonatkozó kiadványok érvénytelenítését.
  • A már nem alkalmazott eljárásokra vonatkozó kiadványok érvénytelenítését.
  • A hatályon kívül helyezett kiadványok megsemmisítésének módját.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és jogelőd szervezetei.
  • A katonai szervezetek, amelyek a felsorolt kiadványokat kezelik.

Melyek a főbb pontok?

  • Az intézkedés hatálya kiterjed a 2. pontban felsorolt kiadványokra.
  • A felsorolt kiadványok, amelyek rendszerből kivont haditechnikai eszközökre vagy már nem alkalmazott eljárásokra vonatkoznak, hatályon kívül helyezésre kerülnek.
  • A hatályon kívül helyezett minősített és nyílt kezelésű kiadványokat a Magyar Honvédség Titokvédelmi Szabályzata, valamint a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzata alapján kell megsemmisíteni.
  • Ez az intézkedés a közzététel napján lép hatályba.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

83/2013. (HK 4.) MH ÖHP intézkedése Szolgálati könyvek és főnökségi kiadványok hatályon kívül helyezéséről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás, valamint a szolgálati könyvek és főnökségi kiadványok kiadásának rendjéről szóló 93/2006. (HK 18.) HM utasítás 15. § (1) bekezdése alapján, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság valamint jogelőd szervezetei által hatályba léptetett kiadványok hatálytalanítására az alábbi intézkedést adom ki: 1. Az intézkedés hatálya kiterjed a 2. pontban felsorolt kiadványokra.

2.Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság valamint jogelőd szervezetei által hatályba léptetett, rendszerből kivont haditechnikai eszközökre, illetve már nem alkalmazott eljárásokra vonatkozó alábbi kiadványokat, hatáskörömben eljárva hatályon kívül helyezem:

Cikkszám Minősítés Kiadás éve A kiadvány címe Kt/14 Szigorúan titkos 1963 Az önálló rakéta osztály (tankönyv) Kt/33 Szigorúan titkos 1963 A rakétaosztály tűzvezetése a támadás előkészítésekor Módszertani segédlet Kt/23 Titkos 1963 Szögterv-készlet Kt/28 Titkos 1963 Az időjelző állomások komplex működése (Módszertani kidolgozás) Kt/97 Titkos 1964 A rakétadandár menetének előkészítése és végrehajtása Segédlet Kt/126 Titkos 1965 A hadműveleti-harcászati rakéták lövéstani tankönyve II. rész Kt/81 Szigorúan titkos 1965 Az ellenséges atomtámadó eszközök elleni harc, támadásban (Tansegédlet) Kt/50 Titkos 1965 Utasítás a 8JU42 tábori vegyi laboratórium használatára Kh/1 Titkos 1966 PL-4MA hordozható tábori laboratórium műszaki leírása és használati utasítása Kt/27 Titkos 1968 Lőutasítás a harcászati rakétaegységek és alegységek részére Kt/31 Szigorúan titkos 1969 Táblázatgyűjtemény a 3R9 rakéták lőelemeinek kiszámításához hegyekben Kt/39 Szigorúan titkos 1969 Táblázatgyűjtemény a 3R10 rakéták lőelemeinek kiszámításához hegyekben Kt/53 Titkos 1969 Utasítás a 9K52 komplexummal felszerelt alegységek időjelző őrse részére Kt/56 Titkos 1970 Málházási utasítás a harcászati rakétacsapatok részére Kt/84 Titkos 1973 Utasítás a harcászati rakétaüteg mozgó tűzvezetési pontjának harci alkalmazására (PU-2M1) Kt/89 Titkos 1975 A 8K14 rakéta indításának előkészítése Segédlet Kt/93 Titkos 1976 Utasítás a 9K72 rakétakomplexumnál betartandó biztonsági rendszabályokra Kt/94 Titkos 1976 Utasítás a rakétacsapások vezetésére (a hadműveleti-harcászati rakétadandár, rakétaosztály, rakétaüteg részére) Kt/85 Szigorúan titkos 1980 A 9M21B, 9M21B1, 9M21F, 9M21E, 9M21E3 és a 9M21E4 rakéták helyi lőtáblázata LT-75H Kt/102 Szigorúan titkos 1980 A 9M21B, 9M21B1, 9M21F, 9M21E, 9M21E3 és 9M21E4 rakéták lőtáblázata LT-75 Tü/126 Titkos 1980 Kiegészítés a harckiképzési normatáblázathoz az MH tábori, aknavető, páncéltörő tüzérség alegységei és katonái részére. A 2SZ1 és a 2SZ3 önjáró tüzérség alegységei és katonái részére (Tervezet) Cikkszám Minősítés Kiadás éve A kiadvány címe Kt/103 Szigorúan titkos 1981 Táblázatgyűjtemény a 9M21 rakéták csapáselemeinek meghatározására I. könyv. Az indító állás 1000 m-es tengerszint feletti magasságáig Kt/104 Szigorúan titkos 1981 Táblázatgyűjtemény a 9M21 rakéták csapáselemeinek meghatározására II. könyv. Az indító állás 1000 m-es tengerszint feletti magasságáig Tü/127 Titkos 1981 Kiegészítés a tábori tüzérség tűzszolgálati utasításához. Az önjáró tüzér alegységek részére (2SZ3) Tervezet Kt/110 Titkos 1983 Harcszolgálati szakutasítás a rakétaüteg és rakétatechnikai szakasz részére

