Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

74/2019. (IV. 8.) Korm. rendelete a Televíziós Film Mecenatúrából nyújtható támogatások részletszabályairól, valamint a Televíziós Filmkollégium és a Mecenatúra Felügyelő Bizottsága tagjai delegálására jogosult miniszterek kijelöléséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a Televíziós Film Mecenatúrából nyújtható támogatások részletes szabályait határozza meg, biztosítva a közpénzek hatékony és átlátható felhasználását. Célja, hogy elősegítse a magyar és európai kultúrát gazdagító, magas színvonalú filmalkotások és filmsorozatok létrejöttét.

Kire vonatkozik: A Televíziós Film Mecenatúrából támogatást igénylő pályázók és a támogatás igénybevevői; A nyilvános pályázati eljárásokban részt vevők és a támogatás felhasználásával más módon érintettek.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
22
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Televíziós Film Mecenatúra által nyújtott támogatások részletes feltételeit.
  • A támogatások igénylésére vonatkozó pályázati eljárásokat.
  • A támogatások felhasználásának elszámolását és ellenőrzését.
  • A Televíziós Filmkollégium és a Mecenatúra Felügyelő Bizottsága tagjainak delegálására jogosult minisztereket.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Televíziós Film Mecenatúrából támogatást igénylő pályázók és a támogatás igénybevevői.
  • A nyilvános pályázati eljárásokban részt vevők és a támogatás felhasználásával más módon érintettek.

Melyek a főbb pontok?

  • A támogatás vissza nem térítendő, közvetlen, pénzbeli támogatás.
  • A támogatás összege filmalkotás esetén legfeljebb 300 000 000 forint, filmsorozat esetén epizódonként legfeljebb 100 000 000 forint lehet, kivéve a nemzetstratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségű alkotásokat.
  • A támogatás kizárólag pályázat alapján ítélhető meg, és csak a támogatási szerződés megkötése után folyósítható.
  • Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely nem felel meg az átlátható szervezet követelményeinek.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (22)
  1. 3. § A Támogatás nyújtásának célja, hogy médiaszolgáltatásban bemutatásra s
  2. 4. § A Televíziós Film Mecenatúra (a  továbbiakban: Mecenatúra) Általános P
  3. 5. § A Mecenatúrából folyósított forrás elszámolásával és a  Támogatások el
  4. 6. § (1) A Mecenatúra a pályázatok kiírása, a támogatási szerződések megköt
  5. 7. § A pályáztatás során az  esélyegyenlőség, az  objektivitás, az  átlátha
  6. 8. § A Mecenatúra és a  Filmkollégium a  pályázók és a  Támogatás igénybeve
  7. 9. § A pályázati eljárásban részt vevő személyek kötelesek a  pályázati elj
  8. 10. § Támogatás kizárólag pályázat alapján ítélhető meg, és a  kedvezményeze
  9. 11. § (1) A  támogatási cél megvalósítása során biztosítani kell, hogy a  Me
  10. 12. § A Támogatás nyújtásával, elszámolásával, ellenőrzésével kapcsolatos el
  11. 14. § (1) A  Mecenatúra a  pályázati felhívás kibocsátásának időpontjában a 
  12. 16. § (1) A  Filmkollégium a  meghirdetett pályázati eljárás felhívásában pá
  13. 17. § (1) A  Filmkollégium a  pályázatok szakmai értékelésére legfeljebb hús
  14. 18. § A támogatás felhasználásának ellenőrzése során a  Mecenatúra a  teljes
  15. 19. § A Mecenatúra a  támogatási szerződésben foglalt cél megvalósításához k
  16. 20. § A Mecenatúra a  Támogatás felhasználásának ellenőrzését a  pályázati f
  17. 21. § A Filmkollégium a Szabályzatban meghatározza különösen
  18. 22. § (1) A  pályázó, illetve a  kedvezményezett az  adott pályázati eljárás
  19. 23. § (1) A  pályázó illetve a  kedvezményezett az  adott pályázati eljárásb
  20. 24. § A belső vitarendezésre vonatkozó további szabályokat az ÁPF és a Szabá
  21. 26. § A Televíziós Filmkollégiumba
  22. 27. § A Felügyelő Bizottságba

74/2019. (IV. 8.) Korm. rendelete a Televíziós Film Mecenatúrából nyújtható támogatások részletszabályairól, valamint a Televíziós Filmkollégium és a Mecenatúra Felügyelő Bizottsága tagjai delegálására jogosult miniszterek kijelöléséről.

