Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

452/2013. (XI. 28.) Korm. rendelete a Magyar Nemzeti Bank központi épülete felújítására, fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a Magyar Nemzeti Bank központi épületének felújításával és fejlesztésével kapcsolatos építési beruházás közigazgatási hatósági ügyeit nyilvánítja kiemelt jelentőségűvé, és kijelöli az eljáró hatóságokat.

Kire vonatkozik: A Magyar Nemzeti Bank központi épületének felújításával és fejlesztésével kapcsolatos építési beruházás; Az ezen beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságok és szakhatóságok.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Bank-, biztosítási és pénzpiaci jog
Szakaszok
5
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Magyar Nemzeti Bank központi épületének felújításával és fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségűvé nyilvánítását.
  • Az ezekben az ügyekben eljáró első- és másodfokú hatóságok, valamint szakhatóságok kijelölését.
  • Az ügyfél kérelmére adható előzetes szakhatósági állásfoglalás szabályait.
  • A döntések végrehajthatóságát és közlésének módját.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Magyar Nemzeti Bank központi épületének felújításával és fejlesztésével kapcsolatos építési beruházás.
  • Az ezen beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságok és szakhatóságok.

Melyek a főbb pontok?

  • A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek.
  • Az ügyekben hozott döntések fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók.
  • A döntéseket hirdetményi úton kell közölni, a közlés napja a hirdetmény kifüggesztését követő nap.
  • Építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

Bank-, biztosítási és pénzpiaci jog

8

Bank-, biztosítási és pénzpiaci jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (5)
  1. 1. § (1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé n
  2. 2. § (1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a
  3. 3. § A beruházással összefüggő, a  kulturális örökség védelmével kapcsolato
  4. 4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
  5. 5. § A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központró

452/2013. (XI. 28.) Korm. rendelete a Magyar Nemzeti Bank központi épülete felújítására, fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2. § (4) bekezdése tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §

(1)bekezdés 17., 24. és 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 3. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az 5. § tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §(1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a  Budapest V. kerület, 24746

helyrajzi számú, természetben az 1054 Budapest, Szabadság tér 8–9. szám alatt, világörökségi területen található műemlék ingatlan felújítására és fejlesztésére irányuló építési beruházással (a továbbiakban: beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2)A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró
a)elsőfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint elsőfokú hatóságként jár el, valamint
b)elsőfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint elsőfokú szakhatóságként jár el.
(3)A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró
a)másodfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint másodfokú hatóságként jár el, valamint
b)másodfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint másodfokú szakhatóságként jár el.

2. §(1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az  1.  § (1)  bekezdése szerinti közigazgatási

hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának jogerőre emelkedéséig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.

(2)Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
(3)A hatóság az általa meghozott döntéseket – az eljárás során a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével – hirdetményi úton közli. A döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő nap.
(4)Az 1. § (1) bekezdése szerinti
a)építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, valamint
b)építési beruházással összefüggésben településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

3. §A beruházással összefüggő, a  kulturális örökség védelmével kapcsolatos tanácsadói feladatokat, valamint

a beruházást megelőző tervpályázati eljárás előkészítését, feltételeinek kidolgozását, lebonyolítását a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ látja el.

4. §(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

(2)E rendelet rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

5. §A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központról szóló 310/2012. (XI. 6.) Korm. rendelet 4. §

c)pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A Központ az örökséggazdálkodási és szolgáltatási tevékenysége körében ellátja különösen az alábbi feladatokat:) „c) a kulturális örökség kezelésével kapcsolatos információk nyújtása, hasznosítással kapcsolatos tanácsadás, pályázati tanácsadás és közreműködés, fejlesztéssel, felújítással kapcsolatos tanácsadás, tervpályázati eljárás lebonyolítása;”

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.