Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

57/2009. (VII. 10.) HM utasítása a 2009. nyilvános tisztavatás előkészítéséről és végrehajtásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a 2009. évi nyilvános tisztavatás előkészítését és végrehajtását szabályozza, meghatározva a feladatokat és felelősségi köröket.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozó szervezetek; A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.

Határidők:

  • A tisztavatás helyszínét és időpontját (Budapest, Hősök tere, augusztus 20., 10 óra).
  • A rendezőbizottságot az utasítás hatálybalépését követő 3 napon belül, de legkésőbb 2009. július 2-ig létre kell hozni, és működése augusztus 31-ig tart.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
7
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A 2009. évi nyilvános tisztavatás előkészítését és lebonyolítását.
  • A tisztavatás helyszínét és időpontját (Budapest, Hősök tere, augusztus 20., 10 óra).
  • A rendezvény biztosítási tervének elkészítését és tartalmát.
  • A rendezőbizottság feladatait, összetételét és működését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozó szervezetek.
  • A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.

Melyek a főbb pontok?

  • A tisztavatás előkészítése és végrehajtása a honvédelmi szervezetek és a ZMNE együttes feladata.
  • A tisztavatás előkészítéséért és végrehajtásáért a HM kabinetfőnöke a felelős.
  • A ZMNE kancellárjának 2009. augusztus 1-jéig el kell készíttetnie a tisztavatás biztosítási tervét, beleértve a biztonsági, közlekedési, egészségügyi és programtervet.
  • A rendezőbizottságot az utasítás hatálybalépését követő 3 napon belül, de legkésőbb 2009. július 2-ig létre kell hozni, és működése augusztus 31-ig tart.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (7)
  1. 2. § A tanulmányaikat 2009 nyarán befejező tisztjelöltek
  2. 3. § (1) A tisztavatás előkészítése és végrehajtása a honvédelmi szervezete
  3. 4. §
  4. 6. § (1) Az RB elnöke a ZMNE kancellára
  5. 7. § (1) Az RB az elvégzendő feladatok pontosítása és
  6. 8. § (1) A ZMNE feladatai
  7. 9. § (1) Az RB értekezletének időpontja 2009. július 3

57/2009. (VII. 10.) HM utasítása a 2009. nyilvános tisztavatás előkészítéséről és végrehajtásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a 2009. évi nyilvános tiszt avatás előkészítéséről és végrehajtásáról az alábbi utasítást adom ki:

Általános rendelkezések 1. § Ezen utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter alárendeltségébe, közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetekre, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (a továbbiakban: ZMNE), valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek).

2. §A tanulmányaikat 2009 nyarán befejező tisztjelöltek

nyilvános avatására állami ünnepünkön, augusztus 20-án 10 órai kezdettel Budapesten a Hősök terén kerül sor.

3. §(1) A tisztavatás előkészítése és végrehajtása a honvédelmi szervezetek és a ZMNE együttes feladata

(2)A tisztavatás előkészítéséért és végrehajtásáért a HM kabinetfőnöke a felelős.
(3)A tisztavatás vezénylő parancsnokát a ZMNE rektora jelöli ki.

4. §A ZMNE kancellára a nemzeti és állami ünnepek, valamint más kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítéséről és lebonyolításáról szóló 2106/2005. (VI. 6.)

Korm. határozat melléklete 6. a) pontjának megfelelően, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által 2008. július 31-én összeállított, Követelmények a tömegrendezvények biztosítási tervének elkészítéséhez című dokumentum alapján 2009. augusztus 1-jéig köteles elkészíttetni a 2009. évi tisztavatás biztosítási tervét, azon belül a biztonsági és helyszíni közlekedési tervet, egészségügyi tervet, tömegközlekedési, valamint programtervet.

A rendezőbizottság 5. § (1) A tisztavatás előkészítésével, illetve végrehajtásával kapcsolatos feladatok megszervezésére, összehangolására és irányítására az utasítás hatálybalépését követő 3 napon belül, de legkésőbb 2009. július 2-ig rendezőbizottságot (a továbbiakban: RB) kell létrehozni, amelynek a működése augusztus 31-ig tart.

(2)Az RB együttműködik a Miniszterelnöki Hivatal által létrehozott, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára által vezetett törzzsel, ami az augusztus 20-i rendezvények lebonyolítását hivatott felügyelni. Az RB köteles figyelembe venni a törzs által kiadott utasításokat.
(3)A honvédelmi miniszter a fenti törzsbe – az augusztus 20-i katonai rendezvényekkel kapcsolatosan – Budapest helyőrségparancsnokát, valamint – a tisztavatással kapcsolatosan – a ZMNE kancellárát delegálja.