A Kormány a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 206. § (3b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1.Általános rendelkezések 1. § E rendelet célja, hogy meghatározza azokat a részletszabályokat, amelyek biztosítják azt, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban:

Mttv.) 137/F. § (1) bekezdése szerinti támogatás (a továbbiakban: Támogatás vagy Támogatások) nyújtása az Mttv., a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) és a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően történjen annak érdekében, hogy a központi költségvetési és egyéb források felhasználása hatékonyan, átláthatóan és a garanciális kiszámíthatóság követelményének érvényesülésével valósuljon meg.

2.§ E rendelet hatálya kiterjed a Támogatásra, az Mttv. 137/G. §-a szerinti nyilvános pályázati eljárásokban részt vevőkre, a Támogatás igénybevevőire és a Támogatás felhasználásával más módon érintettekre.

3. §A Támogatás nyújtásának célja, hogy médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt, az  Mttv. 83.  § (1)  bekezdés

b)–l) pontjában foglalt valamely közszolgálati cél megvalósulását szolgáló, sokszínű és kiemelkedő színvonalú, a magyar és európai kultúrát és identitást gazdagító, értékes filmalkotások és filmsorozatok jöjjenek létre.

4. §A Televíziós Film Mecenatúra (a  továbbiakban: Mecenatúra) Általános Pályázati Feltételeit (a  továbbiakban: ÁPF)

a Televíziós Filmkollégium (a továbbiakban: Filmkollégium) az e rendeletben foglalt szabályok szerint határozza meg.

5. §A Mecenatúrából folyósított forrás elszámolásával és a  Támogatások ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat

a Filmkollégium elszámolási és ellenőrzési szabályzatban (a továbbiakban: Szabályzat) rögzíti az e rendeletben foglaltak figyelembevételével.

2.A Támogatás nyújtásának, elszámolásának és ellenőrzésének szervezetrendszere

6. §

(1)A Mecenatúra a pályázatok kiírása, a támogatási szerződések megkötése, a Támogatások elszámolása, ellenőrzése, az esetleges igények érvényesítése érdekében a saját nevében jár el.
(2)A Mecenatúra a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (1) bekezdés 4. pont q) alpontja szerinti egyéb szervezet, amelynek gazdálkodására a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(3)A Filmkollégium elnöke jogosult a Mecenatúra jóváhagyott költségvetésének kiadási előirányzatai között átcsoportosítást végrehajtani.
3.A pályázati eljárások és a Támogatás felhasználásának alapelvei

7. §A pályáztatás során az  esélyegyenlőség, az  objektivitás, az  átláthatóság és a  megkülönböztetéstől mentes eljárás

elveinek figyelembevételével kell eljárni.

8. §A Mecenatúra és a  Filmkollégium a  pályázók és a  Támogatás igénybevevői között nem alkalmazhat olyan

indokolatlan különbségtételt, kizárást vagy korlátozást, amely sérti az egyenlő bánásmód követelményét.

9. §A pályázati eljárásban részt vevő személyek kötelesek a  pályázati eljárás tisztaságát megőrizni. Ennek érdekében

kötelesek tartózkodni bármely olyan magatartástól, tevékenységtől, amely az eljárás tisztaságát sérti vagy veszélyezteti. A pályázók kötelesek tartózkodni továbbá minden olyan magatartástól, amely bármilyen módon alkalmas a pályázati eljárás eredményének befolyásolására.

10. §Támogatás kizárólag pályázat alapján ítélhető meg, és a  kedvezményezett és a  Mecenatúra közötti támogatási

szerződés megkötését követően folyósítható, az adott pályázati eljárásban meghatározott egyéb folyósítási feltételek teljesítését követően.

11. §(1) A  támogatási cél megvalósítása során biztosítani kell, hogy a  Mecenatúra által nyújtott támogatás felhasználása

mindvégig követhető és ellenőrizhető legyen.

(2)Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely nem felel meg az átlátható szervezetnek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglalt követelményeknek.
(3)A Filmkollégium a pályázati eljárás valamennyi szakaszában mind a döntéshozók, mind a döntés-előkészítésben közreműködők tekintetében köteles biztosítani az átláthatóságot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezései szerint.

12. §

A Támogatás nyújtásával, elszámolásával, ellenőrzésével kapcsolatos eljárás nem közigazgatási hatósági eljárás, a felek között polgári jogi jogviszony érvényesül.

