Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1/2015. (IV. 2.) NAV utasítása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Egységes Iratkezelési Szabályzatáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egységes iratkezelési szabályzatát határozza meg, mely a hivatalhoz beérkező és ott keletkező papír alapú és elektronikus köziratok kezelésére vonatkozik.

Kire vonatkozik: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi, valamint közép- és alsó fokú szervei; Ezen szervek személyi állománya (foglalkoztatottak).

Határidők:

  • Az iratkezelés tárgyában kiadott körleveleket az utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül felül kell vizsgálni és a Szabályzattal összhangba kell hozni.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
17
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A NAV szerveihez beérkező és ott keletkezett papír alapú és elektronikus köziratok kezelését.
  • A minősített iratok kezelési rendjét, eltérő szabályokkal.
  • A NAV gazdálkodási tevékenysége során keletkező számviteli bizonylatok kezelését, eltérő szabályokkal.
  • A NAV bűnügyi szerveinek, Központi Hivatalának, Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének, Informatikai Intézetének, valamint Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának iratkezelési folyamatait.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi, valamint közép- és alsó fokú szervei.
  • Ezen szervek személyi állománya (foglalkoztatottak).

Melyek a főbb pontok?

  • A Szabályzatot a közzétételét követő 5. napon lép hatályba, és a folyamatban lévő, valamint a NAV irattáraiban kezelt ügyekre is alkalmazni kell.
  • A Szabályzatot szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgálni.
  • A NAV által kötött polgári jogi szerződéseknek utalást kell tartalmazniuk arra, hogy a teljesítésben részt vevő személyek megismerik és alkalmazzák a Szabályzatot.
  • Az iratkezelés tárgyában kiadott körleveleket az utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül felül kell vizsgálni és a Szabályzattal összhangba kell hozni.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (17)
  1. 1. § A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Egységes Iratkezelési Szabályzatát (a  to
  2. 2. § Az utasítás szervezeti és személyi hatálya a Nemzeti Adó- és Vámhivata
  3. 3. § Az utasítás tárgyi hatálya kiterjed a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a to
  4. 4. § A minősített iratokra és azok kezelési rendjére külön jogszabályban fo
  5. 5. § A NAV gazdálkodási tevékenysége során keletkező számviteli bizonylatok
  6. 6. § A NAV bűnügyi szerveinek iratkezelési folyamataira vonatkozó általános
  7. 7. § A NAV Központi Hivatalának iratkezelési folyamataira vonatkozó különös
  8. 8. § A NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének iratkezelési fol
  9. 9. § A NAV Informatikai Intézetének iratkezelési folyamataira vonatkozó kül
  10. 10. § A NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának képfeldolgozással megvalósu
  11. 11. § Az utasítás mellékleteként kiadott Szabályzat általános ügyviteli és i
  12. 12. § A NAV által magánszemélyekkel, jogi személyekkel és jogi személyiségge
  13. 13. § A Szabályzatot szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgáln
  14. 14. § Ahol a  Szabályzat NAV szerv, szervezeti egység vezetője részére körle
  15. 15. § Az iratkezelés tárgyában kiadott körleveleket a  NAV szervek az  utasí
  16. 16. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő 5. napon lép hatályba azzal,
  17. 17. § (1) A Szabályzat függelékét a következő dokumentumok képezik

1/2015. (IV. 2.) NAV utasítása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Egységes Iratkezelési Szabályzatáról.

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (3) bekezdésében, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter és a Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével a következő utasítást adom ki:

1. §A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Egységes Iratkezelési Szabályzatát (a  továbbiakban: Szabályzat) az  utasítás

mellékletében foglaltak szerint határozom meg.

2. §Az utasítás szervezeti és személyi hatálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről

szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. §-ában felsorolt központi, valamint közép- és alsó fokú szervekre, továbbá e szervek személyi állományára (a továbbiakban: foglalkoztatott) terjed ki.

3. §Az utasítás tárgyi hatálya kiterjed a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) szerveihez beérkező és az ott

keletkezett papír alapú és elektronikus köziratok (a továbbiakban: irat) kezelésére.

4. §

A minősített iratokra és azok kezelési rendjére külön jogszabályban foglalt eltérésekkel kell a Szabályzatot alkalmazni, összhangban a NAV Biztonsági Szabályzatával.

5. §A NAV gazdálkodási tevékenysége során keletkező számviteli bizonylatok vonatkozásában a  Szabályzatot

a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben, illetve a vonatkozó irányító eszközökben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, a pénzügyi bizonylatokat iratként nem kell nyilvántartásba venni.

6. §A NAV bűnügyi szerveinek iratkezelési folyamataira vonatkozó általános és különös szabályokat a Szabályzat V. fejezete

tartalmazza.

7. §A NAV Központi Hivatalának iratkezelési folyamataira vonatkozó különös szabályokat a  Szabályzat VI. fejezete

tartalmazza.

8. §A NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének iratkezelési folyamataira vonatkozó különös szabályokat

a Szabályzat VII. fejezete tartalmazza.

9. §A NAV Informatikai Intézetének iratkezelési folyamataira vonatkozó különös szabályokat a  Szabályzat VIII. fejezete

tartalmazza.

10. §A NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának képfeldolgozással megvalósuló iratkezelési folyamataira vonatkozó

különös szabályokat a Szabályzat IX. fejezete tartalmazza.

11. §Az utasítás mellékleteként kiadott Szabályzat általános ügyviteli és iratkezelési szabályaitól eltérő ügyviteli

szabályozást a NAV alaptevékenységével összefüggő szakmai eljárásokat, illetve a funkcionális tevékenységet támogató rendszerek működését vagy a szakmai folyamatok ügyviteli rendjét szabályozó irányító eszközök

–jogszabályban meghatározott speciális szabályok kivételével – nem tartalmazhatnak.

12. §A NAV által magánszemélyekkel, jogi személyekkel és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervekkel kötött

polgári jogi szerződéseknek – amennyiben a szerződés tárgya azt indokolja – utalást kell tartalmazniuk arra vonatkozóan, hogy a teljesítésben részt vevő személyek a Szabályzatot a szükséges mértékben megismerik, és az abban foglaltakat alkalmazzák, erre írásbeli nyilatkozatukkal kötelezettséget vállalnak.

13. §A Szabályzatot szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgálni

14. §Ahol a  Szabályzat NAV szerv, szervezeti egység vezetője részére körlevél kiadását teszi kötelezővé, a  körlevél

kiadásának határideje az utasítás hatálybalépését követő 60. nap.

15. §Az iratkezelés tárgyában kiadott körleveleket a  NAV szervek az  utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül

kötelesek felülvizsgálni és a Szabályzat tartalmával összhangba hozni.

16. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő 5. napon lép hatályba azzal, hogy a rendelkezéseit a folyamatban lévő és a NAV

irattáraiban kezelt ügyekre is alkalmazni kell.

(2)Hatályát veszti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 2/2012. (X. 31.) NAV utasítás.

17. §(1) A Szabályzat függelékét a következő dokumentumok képezik

1.számú függelék: A DOKU rendszerre vonatkozó eltérő, illetve speciális szoftver követelmények 2. számú függelék: A NAV Irattári Terve – DOKU rendszer 3. számú függelék: A NAV Irattári Terve – RobotZsaru Neo rendszer 4. számú függelék: Dokumentumsablonok 5. számú függelék: A Bűnügyi Főigazgatóság iktatókönyv azonosítói és iktatószám képzése
(2)Az (1) bekezdésben felsorolt függelékek a NAV belső intranet hálózatán kerülnek közzétételre.

Dr. Vida Ildikó s. k., elnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.