Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

52/2016. (HK 7.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése. a mérnök-, a légijármű-vezető és a pénzügyi képzés megvalósíthatóságával és bevezetésével kapcsolatos

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az intézkedés a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számára határoz meg feladatokat a mérnök-, légijármű-vezető és pénzügyi képzések megvalósíthatóságának vizsgálatával és bevezetésével kapcsolatban.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó központi hivatalok és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei; A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A mérnök-, légijármű-vezető és pénzügyi képzések megvalósíthatóságának vizsgálatát.
  • A légijármű-vezető képzés bevezetéséhez szükséges feltételrendszer kialakítását.
  • A képzésekkel kapcsolatos feladatok koordinálását és ellenőrzését.
  • A képzési igények felmérését és a képzési rendszerek kidolgozását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó központi hivatalok és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
  • A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora.

Melyek a főbb pontok?

  • Egy munkacsoportot kell létrehozni az intézkedés hatályba lépését követő napig.
  • A munkacsoportnak 2016. július 25-ig kell összeállítania a mérnök-, pénzügyi és légijármű-vezető képzés megvalósíthatósági tanulmányát.
  • A munkacsoport vezetője 2016. augusztus 1-ig terjeszti fel a tanulmányt a Honvéd Vezérkar főnöke részére.
  • A légijármű-vezető alapképzés 2018/2019-es tanévben történő beindításának követelményeit kell meghatározni.
  • Ez az intézkedés az aláírását követő 3. napon lép hatályba, és 2018. december 31-én hatályát veszti.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

52/2016. (HK 7.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése. a mérnök-, a légijármű-vezető és a pénzügyi képzés megvalósíthatóságával és bevezetésével kapcsolatos feladatokról A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. §

(1)bekezdés 1. pontja és 11. § (3) bekezdése alapján a következő együttes intézkedést adjuk ki: 1. Általános rendelkezések 1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó központi hivatalokra és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.
2.Felkérjük a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatóját és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) rektorát, hogy az együttes intézkedésben meghatározott feladatok végrehajtásában közreműködni szíveskedjen.
2.A mérnök, a légijármű-vezető és a pénzügyi képzés megvalósíthatóságával, bevezetésével kapcsolatos általános feladatok, felelősségi körök 3. Az együttes intézkedésben meghatározott feladatok végrehajtását a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Vezérkari Iroda állományából erre a feladatra kijelölt személy (a továbbiakban: munkacsoportvezető) koordinálja, ellenőrzi, és a feladatok végrehajtása során szóban és írásban közvetlen kapcsolatot tart az együttes intézkedésben meghatározott feladatok végrehajtásában érintett szervek, szervezetek vezetőivel és a feladatok végrehajtására kijelölt képviselőkkel. Akadályoztatása esetén ezt a feladatot a HVK Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban:

HVK SZCSF) csoportfőnöke látja el.

4.A mérnök- és a pénzügyi képzés megvalósíthatóságának vizsgálatával, valamint a légijármű-vezető képzés bevezetéséhez szükséges feltételrendszer kialakításával kapcsolatos feladatok kidolgozása érdekében a munkacsoportvezető az együttes intézkedés hatályba lépését követő napig munkacsoportot hoz létre, melynek tagjai a következők:
a)a HM Jogi és Igazgatási Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság,
b)a HM Humánpolitikai Főosztály,
c)a HVK SZCSF,
d)a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség,
e)a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség,
f)a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség,
g)a HVK Logisztikai Csoportfőnökség,
h)az MH Összhaderőnemi Parancsnokság,
i)a KNBSZ Felderítő Csoportfőnökség,
j)az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (a továbbiakban: NKE HHK),
k)a HM Védelemgazdasági Hivatal,
l)a HM Hatósági Hivatal és
m)az MH Kiképzési és Doktrinális Központ kijelölt képviselője vagy képviselői és a munkacso port-vezetője által eseti jelleggel meghívott szakértők. 5. A munkacsoport titkári feladatait a HVK SZCSF képviselője látja el.
6.A munkacsoport fő feladata a mérnök-, a pénzügyi és légijármű-vezető képzés megvalósíthatósági tanulmányának 2016. július 25-ig történő összeállítása, melyet a munkacsoport vezetője 2016. augusztus 1-ig terjeszt fel a további vezetői feladatszabás előkészítése érdekében a Honvéd Vezérkar főnöke részére 3. A mérnök-, a légijármű-vezető és pénzügyi képzés megvalósíthatóságával, bevezetésével kapcsolatos részletes feladatok 7. A munkacsoport a munkakör-gazdálkodással kapcsolatos feladatokról szóló HM utasításban kijelölt szakmai felelős szervezetekkel (a továbbiakban: szakmai felelős szervezetek) együttműködésben határozza meg az MH alap- és mesterszintű (a továbbiakban: MSc.) mérnöki végzettséget igénylő beosztásait.
8.Annak eldöntése érdekében, hogy a tisztképzésen belül indokolt-e alapszintű (a továbbiakban: BSc. szintű) mérnökképzést indítani, a munkacsoport szakmai felelős szervezetekkel együttműködésben meghatározza a 2027/2028-as tanévig a képzési igényeket.
9.A munkacsoport feltérképezi a magyar felsőoktatási intézmények műszaki képzési területhez tartozó képzéseit és megvizsgálja, hogy melyek azok a képző intézmények, amelyek képzései megfelelnek az MH speciális szakmai igényeinek, mind a BSc., mind pedig az MSc. szintű képzések vonatkozásában. Azon szakterületek vonatkozásában, amelyek esetében nincs a magyar felsőoktatás rendszerében megfeleltethető képzés, megvizsgálja az európai, valamint regionális képzési lehetőségeket.
10.A munkacsoport több változatot dolgoz ki az MH mérnöki végzettséget igénylő beosztásainak utánpótlását szolgáló képzési rendszer kialakítására. A változatok minden eleme tartalmazza a hozzávetőleges költségeket, az anyagi-, technikai- és humánerőforrás-igényeket, az előnyöket és hátrányokat, a bevezetés ütemtervét és a szükséges feltételeket.
11.A munkacsoport meghatározza a légijármű-vezető alapképzés 2018/2019-es tanévben a katonai képzési rendszer részeként történő beindításának követelményeit az NKE HHK-n és előkészíti döntés céljából a képzés indítására vonatkozó konkrét javaslatot, a megvalósításra vonatkozó ütemtervet, továbbá felméri a szükséges anyagi, technikai és humánerőforrás-igényeket.
12.A munkacsoport kidolgozza a pénzügyi tiszti beosztások utánpótlását szolgáló BSc. szintű képzési rendszerre vonatkozó javaslatot. Meghatározza a képzés konkrét követelményeit, felméri a szükséges anyagi- és humánerőforrás-igényeket valamint kidolgozza a bevezetés ütemtervét.
4.Záró rendelkezések 13. Ez az együttes intézkedés az aláírását követő 3. napon lép hatályba, és 2018. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Dankó István s. k., HM közigazgatási államtitkár

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.