16/2013. (V. 9.) BM rendelete a belügyminiszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
I. FeJezet ÁLtALÁnOs renDeLKezéseK 1. A honvédelmi feladatok végrehajtásának egységes rendje
1. §A Belügyminisztérium honvédelmi feladatok végrehajtásának koordinálására kijelölt hivatali egysége
a)felügyeli az ágazat részére megállapított honvédelmi feladatok teljesítését, a belügyminiszter által irányított rendvédelmi szervek honvédelmi feladatairól szóló okmányok (a továbbiakban: honvédelmi intézkedési terv) összeállítását, felülvizsgálatát, módosítását, a belügyminiszter által irányított szervek NATO válságkezelési gyakorlatokon, valamint az egyéb honvédelmi gyakorlatokon való részvételét,
b)közreműködik az ágazati védelmi tervezés rendszerének kialakításában, működtetésében, a gazdaságfelkészítés rendszerében, a védelmi igazgatási szervek felügyeletének, a megyei, fővárosi védelmi bizottságok és munkaszervezeteik ellenőrzésének végrehajtásában, valamint a meghagyással kapcsolatos feladatokban,
c)összehangolja a belügyminiszter által irányított szervek és a védelmi igazgatási szervek együttműködését, a NATO képességcsomag összeállításával és a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos belügyi ágazati feladatokat, továbbá
d)gondoskodik a honvédelmi felkészítés kormányzati feladattervében meghatározott feladatok végrehajtásáról és az e célra jóváhagyott költségvetési források felhasználásáról szóló beszámoló tervezetének, valamint a honvédelmi felkészítés következő évi feladattervéhez szükséges javaslatok, és a szükséges költségvetési igények tervezetének összeállításáról.
2. §(1) A belügyminiszter által irányított rendvédelmi szerv (a továbbiakban: rendvédelmi szerv), valamint a Bevándorlási
és Állampolgársági Hivatal felkészül a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében meghatározott honvédelmi feladatai teljesítésére.
(2)Az (1) bekezdésben meghatározott feladat teljesítése mellett a rendvédelmi szerv
a)támogatja a Magyar Honvédséget és a szövetséges fegyveres erőket egyes feladatok végrehajtásában,
b)végrehajtja a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos feladatait,
c)részt vesz a fegyveres összeütközések időszakában végrehajtandó polgári védelmi feladatok ellátásában,
d)együttműködik a védelmi igazgatás szerveivel a honvédelmi feladatok ellátásában, továbbá
e)honvédelmi intézkedési tervet készít.
2.A honvédelmi intézkedési terv 3. § (1) A rendvédelmi szerv vezetője által felterjesztett honvédelmi intézkedési tervet a belügyminiszter hagyja jóvá.
(2)A honvédelmi intézkedési terv tartalmazza a rendvédelmi szerv különleges jogrend bevezetésének időszakára vonatkozó, a honvédelmi feladatok ellátását rendkívüli körülmények között is biztosító, a személyi és anyagi erőforrásokra is kiterjedő működési szabályait.
(3)A honvédelmi intézkedési terv a rendvédelmi szerv sajátosságainak megfelelő – a működési szabályokról rendelkező – szöveges részből, valamint – a személyi és anyagi erőforrásokat bemutató – mellékletekből áll.
(4)A honvédelmi intézkedési terv rendszeres felülvizsgálatáról és szükség szerinti módosításáról a módosítás jóváhagyásra történő felterjesztéséről a rendvédelmi szerv vezetője gondoskodik.
(5)A rendvédelmi szerv vezetője gondoskodik arról, hogy
a)a honvédelmi intézkedési terv végrehajtásában részt vevő személyi állomány a tervet megismerje, valamint begyakorolja, továbbá
b)a honvédelmi intézkedési terv végrehajtását biztosító erők és eszközök rendelkezésre álljanak.
