115/2006. (HK 23.) HM határozata a Honvédelmi Minisztérium EBESZ Katonai Képviselet költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg).
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a határozat a Honvédelmi Minisztérium EBESZ Katonai Képviselet nevű költségvetési szerv létrehozásáról szól, meghatározva annak alapvető működési kereteit és feladatait.
Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztériumra, mint az alapító és irányító szervre; A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáira, valamint a köztisztviselőkre, akik a szervnél szolgálatot teljesítenek vagy jogviszonyban állnak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Magyar Köztársaság Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet (rövidítve: MK ÁEK KK) nevű költségvetési szerv alapítását.
- A szerv székhelyét és külföldi szolgálatteljesítési helyét.
- A szerv tevékenységének jellegét és alaptevékenységeit.
- A szerv irányítását, feladatait és illetékességét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztériumra, mint az alapító és irányító szervre.
- A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáira, valamint a köztisztviselőkre, akik a szervnél szolgálatot teljesítenek vagy jogviszonyban állnak.
Melyek a főbb pontok?
- A költségvetési szerv 2007. január 1-jén lépett hatályba.
- A szerv székhelye 1055 Budapest V., Balaton utca 7–11., postacíme 1885 Budapest, Pf. 25., külföldi szolgálatteljesítési helye Ausztria, Bécs, postacíme Österreich, 1010 Wien, Bankgasse 4–6.
- A szerv közhatalmi jellegű, önállóan működő költségvetési szerv, amelynek pénzügyi, gazdasági és logisztikai feladatait a Magyar Honvédség kijelölt szervei végzik.
- A képviseletvezetőt a honvédelmi miniszter nevezi ki és menti fel, a HM védelempolitikai szakállamtitkár javaslata alapján, a külügyminiszter egyetértésével.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
115/2006. (HK 23.) HM határozata a Honvédelmi Minisztérium EBESZ Katonai Képviselet költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg).
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 76. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. §-ában, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10. §-ában, valamint a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R.) foglaltakra – a következő alapító okiratot adom ki:
Rövidített megnevezése: MK ÁEK KK 3. 5 A költségvetési szerv székhelye: 1055 Budapest V., Balaton utca 7–11.
Postacíme: 1885 Budapest, Pf. 25. Külföldi szolgálatteljesítési helye: Ausztria, Bécs;
Postacím: Österreich, 1010 Wien, Bankgasse 4–6. 4. 6 7 8 A költségvetési szerv tevékenységének jellege alapján közhatalmi, a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő költségvetési szerv. Pénzügyi és gazdasági feladatait a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) önállóan működő és gazdálkodó, a pénzügyi és számviteli feladatok központosított végrehajtására kijelölt költségvetési szerve; logisztikai gazdálkodási feladatait az MH kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve végzi. 5. 9 10 11 12 A költségvetési szerv tevékenysége a 842220 Védelmi képességek fenntartása szakágazatba tartozik.
1 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat1. pont 2 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 1. pont 3 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 1. pont 4 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 5 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 6 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 7 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 8 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 9 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 10 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 11 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 12 A második mondatot hatályon kívül helyezte: 5/2010. (V. 12.) HM határozat 8. pont 13 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 14 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 15 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 7. 16 17 18 A költségvetési szerv: a) alapítója: a honvédelmi miniszter;
A Hvt. 70. § (2) bekezdése szerint külön jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, valamint belső rendelkezésekben a Hvt. 70. § (1) bekezdés keretei között meghatározott feladatok ellátása.
842202 Védelmi képességek fenntartása; 842191 Katonai diplomáciai tevékenység.
16 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 17 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 18 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 19 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 20 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 21 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 22 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 23 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 24 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 25 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 26 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 27 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 28 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 29 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 30 Módosította: 4/2007. (HK 3.) HM határozat 2. pont 31 Módosította: 173/2006. (HK 1/2007.) HM határozat 2. pont 32 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 33 Módosította: 18/2009. (VI. 5.) HM határozat 1. pont 15. 34 35 A MK ÁEK KK részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A HM EKK Szervezeti és Működési Szabályzatát a képviseletvezető 2007. január 1-jét követő 30 napon belül elkészíti, és jóváhagyásra felterjeszti a HM védelempolitikai szakállamtitkár részére. 16. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba.
A határozat szövege hatályos 2010. május 3-tól. Budapest, 2010. május 3.
Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter