11/2012. (XI. 30.) SZTNH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és a panaszokkal kapcsolatos eljárásrendről, valamint ezek nyilvántartásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (Hivatal) a közérdekű bejelentések és panaszok kezelésének és nyilvántartásának rendjét szabályozza. Célja, hogy biztosítsa ezen ügyek megfelelő és átlátható intézését.
Kire vonatkozik: A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának határozatlan vagy határozott időre kinevezett kormánytisztviselőire és munkavállalóira; Bárkire, aki közérdekű bejelentéssel vagy panasszal fordul a Hivatalhoz.
Határidők:
- A bejelentéseket és panaszokat a Hivatalba történő beérkezéstől számított 30 napon belül kell elbírálni, de ez az időtartam legfeljebb 45 napra hosszabbítható.
- A panasz vizsgálata mellőzhető, ha a sérelmezett tevékenységről való tudomásszerzéstől számított 6 hónap után terjesztették elő, és el kell utasítani, ha 12 hónapon túl nyújtották be.
Fő adatok
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A közérdekű bejelentések és panaszok fogalmát és típusait.
- A bejelentések és panaszok előterjesztésének módját és továbbítását.
- A közérdekű bejelentő védelmét és az adatai kezelését.
- A bejelentések és panaszok kivizsgálásának folyamatát és határidejét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának határozatlan vagy határozott időre kinevezett kormánytisztviselőire és munkavállalóira.
- Bárkire, aki közérdekű bejelentéssel vagy panasszal fordul a Hivatalhoz.
Melyek a főbb pontok?
- A közérdekű bejelentés a közösség vagy a társadalom érdekét szolgáló körülményre hívja fel a figyelmet.
- A panasz egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és nem tartozik más eljárás hatálya alá.
- A bejelentéseket és panaszokat a Hivatalba történő beérkezéstől számított 30 napon belül kell elbírálni, de ez az időtartam legfeljebb 45 napra hosszabbítható.
- A közérdekű bejelentőt nem érheti hátrány a bejelentés megtétele miatt, kivéve, ha rosszhiszeműen járt el és bűncselekményt vagy szabálysértést követett el.
- A korábbival azonos tartalmú, ismételt, névtelen vagy valótlan néven tett bejelentések vizsgálata indokolás nélkül mellőzhető.
- A panasz vizsgálata mellőzhető, ha a sérelmezett tevékenységről való tudomásszerzéstől számított 6 hónap után terjesztették elő, és el kell utasítani, ha 12 hónapon túl nyújtották be.
Adójog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (11)
- 3. § (1) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszü
- 4. § (1) Közérdekű bejelentéssel, illetve panasszal bárki – ideértve a hiva
- 6. §
- 7. § (1) A közérdekű bejelentést, illetve panaszt a Hivatalba történő beérk
- 8. § (1) Az eljárásra jogosult vezető a vizsgálat keretében a közérdekű bej
- 11. §
- 12. § (1) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon közérdekű bejelentő által
- 13. § (1) A jelen utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül gondoskodni
- 14. § A jelen utasítás szerinti közérdekű bejelentéssel, illetve panasszal k
- 15. § (1) Az eljárásra jogosult vezető a hozzáérkezett közérdekű bejelentésr
- 16. § (1) A 15. § (4) bekezdés szerinti adatok nyilvántartásából a Hivatal e
11/2012. (XI. 30.) SZTNH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és a panaszokkal kapcsolatos eljárásrendről, valamint ezek nyilvántartásáról.
Magyarország Alaptörvénye XXV. cikkére és az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 141–143. §-aiban foglaltakra figyelemmel, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja szerinti felhatalmazás alapján a közérdekű bejelentések és a panaszok intézésének rendjéről, azok nyilvántartásáról a következő utasítást adom ki. Az utasítás hatálya 1. § (1) Az utasítás személyi hatálya a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) határozatlan vagy határozott időre kinevezett kormánytisztviselőire és munkavállalóira (a jelen utasítás tekintetében kormánytisztviselő és munkavállaló a továbbiakban együtt: kormánytisztviselő) terjed ki.
3. §(1) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik
más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.