4.A nyújtható Támogatás összege 13. § (1) A Mecenatúra vissza nem térítendő, közvetlen, pénzbeli támogatást nyújt.
(2)A Mecenatúra a támogatás összegének megállapítása során a filmszakmára jellemző szokásos piaci viszonyok figyelembevételével jár el. Ennek során részeiben és egészében megvizsgálja és összehasonlítja a filmalkotás költségvetésében szereplő költségtételeket, azok összetételét, összegét a műfajában, gyártási körülményeiben, költségvetésének méretében, költségszerkezetében hasonló produkciók költségvetésében szereplő tételekkel.
(3)A támogatás összegének megállapítása során a Mecenatúra költségként nem veszi figyelembe az észszerűtlen, az Mktv. 31/B. § (5) bekezdése szerint nem ellenőrizhető, valamint az állami támogatáshoz kapcsolódó közérdek megvalósulása szempontjából indokolatlan költségeket.

14. §(1) A  Mecenatúra a  pályázati felhívás kibocsátásának időpontjában a  fizetési számláin pályázati kiírás fedezetéül

szabadon rendelkezésre álló összeg erejéig jogosult pályázati felhívást kibocsátani.

(2)Az egy pályázati eljárásban egy kedvezményezettnek kifizethető Támogatás összege – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – egy filmalkotás tekintetében legfeljebb 300 000 000 forint, filmsorozat tekintetében epizódonként legfeljebb 100 000 000 forint.
(3)A nemzetstratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségű – így különösen a magyar történelem valamely meghatározó eseményét hiánypótló jelleggel bemutató – olyan filmalkotások esetében, amelyek megvalósításának körülményei azt egyértelműen indokolják, a Médiatanács elnöke a Filmkollégium kezdeményezésére a (2) bekezdésben foglalt összegtől eltérhet.
5.Az Általános Pályázati Feltételek tartalma 15. § A Filmkollégium az ÁPF-ben meghatározza különösen
a)a nyújtható támogatások típusait, nyújtásának feltételeit,
b)az adatkezelés, az adatszolgáltatás, az iratok megőrzésének szabályait,
c)a kapcsolattartás és tájékoztatás szabályait,
d)a pályázók körét,
e)a pályázatok benyújtásának, visszavonásának, módosításának szabályait, f ) a pályázati díjat, a pályázati díj megfizetésének, visszatérítésének szabályait,
g)a pályázatok formai követelményeit,
h)a pályázatok ellenőrzésének szabályait,
i)a pályázatok szakmai értékelésének szabályait,
j)a Filmkollégium döntésére vonatkozó szabályokat,
k)a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feltételeket,
l)a Támogatás folyósításának szabályait,
m)a támogatási szerződés módosításának feltételeit,
n)a támogatói döntésekkel, a Filmkollégium eljárásával kapcsolatos vitarendezési lehetőségeket, az azokra vonatkozó határidőket, valamint
o)a létrejövő filmalkotásra vonatkozó szerzői és egyéb jogokkal kapcsolatos előírásokat.

16. §(1) A  Filmkollégium a  meghirdetett pályázati eljárás felhívásában pályázati díj megfizetését írhatja elő. A  pályázó

a pályázat benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig köteles a felhívás szerinti módon teljesíteni a pályázati díj megfizetésére vonatkozó kötelezettséget.

(2)A pályázati díj mértékét a Filmkollégium a jelen rendelet alapelveire figyelemmel állapítja meg.

17. §

(1)A Filmkollégium a pályázatok szakmai értékelésére legfeljebb húsz tagból álló bíráló bizottságot hoz létre, a bizottsági tagokról nyilvántartást vezet.
(2)A Filmkollégium az egyes pályázatok szakmai értékelésére a nyilvántartott bizottsági tagokból eljáró bíráló bizottságot hoz létre, mely legalább egy elnökből és két tagból áll.
(3)Az eljáró bíráló bizottság a Filmkollégium részére döntési javaslatot dolgoz ki, amely a Filmkollégiumot nem köti.
(4)A bíráló bizottság ügyrendjét a Filmkollégium határozza meg.
(5)Az eljáró bíráló bizottság tagjait az ügyrendben meghatározott tiszteletdíj illeti meg.
6.A Támogatások ellenőrzésének szabályai, a beszámoló vizsgálata

18. §

A támogatás felhasználásának ellenőrzése során a Mecenatúra a teljesség, az észszerűség, az objektivitás, az átláthatóság és a megkülönböztetéstől mentes, hatékony eljárás elveinek figyelembevételével jár el.

