Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

8/2010. (XII. 3.) HM KÁT közleménye NATO egységesítési egyezmények elfogadásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a közlemény a Honvédelmi Minisztérium által kiadott magyar elfogadó nyilatkozatokat tartalmazza különböző NATO egységesítési egyezményekről (STANAG-okról).

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium; A Magyar Honvédség, azon belül a szárazföldi haderő és a légierő, valamint az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és az MH DR. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • NATO egységesítési egyezmények elfogadását.
  • Az elfogadott egyezmények alkalmazásba vételének tervezett időpontjait.
  • Az alkalmazásba vételért felelős szerveket és a végrehajtás módját bizonyos esetekben.
  • A Magyar Honvédségre vonatkozó megjegyzéseket egyes STANAG-ok kapcsán.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium.
  • A Magyar Honvédség, azon belül a szárazföldi haderő és a légierő, valamint az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és az MH DR. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ.

Melyek a főbb pontok?

  • Összesen 14 NATO egységesítési egyezmény (STANAG) elfogadásáról szól a közlemény.
  • Három STANAG (1385, 4284, 4607) elfogadásra került alkalmazás nélkül.
  • A többi 11 STANAG fenntartás nélkül elfogadásra került, tervezett alkalmazásba vételi időpontokkal.
  • A STANAG 2827, 3839 és 3981 esetében az alkalmazásba vétel elrendelésre került, mivel a NATO már kihirdette azokat.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

8/2010. (XII. 3.) HM KÁT közleménye NATO egységesítési egyezmények elfogadásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 100. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján – figyelemmel az egységesítési, szabványosítási tevékenységről és a NATO egységesítési dokumentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló 102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra és az MH Operatív Koordinációs Bizottság 2010. szeptember 9-i ülésén kialakított javaslatára – a következő NATO-dokumentumokra vonatkozó magyar elfogadó nyilatkozatot adom ki:

1.STANAG 1385 (EDITION 5) – GUIDE SPECIFICATION (MINIMUM QUALITY STANDARDS) FOR NAVAL DISTILLATE FUELS (F-75 AND F-76)
–Elfogadásra került alkalmazás nélkül.
2.STANAG 2352 (EDITION 6) – NUCLEAR, BIOLOGICAL AND CHEMICAL (NBC) DEFENCE EQUIPMENT – OPERATIONAL GUIDELINES
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. május hónap, a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
3.STANAG 2818 (EDITION 2) DEMOLITION MATERIAL: DESIGN, TESTING AND ASSESSMENTS
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. szeptember hónap, a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
4.STANAG 2827 (EDITION 6) – MATERIALS HANDLING IN THE FIELD
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2010. december hónap, a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.

Tekintettel arra, hogy a STANAG 2827 (EDITION 6) dokumentumot a NATO már kihirdette és így hatályos, a Magyar Honvédség egységesítési, szabványosítási eljárásairól és doktrinális feladatairól szóló 56/2009. (HK 15.) HM VTI SZÁT–HM HVKFH együttes intézkedés 26. pontjában előírtaknak megfelelően egyúttal elrendelem az alkalmazásba vételét az alábbiak szerint:

Témafelelős: MH Összhaderőnemi Parancsnokság Témakezelő: MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Logisztikai Műveleti Főnökség Bevezetés időpontja: 2010. december 1.

Végrehajtás módja: A STANAG 2827 (ED. 6.) dokumentum kiadása magyar nyelven.

5.STANAG 2829 (EDITION 4) (RATIFICATION DRAFT 2) – MATERIALS HANDLING EQUIPMENT
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: NATO-kihirdetést követő 6 hónap múlva (DOP+6m), a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
6.STANAG 2957 (EDITION 5) – INTERNATIONAL SYSTEM (SI) UNITS USED BY ARMED FORCES IN THE NUCLEAR FIELD
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. május hónap, a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
7.STANAG 3731 (EDITION 5) – BIBLIOGRAPHY ON ELECTROMAGNETIC COMPATIBILITY (EMC)
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2010. október hónap, a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
8.STANAG 3839 (EDITION 1) AVIONICS SOFTWARE ENGINEERING – AAVSP-1
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. január hónap, a légierőnél.

Tekintettel arra, hogy a STANAG 3839 (EDITION 1) dokumentumot a NATO már kihirdette és így hatályos, a Magyar Honvédség egységesítési, szabványosítási eljárásairól és doktrinális feladatairól szóló 56/2009. (HK 15.) HM VTI SZÁT–HM HVKFH együttes intézkedés 26. pontjában előírtaknak megfelelően egyúttal elrendelem az alkalmazásba vételét az alábbiak szerint:

Témafelelős: MH Összhaderőnemi Parancsnokság Témakezelő: MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Repülő Mérnök-műszaki Főnökség Bevezetés időpontja: 2011. január 1.

Végrehajtás módja: MH ÖHP PK intézkedés.

9.STANAG 3981 (EDITION 2) – MINIMUM PHYSIOLOGICAL REQUIREMENTS FOR IMMERSION PROTECTION ASSEMBLIES FOR AIRCREW
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. február hónap, a légierőnél.

Tekintettel arra, hogy a STANAG 3981 (EDITION 2) dokumentumot a NATO már kihirdette és így hatályos, a Magyar Honvédség egységesítési, szabványosítási eljárásairól és doktrinális feladatairól szóló 56/2009. (HK 15.) HM VTI SZÁT–HM HVKFH együttes intézkedés 26. pontjában előírtaknak megfelelően egyúttal elrendelem az alkalmazásba vételét az alábbiak szerint:

Témafelelős: MH DR. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Témakezelő: MH DR. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Repülőorvosi Egészségvizsgáló és Kutató Intézet Bevezetés időpontja: 2011. február 1.

Végrehajtás módja: MH HEK PK intézkedés.

10.STANAG 4284 (EDITION 1) HMX (OCTOGENE) PHYSICAL AND CHEMICAL REQUIREMENTS, SPECIFICATION FOR DELIVERIES FROM ONE NATO NATION TO ANOTHER
–Elfogadásra került alkalmazás nélkül.

Megjegyzés: A Magyar Honvédség jelenleg nem rendelkezik octogene (HMX) robbanóanyaggal, illetve a közeljövőben sem tervez ilyet beszerezni.

11.STANAG 4418 (EDITION 1) COUNTERSURVEILLANCE REQUIREMENT
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: 2011. május hónap, a szárazföldi haderőnél.
12.STANAG 4607 (EDITION 3) (RATIFICATION DRAFT) NATO GROUND MOVING TARGET INDICATOR (GMTI) FORMAT
–Elfogadásra került alkalmazás nélkül.

Megjegyzés: A Magyar Honvédség jelenleg ilyen rendszeresített eszközzel nem rendelkezik.

13.STANAG 7063 (EDITION 2) (RATIFICATION DRAFT 1) – METHODS OF DETECTION AND TREATMENT OF FUELS CONTAMINATED BY MICRO-ORGANISMS
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: NATO kihirdetést követő 3 hónap múlva (DOP+3m), a szárazföldi haderőnél és a légierőnél egyaránt.
14.STANAG 7112 (EDITION 1) (RATIFICATION DRAFT 2) – RECOMMENDED MEDICAL EQUIPMENT FOR AEROMEDICAL EVACUATIONS
–Elfogadásra került fenntartás nélkül.
–Alkalmazásba vétel tervezett időpontja: NATO kihirdetést követő 6 hónap múlva (DOP+6m), a légierőnél.

Budapest, 2010. november 24. Fodor Lajos s. k., a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.