4. §(1) Közérdekű bejelentéssel, illetve panasszal bárki – ideértve a hivatali kormánytisztviselőket is – (a továbbiakban
közérdekű bejelentő) szóban, írásban vagy elektronikus úton fordulhat a Hivatalhoz. A szóbeli előterjesztés esetén a Hivatal képviselője kérheti annak írásba foglalását. A közérdekű bejelentő külön kérésére a szóbeli előterjesztést a Hivatal köteles írásba foglalni. A Hivatal által írásba foglalt közérdekű bejelentés, illetve panasz egy példányát – a közérdekű bejelentő külön kérésére – részére át kell adni. Ha sem a Hivatal, sem a közérdekű bejelentő nem kérte a szóbeli bejelentés írásba foglalását, azt jegyzőkönyvbe kell foglalni, kivéve, ha a válasz azonnal szóban megadható és azt a közérdekű bejelentő elfogadja. (2) A beérkezett közérdekű bejelentés, illetve panasz esetén az intézkedésre jogosult igényelheti annak szóbeli vagy írásbeli előterjesztését, kiegészítését. Ez különösen indokolt abban az esetben, ha a közérdekű bejelentést, illetve panaszt konkrét ügyben terjesztik elő. (3) Amennyiben a közérdekű bejelentés, illetve panasz elbírálása jogszabályban meghatározott eljárás keretében bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, azt az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság vagy más hatóság elnökének, illetőleg vezetőjének – nyolc napon belül a közérdekű bejelentő egyidejű értesítésével – kell megküldeni. A közérdekű bejelentő védelme 5. § (1) A közérdekű bejelentőt a (3) bekezdésben foglaltak kivételével nem érheti hátrány a közérdekű bejelentés, illetve panasz megtétele miatt. Erre az ügyben eljáró hivatali érintettek figyelmét szükség esetén írásban külön is fel kell hívni.
6. §
7. §(1) A közérdekű bejelentést, illetve panaszt a Hivatalba történő beérkezésétől számított 30 napon belül kell elbírálni
8. §(1) Az eljárásra jogosult vezető a vizsgálat keretében a közérdekű bejelentőt, vagy más személyt, személyeket
meghallgathatja, okiratokat, adatokat bekérhet stb., ha azt a közérdekű bejelentés, illetve panasz tartalma szükségessé teszi a tényállás tisztázásához. (2) A közérdekű bejelentésről, illetve panaszról az érintett kormánytisztviselőt tájékoztatni kell. Az eljárásra jogosult vezető az érintettől írásbeli, szóbeli tájékoztatást, igazoló jelentést kérhet. Az érintett, felhívás hiányában is jogosult 8 napon belül írásbeli észrevételeit megtenni, illetőleg a közérdekű bejelentéssel, illetve panasszal összefüggésben álláspontját kifejteni, vagy jegyzőkönyvi meghallgatását az eljárásra jogosult vezetőtől kérni.
11. §(1) Ha a közérdekű bejelentő az intézkedést nem tartja kielégítőnek, külön írásbeli kérésére a közérdekű bejelentés, illetve
panasz iratait, annak felülvizsgálatára a Hivatal elnöke, illetőleg az általa kijelölt elnökhelyettes, vagy gazdasági főigazgató veszi át. (2) A felülvizsgálati eljárásban hozott intézkedés ellen további „jogorvoslatnak” helye nincs.
12. §(1) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon közérdekű bejelentő által tett ismételt, továbbá a névtelen, valótlan néven
tett (a továbbiakban együtt: névtelen) közérdekű bejelentés, illetve panasz vizsgálata indokolás nélkül mellőzhető.
13. §(1) A jelen utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül gondoskodni kell arról, hogy az ügyfelek és más személyek a
Hivatal honlapján, a Hivatal székhelyén, ügyfélszolgálatán és nyilvános könyvtárában elhelyezett tájékoztatóból tájékozódhassanak a közérdekű bejelentés, illetve a panasz előterjesztésének lehetőségéről és rendjéről.
14. §A jelen utasítás szerinti közérdekű bejelentéssel, illetve panasszal kapcsolatos eredeti iratokat az eljárásra jogosult
vezető által vezetett szervezeti egység iratai között kell nyilvántartani és a Hivatal mindenkori egyedi iratkezelési szabályzata és irattári terve szerint a panaszokra irányadó őrzési ideig kell legalább irattárban tartani, illetve archiválni.
A közérdekű bejelentések és a panaszok hivatali központi nyilvántartása
15. §(1) Az eljárásra jogosult vezető a hozzáérkezett közérdekű bejelentésről, illetve panaszról [ideértve a 6. §
16. §(1) A 15. § (4) bekezdés szerinti adatok nyilvántartásából a Hivatal elnöke, elnökhelyettesei, gazdasági főigazgató
korlátozás nélkül, valamint az érintett szervezeti egységek vezetői a saját szervezeti egységüket, feladatkörüket érintő ügyek tekintetében az adatvédelmi szabályok betartásával kérhetnek adatokat az Elnökségi Kabinettől.
Záró rendelkezés 17. § (1) Ez az utasítás a közzétételt követő napon lép hatályba.
Dr. Bendzsel Miklós s. k., a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke