Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányrendelet az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről szól, átnevezve a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággá, és meghatározva annak feladatait.

Kire vonatkozik: Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, mint központi költségvetési szerv; A korábbi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársai, akiknek jogviszonya megváltozik.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
29
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kijelölését és felépítését.
  • Az idegenrendészeti és menekültügyi feladatok ellátását.
  • A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal átnevezését és jogállásának változását.
  • Különböző jogszabályok módosítását az új elnevezés bevezetésével.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, mint központi költségvetési szerv.
  • A korábbi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársai, akiknek jogviszonya megváltozik.

Melyek a főbb pontok?

  • Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a rendészetért felelős miniszter irányítása alá tartozik.
  • A Kormány az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot jelöli ki idegenrendészeti szervként.
  • Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság központi szervre és igazgatóságokra tagozódik.
  • A rendelet 2019. július 1-jén lép hatályba az 1–4. § és a 8–30. §, valamint az 1–10. melléklet tekintetében.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (29)
  1. 111. § (1) bekezdés a)–c), valamint e)–u) pontjában kapott felhatalmazás alap
  2. 1. § Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a  rendészetért felelős min
  3. 2. § A Kormány a  Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatároz
  4. 3. § Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság központi szervre és igazgat
  5. 4. § Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság ellátja a  jogszabályokban
  6. 5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kih
  7. 6. § A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal elnevezése 2019. július 1. napj
  8. 7. § (1) Azon kormányzati szolgálati jogviszonyban állót, aki hivatásos szo
  9. 8. § A gyámhatóságokról, valamint a  gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról
  10. 9. § A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról szó
  11. 11. § A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007.
  12. 12. § (1) A  szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beuta
  13. 141. § (2) bekezdésében, 158. § (6) bekezdésében és 181/B. § (6)–(9) bekezdés
  14. 158. § (7) bekezdésében, 158/B. (2) bekezdésében, 169/G. § (1) és (5) bekezdé
  15. 14. § A harmadik országbeli állampolgár kutatókat fogadó kutatószervezetek a
  16. 15. § A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 30
  17. 16. § A kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rende
  18. 17. § A honvédelemről és a  Magyar Honvédségről, valamint a  különleges jogr
  19. 18. § A munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó egyes szervek kijelöléséről
  20. 19. § Az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott kö
  21. 20. § Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet
  22. 21. § Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai v
  23. 22. § A segélyhívásokat fogadó szerv hatásköréről, feladatairól, továbbá fel
  24. 23. § (1) A  rendvédelmi szervek, a  Magyar Honvédség, a  Katonai Nemzetbizt
  25. 24. § (1) A  rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának s
  26. 25. § A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggő intézkedésekh
  27. 26. § A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320
  28. 27. § A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásá
  29. 30. § Hatályát veszti a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalról szóló 361/20

126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről.

A Kormány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 8. § tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés

d)pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 9. § tekintetében a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 41. § (1) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 10. §, valamint a 2. és a 3. melléklet tekintetében a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 35/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 11. § tekintetében a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 49. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 12. § tekintetében a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 86. § (1) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 13. § tekintetében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény

111. §

(1)bekezdés a)–c), valamint e)–u) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 14. § tekintetében a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 43. § (1) bekezdés
d)pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 15. § tekintetében a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 93. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 16. § és a 4. melléklet tekintetében az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 17. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 18. § tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 19. § tekintetében a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 340. § 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 20. § tekintetében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 71. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 21. § tekintetében az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályainak kihirdetéséről szóló 2009. évi XCI. törvény 3. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 22. § és az 5. melléklet tekintetében a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 23. § tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdés
b)pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 24. §, valamint a 6–8. melléklet tekintetében a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 340. § 1. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 25. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 26. § és a 9. melléklet tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 14. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 27. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 1. és 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 28. § tekintetében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 29. §, a 30. § és a 10. melléklet tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a  rendészetért felelős miniszter irányítása alá tartozó központi

költségvetési szerv.

2. §A Kormány a  Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatározott idegenrendészeti szervként

az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot jelöli ki.

3. §

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság központi szervre és igazgatóságokra tagozódik. Az igazgatóságokat, valamint azok illetékességi területét az 1. melléklet állapítja meg.

4. §Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság ellátja a  jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti

és menekültügyi feladatokat.

5. §(1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba

(2)Az 1–4. § és a 8–30. §, valamint az 1–10. melléklet 2019. július 1-jén lép hatályba.

6. §A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal elnevezése 2019. július 1. napján Országos Idegenrendészeti

Főigazgatóságra változik, továbbá a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2019. július 1-jétől

a)a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) hatálya alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervként,
b)a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény hatálya alá tartozó rendőrségként működik tovább.

7. §(1) Azon kormányzati szolgálati jogviszonyban állót, aki hivatásos szolgálati jogviszonyban betölthető szolgálati

beosztássá 2019. július 1. napjával átalakításra kerülő munkakört tölt be, a munkáltató a jogviszonyváltást megelőzően írásban nyilatkoztatja arról, hogy a tervezett besorolás figyelembevételével a hivatásos szolgálati jogviszony létesítését vállalja-e.

(2)A hivatásos szolgálati jogviszony létesítését vállaló az erre vonatkozó nyilatkozat megtételével egy időben megteszi a Hszt. 42. § (3) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot, továbbá csatolja a Hszt. 3. melléklete szerinti, kitöltött adatlapot, valamint a nyilatkozat megtételétől számított öt munkanapon belül csatolja a Hszt. 42. § (3) bekezdés
c)pontja alapján szükséges, a Hszt. 2. melléklete szerinti hozzátartozói nyilatkozatot.

8. §A gyámhatóságokról, valamint a  gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.)

Korm. rendelet 167/A. § (2) bekezdésében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak” szöveg lép.

9. §A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról szóló 101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet

a)5. § (1) bekezdésében és 28. §-ában az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak” szöveg,
b)6. § (1) bekezdésében, 13. § (3) bekezdésében, valamint 14. § (1) bekezdés f ) és g) pontjában az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép. 10. § (1) A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
(2)A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

11. §A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet

a)6. § záró szövegrészében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „az idegenrendészeti szerv” szöveg,
b)1. mellékletében foglalt táblázat A:35 és A:36 mezőjében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép.

12. §(1) A  szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló

2007. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet] 2. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A Tv.-ben szabályozott idegenrendészeti eljárások során a következő hatóságok járnak el:) „c) az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság);”