19. §A Mecenatúra a  támogatási szerződésben foglalt cél megvalósításához kapcsolódó jogviszonyokat és ügyleteket

teljeskörűen és valódi tartalmuk alapján vizsgálja, annak érdekében, hogy kétséget kizáróan megállapítható legyen, hogy a támogatási cél megvalósulása a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés rendelkezéseinek megfelelően történt-e.

20. §A Mecenatúra a  Támogatás felhasználásának ellenőrzését a  pályázati felhívásban, az  egyes támogatási

szerződésekben és a Szabályzatban rögzített feltételek és határidők figyelembevételével, elsősorban az elszámolásként benyújtott beszámoló, részbeszámoló vagy készrejelentés (a továbbiakban együtt: beszámoló) alapján és – amennyiben ez szükséges – helyszíni ellenőrzés útján végzi.

21. §A Filmkollégium a Szabályzatban meghatározza különösen

a)az adatkezelés, az adatszolgáltatás, az iratok megőrzésének szabályait,
b)a kapcsolattartás és tájékoztatás szabályait,
c)az ellenőrzési eljárás ügyintézési határidejét,
d)a beszámoló érvényességének formai követelményeit,
e)a beszámoló tartalmi vizsgálatának szempontjait, f ) a beszámoló pénzügyi vizsgálatának szabályait,
g)a hiánypótlási eljárás szabályait,
h)az ellenőrzési eljárás eredménye megállapításának szabályait, az elfogadható, a hiánypótlással elfogadhatóvá váló és az el nem fogadható beszámolóra vonatkozó szabályokat és a kapcsolódó jogkövetkezményeket,
i)a helyszíni ellenőrzés szabályait, valamint
j)a támogatói döntésekkel, a Filmkollégium eljárásával kapcsolatos vitarendezési lehetőségeket, az azokra vonatkozó határidőket. 7. A támogatási döntésekkel kapcsolatos belső vitarendezés

22. §(1) A  pályázó, illetve a  kedvezményezett az  adott pályázati eljárásban vagy a Támogatások ellenőrzése, a  beszámoló

vizsgálata során a Filmkollégium eljárásával vagy döntésével összefüggésben az Általános Pályázati Feltételek, az adott pályázati felhívás vagy a Szabályzat alapján vélelmezett eljárási hibára hivatkozva kifogást terjeszthet elő a Filmkollégiumhoz.

(2)A kifogásban meg kell jelölni a kérelmező által sérelmezett döntést vagy eljárási hibát, illetve a kifogáshoz mellékelni kell az annak igazolására szolgáló adatokat, dokumentumokat.
(3)A kifogás tárgyában a Filmkollégium döntést hoz. E döntéssel szemben további belső vitarendezésnek nincs helye.

23. §(1) A  pályázó illetve a  kedvezményezett az  adott pályázati eljárásban vagy a Támogatások ellenőrzése, a  beszámoló

vizsgálata során, amennyiben valamely kötelezettségét nem vagy csak részben teljesítette, a jogkövetkezmények alóli mentesülés érdekében indokolt méltányossági kérelmet terjeszthet elő a Filmkollégiumhoz.

(2)A méltányossági kérelem tárgyában a Filmkollégium döntést hoz. E döntéssel szemben további belső vitarendezésnek nincs helye.

24. §A belső vitarendezésre vonatkozó további szabályokat az ÁPF és a Szabályzat tartalmazza

8.A Mecenatúrából nem támogatható filmalkotások 25. § Nem nyújtható a Mecenatúrából támogatás olyan filmalkotás kapcsán, amely
a)az Mktv. alapján nem részesíthető közvetlen támogatásban,
b)nem médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotás, vagy
c)amely filmalkotás nem szolgálja az Mttv. 83. § (1) bekezdés b)–l) pontjában foglalt valamely közszolgálati cél megvalósulását. 9. A Televíziós Filmkollégium és a Mecenatúra Felügyelő Bizottsága tagjainak delegálására jogosult miniszterek

26. §A Televíziós Filmkollégiumba

a)a miniszterelnök kabinetfőnöke két főt,
b)a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy főt,
c)az emberi erőforrások minisztere egy főt delegál.

27. §A Felügyelő Bizottságba

a)az emberi erőforrások minisztere egy főt,
b)a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy főt delegál.
10.Záró rendelkezés 28. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.