6. §(1) Az RB elnöke a ZMNE kancellára

(2)Az RB tagjai:
a)a HM Vezérkari Titkárság titkárságvezetője;
b)a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály (a to vábbiakban: HM KTF) főosztályvezetője;
c)a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály (a to vábbiakban: HM NEF) főosztályvezetője;
d)a HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM SZEF) főosztályvezetője;
e)a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továb biakban: HM FLÜ) vezérigazgatója;
f)a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban:

HM IÜ) vezérigazgatója;

g)az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiak ban: MH ÖHP) parancsnoka;
h)az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Köz pont (a továbbiakban: MH HEK) parancsnoka;
i)a HM Állami Egészségügyi Központ (a továbbiakban:

HM ÁEK) főigazgatója;

j)az MH Támogató Dandár (a továbbiakban: MH TD) parancsnoka;
k)az MH Központi Kiképző Bázis (a továbbiakban:

MH KKB) parancsnoka;

l)a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatal (a továbbiakban: MK KBH) főigazgatója;
m)a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. (a to vábbiakban: Zrínyi Kht.) ügyvezető igazgatója;
n)a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. (a további akban: Honvéd Kht.) ügyvezetője;
o)a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. (a to vábbiakban: Honvéd Együttes) ügyvezető igazgatója által kijelölt 1-1 fő. Az RB-be kijelölt személyek nevét, telefonszámát, illetve e-mail címét legkésőbb az utasítás hatálybalépését követő 3 napon belül, de legkésőbb 2009. július 2-ig jutassák el az RB elnökének.
(3)Az RB munkájában részt vesz az MH főkarmestere (akadályoztatása esetén meghatalmazottja).
(4)A ZMNE kancellára kérje fel az RB munkájában való közreműködésre a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság Köztársasági Őrezred képviselőjét.

7. §(1) Az RB az elvégzendő feladatok pontosítása és

összehangolása érdekében 2009. július 3-án 9 órától a ZMNE Dísztermében értekezletet tart, amelyen a 6. §

(2)bekezdésében felsorolt személyek és az MH főkarmestere vesznek részt.
(2)A 6. § (2) bekezdésében felsorolt együttműködő intézmények és szervek képviselőit az RB elnöke hívja meg.
(3)A honvédelmi szervezetek meghívó igényeiket az RB felé 2009. július 6-ig küldhetik meg.