(2)A 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 4. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vízumkódex) szerinti száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett (a továbbiakban: kilencven napot meg nem haladó, tervezett) tartózkodásra jogosító vízum kiadására irányuló eljárás] „c) a Főigazgatóság,” [(a továbbiakban együtt: vízumkiadó hatóság) hatáskörébe tartozik.]
(3)A 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet
a)2. § d) pontjában az „a Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóság igazgatósága” szöveg,
b)7. § (5) bekezdésében az „a Hivatalnál” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságnál” szöveg,
c)7. § (6) bekezdésében és 42. § (4) bekezdésében az „a Hivatalnak” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságnak” szöveg,
d)7. § (7) bekezdésében, 42. § (5) és (6) bekezdésében és 78/B. § (5)–(8) bekezdésében az „A Hivatal” szövegrész helyébe az „A Főigazgatóság” szöveg,
e)16/C. § (1) bekezdésében és 18/C. § (8) bekezdésében az „a Hivatalhoz” szövegrész helyébe az „a Főigazgatósághoz” szöveg, f ) 16/C. § (2) és (3) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében, 18/C. § (9) bekezdésében, 42. § (7) bekezdésében, 48. § (2a) bekezdésében, 53. § (2) bekezdésében, 73. § (3) bekezdésében, 74. §-ában, 78/A. § b) és
d)pontjában, 78/B. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében és (6) bekezdés c) pontjában és 79/C. §
(2)bekezdésében az „a Hivatal” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóság” szöveg,
g)48. § (1) bekezdésében és 78/B. § (3) bekezdésében az „a Hivatalt” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságot” szöveg lép. 13. § (1) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet] 1. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A Tv.-ben szabályozott közigazgatási hatósági eljárások (a továbbiakban: idegenrendészeti eljárások) során a következő hatóságok (a továbbiakban: idegenrendészeti hatóságok) járnak el:] „c) az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság);”
(2)A 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 7. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vízumkódex) szerinti száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum kiadására irányuló eljárás] „c) a Főigazgatóság,” [(a továbbiakban együtt: vízumkiadó hatóság) hatáskörébe tartozik.]
(3)A 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 31. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízum kiadására irányuló idegenrendészeti eljárás) „b) a Főigazgatóság,” [(a továbbiakban e fejezet alkalmazásában együtt: vízumkiadó hatóság) hatáskörébe tartozik.]
(4)A 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet
a)1. § d) pontjában az „a Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóság igazgatósága” szöveg,
b)10. § (5) bekezdésében az „a Hivatalnál” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságnál” szöveg,
c)10. § (6) bekezdésében, 37. § (1) bekezdésében és 158. § (4) bekezdésében az „a Hivatalnak” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságnak” szöveg,
d)10. § (7) bekezdésében, 72/I. § (2) bekezdésében, 76. § (3) bekezdésében, 129. § (4) bekezdésében,

141. §(2) bekezdésében, 158. § (6) bekezdésében és 181/B. § (6)–(9) bekezdésében az „A Hivatal” szövegrész

helyébe az „A Főigazgatóság” szöveg,

e)16. § (3) bekezdésében az „a Hivatal” szövegrészek helyébe az „a Főigazgatóság” szöveg, f ) 16. § (3) bekezdésében, 114. § (5) bekezdésében és 181/A. § (1) bekezdésében az „a Hivatalt” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóságot” szöveg,
g)20/C. § (1) bekezdésében, 25. § (3) bekezdésében és 28/C. § (10) bekezdésében az „a Hivatalhoz” szövegrész helyébe az „a Főigazgatósághoz” szöveg,
h)20/C. § (2) és (3) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében, 25. § (4) bekezdésében, 28/C. §
(11)bekezdésében, 32. § b) pontjában, 47/E. § (2) bekezdésében, 55. § (3) bekezdésében, 73. §-ában, 102. § (1) és (2) bekezdésében, 114. § (3) bekezdés a) pontjában, 117. § (1) bekezdésében, 131. §
(1)bekezdésében, 141. § (3), (4) és (5) bekezdésében, 142. § (5) bekezdésében, 152. § (3) bekezdésében,

158. §

(7)bekezdésében, 158/B. (2) bekezdésében, 169/G. § (1) és (5) bekezdésében, 170. §-ában, 178. §-ában, 181/A. § (2) bekezdés b) és d) pontjában, 181/B. § (5) bekezdésében és (7) bekezdés c) pontjában és 182/B. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében és (6) bekezdésében az „a Hivatal” szövegrész helyébe az „a Főigazgatóság” szöveg,
i)158. § (5) bekezdésében az „A Hivatalnak” szövegrész helyébe az „A Főigazgatóságnak” szöveg,
j)158. § (8) bekezdésében a „Hivatal” szövegrész helyébe a „Főigazgatóság” szöveg,
k)VI. mellékletében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak (a továbbiakban: Hivatal)” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak” szöveg,
l)VI. mellékletében az „a Hivatal” szövegrészek helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép.

14. §A harmadik országbeli állampolgár kutatókat fogadó kutatószervezetek akkreditációjáról, valamint a  fogadási

megállapodásról szóló 181/2007. (VII. 6.) Korm. rendelet 14. § (2) és (3) bekezdésében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot” szöveg lép.

15. §A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet

70.§ (1) bekezdésében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot” szöveg lép.

