Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

Mt. 179. § – A felelősség általános szabályai

A munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény) (Mt.) · MÁSODIK RÉSZ – A munkaviszony › XIV. fejezet – A munkavállaló kártérítési felelőssége

(1)A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
(2)Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállását, a kárt, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.
(3)A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni.
(4)Nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előrelátható, vagy amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
(5)A kár megtérítésére a 177. §-ban foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

Hivatalos forrás: net.jogtar.hu · Hatály: · A törvény teljes szövege · Tartalomjegyzék

Az itt hivatkozott rendelkezések

1

Erre hivatkozó rendelkezések

1

Az egység további rendelkezései

A szöveg a hivatalos forrás szerint. Jogilag csak a hivatalos kihirdetés irányadó.