II. FeJezet Az eGyes renDVéDeLMI szerVeK, VALAMInt A BeVÁnDOrLÁsI és ÁLLAMpOLGÁrsÁGI HIVAtAL specIÁLIs HOnVéDeLMI FeLADAtAI 3. A rendőrség 4. § (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség) honvédelmi feladatai teljesítése során a honvédelmi intézkedési tervben kijelölt erőivel, eszközeivel részt vesz
a)a honvédelmi felkészítés keretében nemzetközi és hazai védelmi gyakorlatokon, kiképzési rendezvényeken, valamint a haza fegyveres védelmében és a szövetségi kötelezettségek teljesítésében részt vevő szervek tevékenységének biztosításában,
b)a személyvédelmi feladatok ellátásában, a kijelölt objektumok őrzés-védelmében, ellenőrző-átengedő pontok telepítésében, működtetésében és a kulturális örökség védett elemei védelmében,
c)a lakosság kollektív védelme céljául szolgáló építmények előkészítésében, készenlétbe-helyezésének biztosításában,
d)az áldozatok felkutatásában és azonosításában,
e)a hadműveleti területről kitelepített és a befogadott lakosság regisztrációjában, f ) a lakosság életét és anyagi javait tömeges méretekben veszélyeztető fegyveres összeütközések következményeinek felszámolásában részt vevő erők feladatai ellátásának biztosításában,
g)a Magyar Honvédség és a szövetséges fegyveres erők szállítmány- és útvonal-biztosítási feladataiban,
h)az államhatár rendjével összefüggő konfliktushelyzetek felszámolásában a Magyar Honvédség erre kijelölt erőivel, továbbá
i)előállításuk érdekében a szökést, önkényes eltávozást elkövető katonák felkutatásában.
(2)A rendőrségnek a honvédelmi intézkedési tervben kijelölt erői ellenőrzik a lakosság tartózkodásának korlátozására bevezetett intézkedések betartását.
(3)A rendőrség a honvédelmi feladatainak teljesítése során – a közbiztonsági- és közrendvédelmi feladataival összhangban – végzi
a)a műveleti körzet lezárását, a forgalomirányítást, a kimenekítés, a kitelepítés és a befogadás rendőri biztosítását,
b)a Magyar Honvédség és a szövetséges fegyveres erők mozgási útvonalainak biztosítását,
c)a hadműveleti területről történő kitelepített lakosság befogadási helyein a rend fenntartását, a tulajdon őrzését,
d)a kitelepítéssel érintett területre történő be- és kijárás közbiztonsági ellenőrzését,
e)a bejárási útvonalak meghatározását, f ) halaszthatatlan esetben a kimenekítés azonnali, helyszínen történő elrendelését,
g)a haza fegyveres védelmében részt vevő Magyar Honvédség és a szövetséges fegyveres erők gyors közúti felvonulását, valamint az államhatáron történő átléptetését elősegítő határrendészeti intézkedések végrehajtását,
h)az elrendelt fényálcázási szabályok betartatásának ellenőrzését,
i)a sorozó és bevonulási helyek rendőri biztosítását, a sorozásra rendelt és meg nem jelent hadköteles személyek elővezetését, továbbá
j)a hadkötelesek bevonulása során a bevonulási hely rendőri biztosítását, a be nem vonult hadkötelesek felkutatását. 4. A Terrorelhárítási Központ 5. § A Terrorelhárítási Központ honvédelmi feladatai teljesítése során végzi a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló jogszabály alapján általa védett személyek kitelepítését, a kitelepítés végrehajtásához szükséges befogadó helyek biztosítását.
5.A hivatásos katasztrófavédelmi szervek 6. § A hivatásos katasztrófavédelmi szervek honvédelmi feladataik teljesítése során
a)végzik a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknek, a polgári védelmi szervezeteknek, a közbiztonsági referenseknek és a mentőalakulatok tagjainak a honvédelmi feladatok végrehajtására történő felkészítését, valamint részt vesznek azok tevékenységének koordinálásában,
b)részt vesznek a légiriasztás előkészítésében és annak végrehajtásában,
c)közreműködnek az elsötétítési rendszabályok bevezetésének alkalmazásában,
d)részt vesznek a menekültek elhelyezésében,
e)közreműködnek a lakosság túléléséhez szükséges nélkülözhetetlen létesítmények működőképességének fenntartásában, készenlétbe helyezésének feladataiban, továbbá f ) részt vesznek a hadműveleti területről kimenekített lakosság regisztrálásában.
6.A büntetés-végrehajtási szervezet 7. § A büntetés-végrehajtási szervezet honvédelmi feladatai teljesítése során részt vesz a fegyveres összeütközésekkel összefüggésben a Magyar Honvédség, a szövetséges fegyveres erők által elfogott személyek őrzésében.
7.A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 8. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honvédelmi feladatai teljesítése során szükség esetén végzi az ország területén élő nem magyar állampolgárok jelentkezési kötelezettségével, valamint a tartózkodásuk korlátozásával összefüggő feladatokat.
III. FeJezet zÁró renDeLKezéseK 9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
(2)A honvédelmi intézkedési tervet a rendvédelmi szerv vezetője az e rendelet hatálybalépését követő 90 napon belül terjeszti fel jóváhagyásra a belügyminiszternek. Dr. pintér sándor s. k., belügyminiszter