(K52 komplexum) Kt/112 Titkos 1983 Harcszolgálati szakutasítás a rakétaosztály technikai ütege részére (9K72 komplexum Kt/115 Titkos 1984 Harcszolgálati szakutasítás a hadműveleti-harcászati rakéta üteg és kidolgozó szakasz részére. 9K72 rakétakomplexum 9P117M1 (9P117M) indítóállvány Kt/131 Titkos 1985 Melléklet a „Szakutasítás a szárazföldi csapatok rakétacsapatainak felkészítésére (LŐUT-HHR, HR-1985)” szolgálati könyvhöz a 9K72 rakétakomplexummal felszerelt hadműveleti-harcászati rakéta-magasabbegységek, egységek és alegységek részére Tü/129 Titkos 1984 Szakutasítás az AZK-5 automatizált hangmérő komplexummal felszerelt hangfelderítő alegységek részére Tü/130 Titkos 1986 Kiegészítés a harcszolgálati szakutasításhoz (A 9P148 harcjármű kezelők tevékenysége) Tü/133 Titkos 1989 Szakutasítás az éles rakéták lőtéri indításakor betartandó biztonsági rendszabályokra Mű/117 Titkos 1987 Szakutasítás a szárazföldi rakétacsapatok harctevékenységének műszaki biztosítására Kt/132 Titkos 1985 Melléklet a „Szakutasítás a szárazföldi csapatok rakétacsapatainak felkészítésére (LŐUT-HHR, HR-1985)” szolgálati könyvhöz a 9K52 rakétakomplexummal felszerelt hadműveleti-harcászati rakéta-magasabbegységek, egységek és alegységek részére Kt/134 Titkos 1985 Szakutasítás a szárazföldi csapatok rakétacsapatainak felkészítésére (LÖUT-HHR-HR/1985) Kt/135 Titkos 1987 Szakutasítás a döntnökök tevékenységére a rakéta – (rakétatechnikai) – magasabbegységek, -egységek és alegységek harcászati (szakharcászati) gyakorlatán Kt/140 Titkos 1987 Tansegédlet a rakéta és rakétatechnikai csapatok tisztjei harcszolgálati és technikai kiképzésének megszervezéséhez. 9K72 rakétakomplexum Kt/143 Titkos 1987 Segédlet a rakéta és rakétatechnikai csapatok harcászati gyakorlatain tevékenykedő ellenőrző csoportok tisztjei részére 9K72 rakétakomplexum Kt/146 Titkos 1988 Szakutasítás a 9M21 rakéta csapatelemeinek meghatározására (9K52 rakétakomplexum) 237/141 Nyílt 2010 Baghlan tartomány CIMIC kézikönyve 3. A katonai szervezetek a hatályon kívül helyezett minősített és nyílt kezelési utasítású kiadványokat a Magyar Honvédség Titokvédelmi Szabályzata, valamint a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzata előírásai alapján eljárva semmisítik meg.

4.Ez az intézkedés a közzététel napján lép hatályba.

Domján László vezérőrnagy s. k., MH összhaderőnemi parancsnok

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.