16. §A kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. melléklete a 4. melléklet szerint módosul

17. §A honvédelemről és a  Magyar Honvédségről, valamint a  különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről

szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés d) pontjában az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép.

18. §A munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó egyes szervek kijelöléséről szóló 373/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

1. §(3) bekezdésében a „Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ” szövegrész helyébe a „Szolgálat, a Terrorelhárítási

Központ és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép.

19. §Az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőkről, kormánytisztviselőkről

és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjairól szóló 34/2012. (III. 9.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésében az „az országos parancsnok, a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, vagy a rendőrségről szóló törvényben meghatározott terrorizmust elhárító szerv főigazgatója” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti országos parancsnok vagy országos főigazgató” szöveg lép.

20. §Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 15.  melléklet I. Egységes rovatrend

a költségvetési és finanszírozási bevételekhez, kiadásokhoz pont, K1–8. Költségvetési kiadások alpont, K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai pont, K48. Egyéb nem intézményi ellátások alpont l) pontjában a „Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal” szövegrész helyébe az „az idegenrendészeti szerv” szöveg lép.

21. §Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai végrehajtásának egyes kérdéseiről szóló

253/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A NER előírásainak végrehajtásában a következő szervezetek alapfeladatuk ellátásával vesznek részt:) „c) az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság,”

22. §A segélyhívásokat fogadó szerv hatásköréről, feladatairól, továbbá feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló

361/2013. (X. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete az 5. melléklet szerint módosul.

23. §(1) A  rendvédelmi szervek, a  Magyar Honvédség, a  Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az  Országgyűlési

Őrség, valamint a honvédelemért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok közegészségügyi-járványügyi feladatait ellátó egyes szervek kijelöléséről szóló 4/2014. (I. 10.) Korm. rendelet a következő 7/A. §-sal egészül ki: „7/A. § A Kormány az idegenrendészeti szerv személyi állománya vonatkozásában az elsőfokú közegészségügyijárványügyi hatósági jogkör gyakorlójaként az országos rendőrfőkapitányt jelöli ki, aki hatósági jogkörét az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv rendvédelmi tisztiorvosa útján látja el.”

(2)A rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az Országgyűlési Őrség, valamint a honvédelemért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok közegészségügyi-járványügyi feladatait ellátó egyes szervek kijelöléséről szóló 4/2014. (I. 10.) Korm. rendelet

8. §ában a „3–7.” szövegész helyébe a „3–7/A.” szöveg lép

24. §(1) A  rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi

XLII. törvény végrehajtásáról szóló 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet] 1. melléklete a 6. melléklet szerint módosul.

(2)A 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet 2. melléklete a 7. melléklet szerint módosul.
(3)A 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet 3. melléklete a 8. melléklet szerint módosul.

25. §A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggő intézkedésekhez kapcsolódó beszerzésekről szóló

316/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § 1. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: (E rendelet alkalmazásában: ajánlatkérő:) „b) az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság,”

26. §A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. melléklete

a 9. melléklet szerint módosul.

27. §A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás

meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet

a)8. § j) pontjában, 10. § (1) bekezdés h) pontjában és 16. § (4) bekezdésében az „a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „az idegenrendészeti szerv” szöveg,
b)16. § (4) bekezdésében az „A Bevándorolási és Menekültügyi Hivatal” szövegrész helyébe az „Az idegenrendészeti szerv” szöveg lép. 28. § Az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről, valamint az azzal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 282/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 2. melléklet 5. RENDÉSZETI ALAPKÉPZÉSI SZAK alcím
a)7. pontjában az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek” szöveg,
b)7. pont 7.1. alpontjában az „a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal” szövegrészek helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg,
c)7. pont 7.1. alpontjában az „a Hivatal” szövegrészek helyébe az „az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság” szöveg lép. 29. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 1. melléklete a 10. melléklet szerint módosul.

30. §Hatályát veszti a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalról szóló 361/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.