Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1075/2017. (II. 13.) Korm. határozata a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság XVI. ülésén fenntartott és elfogadott ajánlások jóváhagyásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság XVI. ülésén elfogadott ajánlások jóváhagyásáról és végrehajtásukról szól.

Kire vonatkozik: A miniszterelnök általános helyettese mint a nemzetpolitikáért felelős miniszter; Feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterek (pl. emberi erőforrások minisztere, belügyminiszter, nemzetgazdasági miniszter, külgazdasági és külügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter, földművelésügyi miniszter).

Határidők:

  • A miniszterelnök általános helyettesének 15 napon belül értesítenie kell az érintett feleket az ajánlások tudomásulvételéről.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság 2016. november 16-án elfogadott ajánlásainak tudomásulvétele.
  • Az ajánlások végrehajtásának vizsgálata és a felelős miniszterek kijelölése.
  • Határidők meghatározása az egyes ajánlások végrehajtására.
  • Az érintett felek értesítése az ajánlások tudomásulvételéről.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A miniszterelnök általános helyettese mint a nemzetpolitikáért felelős miniszter.
  • Feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterek (pl. emberi erőforrások minisztere, belügyminiszter, nemzetgazdasági miniszter, külgazdasági és külügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter, földművelésügyi miniszter).
  • A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány jóváhagyólag tudomásul veszi az 1. mellékletben közzétett ajánlásokat.
  • A miniszterelnök általános helyettesének 15 napon belül értesítenie kell az érintett feleket az ajánlások tudomásulvételéről.
  • Az ajánlások végrehajtásának vizsgálatára különböző miniszterek felelősek, eltérő határidőkkel (pl. 2017. augusztus 31., 2017. december 31., folyamatos).
  • Az ajánlások 1. melléklet 1. pontjában és 2. pontjában közzétett részei külön-külön vizsgálat alá esnek.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1075/2017. (II. 13.) Korm. határozata a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság XVI. ülésén fenntartott és elfogadott ajánlások jóváhagyásáról.

A Kormány 1. jóváhagyólag tudomásul veszi a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság 2016. november 16-án, Budapesten megtartott XVI. ülésén kidolgozott és elfogadott, valamint a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság előző ülésén elfogadott ajánlások teljesítésének állásáról folytatott kölcsönös tájékoztatást követően fenntartott, az 1. mellékletben közzétett ajánlásokat, 2. felhívja a miniszterelnök általános helyettesét mint a nemzetpolitikáért felelős minisztert, hogy a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság ajánlásainak tudomásulvételéről értesítse az érintett feleket, Felelős: miniszterelnök általános helyettese Határidő: a határozat közzétételét követő 15. nap 3. felhívja a feladat- és hatáskörrel rendelkező minisztereket, valamint felkéri a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, hogy az 1. melléklet 1. pontjában közzétett ajánlások végrehajtásának lehetőségét vizsgálják meg az alábbiak szerint: 3.1. az ajánlások 2. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere belügyminiszter Határidő: 2017. december 31.

3.2. az ajánlások 3. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. augusztus 31. 3.3. az ajánlások 4. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere külgazdasági és külügyminiszter nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.4. az ajánlások 5. pontja tekintetében:

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.5. az ajánlások 6. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere miniszterelnök általános helyettese Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos 3.6. az ajánlások 7. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. szeptember 30.

3.7. az ajánlások 8. pontja tekintetében: Felelős: miniszterelnök általános helyettese Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

3.8. az ajánlások 9. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos 3.9. az ajánlások 11. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos 3.10. az ajánlások 13. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: folyamatos 3.11. az ajánlások 14. pontja tekintetében:

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.12. az ajánlások 15. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

3.13. az ajánlások 16. pontja tekintetében: Felelős: miniszterelnök általános helyettese Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos 3.14. az ajánlások 17. pontja tekintetében:

Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.15. az ajánlások 18. pontja tekintetében:

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3.16. az ajánlások 19. pontja tekintetében: Felelős: külgazdasági és külügyminiszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3.17. az ajánlások 20. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

3.18. az ajánlások 21. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3.19. az ajánlások 22. pontja tekintetében:

Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.20. az ajánlások 23. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: folyamatos, illetve a felmerülés ütemében 3.21. az ajánlások 24. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: folyamatos 3.22. az ajánlások 25. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

3.23. az ajánlások 26. pontja tekintetében: Felelős: miniszterelnök általános helyettese nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. június 30.

3.24. az ajánlások 27. pontja tekintetében: Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. december 31. 3.25. az ajánlások 28. pontja tekintetében:

Felelős: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének felkérésével Határidő: 2017. december 31. 3.26. az ajánlások 29. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. június 30.

4.felhívja a feladat- és hatáskörrel rendelkező minisztereket, hogy az 1. melléklet 2. pontjában közzétett ajánlások végrehajtásának lehetőségét vizsgálják meg az alábbiak szerint: 4.1. az ajánlások 2. pontja tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

4.2. az ajánlások 4. pontja tekintetében: Felelős: miniszterelnök általános helyettese emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. június 30. 4.3. az ajánlások 5. pontja tekintetében:

Felelős: miniszterelnök általános helyettese emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. június 30.

4.4. az ajánlások 6. pontja tekintetében: Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31. 4.5. az ajánlások 7. pontja tekintetében:

Felelős: nemzetgazdasági miniszter külgazdasági és külügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2017. december 31. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.