A tisztavatás végrehajtásában részt vevő honvédelmi szervek feladatai

8. §(1) A ZMNE feladatai

a)Felelős a tisztavatás lebonyolításáért;
b)felelős az avatandók, a ZMNE hallgatói, valamint a részt vevő tisztek felkészítéséért;
c)felelős a protokollnévjegyzék összeállításáért, amely ben közreműködik a HM FLÜ, a HM KTF és a Miniszterelnöki Hivatal;
d)az elkészített meghívókat a Budapesten Akkreditált Katonai Attasé Testület tagjainak szükséges mennyiségben 2009. augusztus 5-ig továbbítja a HM NEF részére;
e)az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon keresztül a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól megigényli a tisztavatás rendezvényéhez szükséges típusú és mennyiségű kordont;
f)biztosítja a híradó-összeköttetést a főpróbára és a tisztavatásra;
g)a haditechnikai bemutatóra biztosítja a T-72, valamint a BTR-80A harcjárműveket, illetve azok kezelő személyzetét (a harcjárművekhez a szállítást végző biztosítja az útvonalengedélyeket);
h)Egészségügyi Szolgálata szervezi és hajtja végre a rendezvény egészségügyi biztosítását.
(2)A HM KTF
a)elkészíti a honvédelmi miniszter köszöntő levelét és avatási beszédét, és azokat augusztus 3-ig megküldi a HM Miniszteri Kabinet titkárságára;
b)elkészíti és felterjeszti a csillagátadó ünnepség pohárköszöntő szövegét;
c)közreműködik a HM és az MH protokoll-listájának elkészítésében;
d)megszervezi a tisztavatás sajtókommünikéjének kiadását, a rendezvény médianyilvánosságát, valamint az augusztus 20-ai televízió-közvetítéseket;
e)intézkedik az ünnepség eseményeinek fényképen, illetve videofelvételen történő megörökítéséről;
f)gondoskodik arról, hogy a sajtó munkatársai az avatással összefüggő katonai, alaki tevékenységet munkavégzésükkel ne akadályozzák.
(3)A HM NEF végzi a Budapesten Akkreditált Katonai Attasé Testület tagjainak értesítését és a meghívók kézbesítését, a részvétel visszaigazolását, valamint a helyszínen fogadásuk és kísérésük biztosítását.
(4)A HM SZEF a felterjesztés alapján összesíti az avatandó állomány létszámát.
(5)A HM FLÜ
a)biztosítja a tisztavatás pénzügyi feltételeit, a szerző dések megkötését és a költségek elszámolását;
b)biztosítja a tisztavatási meghívók elkészültének pénzügyi feltételeit;
c)szervezi az elnökség tagjainak meghívását, részvéte lük visszaigazolását;
d)pontosítja a protokollszektorba meghívandó szemé lyeket, valamint biztosítja részükre a meghívókat;
e)intézi a külföldi vendégek és a meghívottak részvéte lével együtt járó feladatokat, tervezi az elnökség tevékenységét, első sorának felállítását;
f)biztosítja a tisztavatás elnöksége eső elleni védelmét;
g)biztosítja az elnökség fogadása, a honvédelmi mi niszteri köszöntő és az állófogadás helyszínét és feltételeit.
(6)A HM IÜ
a)biztosítja a tér berendezéséhez szükséges munkaerőt és a tér feldíszítéséhez szükséges dekorációt;
b)biztosítja a hangosításhoz az elektromos áramot;
c)elvégezteti a tér berendezéséhez szükséges emelvé nyek, dobogók, pulpitus, virágtartók karbantartását és helyszínre szállítását;
d)biztosítja az előírt mobil illemhelyeket;
e)intézkedik a Hősök tere takarításáról;
f)biztosítja a ZMNE által igényelt székeket, azok szállí tását. (7) Az MH ÖHP
a)koordinálja az avatandó állomány avatási és alap fel szerelési öltözettel való ellátását, valamint az avatási ruhaszemlét;
b)biztosítja az RB alakuló ülésén egyeztetett zenekarokat a tisztavatást megelőző katonazenekari bemutatóhoz és az azt követő térzenéhez;
c)az avatási ünnepségre, a főpróbára és az összevont gyakorlásokra biztosítja egy 48 főből álló tiszti díszszázad részvételét a tisztavatás díszzászlóaljában;
d)biztosítja, hogy a statikus haditechnikai bemutatóra, valamint a légiparádéra a harcjárművek (a ZMNE által nem biztosított harcjárműveket) és szállító járművek megfelelő állapotban, kezelő személyzettel rendelkezésre áll janak, biztosítja továbbá a statikus haditechnikai bemutató és a légiparádé előkészítését és zavartalan lebonyolítását;
e)ki- és visszaszállítja a ZMNE által biztosított T-72 harcjárművet a ZMNE telephelyéről a bemutató helyszínére.
(8)Az MH HEK biztosítja a tisztavatás egészségügyi biztosításának szakmai irányítását, és a VIP-vendégek helyszíni egészségügyi ellátását.
(9)A HM ÁEK biztosítja a rendezvény kórházi hátterét, a VIP-vendégek kórházi egészségügyi ellátását.
(10)Az MH TD biztosítja
a)a tisztavatásra való felkészüléséhez századonként legalább 1 fő kiképző állományt;
b)az avatási ünnepségre, a főpróbára és az összevont gyakorlásokra a csapatzászló (1+3 fő) és történelmizászlóvivőket (1+15 fő), irányjelzőket;
c)az avatási ünnepségre, a belső főpróbára, a főpróbára, az összevont gyakorlásokra és a tisztavatást megelőző katonazenekari bemutatóhoz és az azt követő térzenéhez a zenekart, illetve a zenés fegyveres bemutató díszelgőit;
d)a rendezvény hangosítását, a hangosítás eszközeit és kezelő személyzetét, valamint a hangosító eszközök szünetmentes áramellátásához szükséges egy darab zajmentes aggregátort (mind a főpróba, mind pedig a tisztavatás időtartamára);
e)a Stefánia palotában rendezendő állófogadás rendészeti és forgalomszabályozási feladatait;
f)a díszőrség biztosítását az avatás során;
g)a Magyar Hősök Emlékkövénél augusztus 20-án 12 órakor az ünnepélyes őrségváltást;
h)a ZMNE Egészségügyi Szolgálatának igénye alapján a mentő gépjárművet a szükséges személyzettel és felszereléssel;
i)biztosítja a ZMNE által igényelt szállításokat. (11) Az MH KKB biztosítja:
a)a kordonszolgálat személyi feltételeit, valamint a ze nekart a katonazenekari bemutatóhoz;
b)gondoskodik a kordonzsinór szállításáról, telepítésé ről, illetve az ünnepség után annak bontásáról, elszállításáról.
(12)Az MK KBH a társ-nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen saját terv alapján biztosítja a tisztavatás zavartalan lebonyolítását.
(13)A HM Zrínyi Kht. biztosítja:
a)a molinókat (azok ellenőrzését és szükség szerinti igénylését, valamint előzetesen azok tisztíttatását, tárolását, szállítását), és azok kihelyezéséhez megfelelő alpinista személyzetet;
b)az előzetes helyszínbejárás alapján szükséges LED-falakat; c) a tisztavatási ünnepség, valamint az azt megelőző, illetve azt követő események rögzítését, valamint LED-falakra történő kivetítését;
d)a tisztavatás előtti népszerűsítő médiakampányhoz a szórólapok elkészítését, illetve az óriásplakátok elkészítését és kihelyezését.
(14)A Honvéd Kht. – a Zrínyi Kht.-vel, valamint a Honvéd Együttessel közösen – augusztus 11–19. között biztosítsa a kulturális műsort a tisztavatásra felkészülő állomány részére.
(15)A Honvéd Együttes férfikara mind a főpróbán, mind a tisztavatáson előadja a Himnuszt, és a Szózatot.

A tisztavatásra való felkészülés és a rendezvény főbb időpontjai, helyszínei

9. §(1) Az RB értekezletének időpontja 2009. július 3

9 óra.

(2)Az RB térszemléjének időpontja 2009. augusztus 10. 9 óra.
(3)Az avatási ruhaszemle időpontja 2009. augusztus 10. 14 óra.
(4)Az összevont gyakorlásra a ZMNE Hungária körúti bázisán 2009. augusztus 11-től augusztus 18-ig kerül sor.
(5)Belső főpróba időpontja: 2009. augusztus 17. 17 óra.
(6)A csillagátadásra augusztus 19-én, központi ünnepség keretében a Stefánia palotában kerül sor.
(7)A főpróba a Hősök terén teljes létszámmal 2009. augusztus 19-én 10 órakor kezdődik.
(8)A nyilvános tisztavatási ünnepség a Hősök terén 2009. augusztus 20-án 10 órakor kezdődik.
(9)A miniszteri állófogadás augusztus 20-án 11.30 órakor kezdődik a Stefánia palotában.

Öltözet a főpróbán és a tisztavatáson 10. §

(1)2009. augusztus 19-ére, a főpróbára az öltözetet a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzata (a továbbiakban: Ált/25.) szerint a ZMNE kancellára határozza meg.
(2)A 2009. augusztus 19-i központi ünnepségre a részt vevő állomány öltözetét a honvédelmi miniszter határozza meg.
(3)2009. augusztus 20-án, az ünnepélyes tisztavatáson az avatandó állomány és az elnökségbe meghívott katonák részére társasági öltözet:
a)az általános öltözetet viselő tábornokok, főtisztek, tisztek, zászlósok számára az Ált/25. 48. A) pont 3. változat (csapadékos időjárás esetén a 3. változat esőkabáttal egészül ki);
b)az általános öltözetet viselő tiszthelyettesek számára az Ált/25. 48. B) pont 7. változat (csapadékos időjárás esetén a 7. változat esőkabáttal egészül ki);
c)a légierős öltözetet viselők számára az Ált/25. 48. C) pont 11. változat (csapadékos időjárás esetén a 11. változat sötétkék esőkabáttal egészül ki);
d)az általános öltözetet viselő főtiszt, tiszt, zászlós katonanők számára az Ált/25. 48. D) pont 15. változat (csapadékos időjárás esetén a 15. változat női esőkabáttal egészül ki);
e)az általános öltözetet viselő tiszthelyettes katonanők számára az Ált/25. 48. E) pont 19. változat (csapadékos időjárás esetén a 19. változat női esőkabáttal egészül ki);
f)a légierős öltözetet viselő katonanők számára az Ált/25. 48. F) pont 23. változat (csapadékos időjárás esetén a 23. változat sötétkék női esőkabáttal egészül ki).
(4)A díszzászlóalj hallgatói állománya részére ünnepi öltözet:
a)az általános öltözetet viselő hallgató katonák számára az Ált/25. 47. A) pont 4. változat i) és p) hordmódváltozatokkal (csapadékos időjárás esetén a 4. változat esőkabáttal egészül ki);
b)az általános öltözetet viselő hallgató katonanők számára az Ált/25. 47. C) pont 12. változat h) és n) hordmódváltozatokkal (csapadékos időjárás esetén a 12. változat női esőkabáttal egészül ki).
(5)A díszzászlóalj állományának öltözete fehér kesztyűvel, az avatandó állomány (kivéve katonanők) öltözete díszövvel egészül ki.
(6)Az MH TD díszelgő állománya részére a hivatalos öltözet az Ált/25. 50. A) és B) pont 2. változat. A katonazenekarok állománya részére az Ált/25. 51. A) pont 2. változat és az Ált/25. 51. B) pont 4. változat.
(7)A kordonszolgálatot ellátó állomány részére a hivatalos öltözet az Ált/25. 45. A) pont 3. változat (csapadékos időjárás esetén a 3. változat esővédővel egészül ki).

Záró rendelkezések 11. § Jelen utasítás az aláírása napján lép hatályba, és 2009. december 31-én hatályát veszti.

Budapest, 2009. június 30. Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.