Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1/2008. (SK 1.) KSH utasítása a Központi Statisztikai Hivatal 2008. fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználási szabályairól

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2008. évi költségvetésében szereplő, fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási szabályait rögzíti. Meghatározza, hogy az egyes előirányzatokat (mint például a Népszámlálás vagy a Nemzetközi tagdíjak) hogyan kell felhasználni, nyilvántartani és ellenőrizni.

Kire vonatkozik: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és annak érintett osztályai; A KSH Népességtudományi Kutató Intézete (NKI) bizonyos feladatok esetében.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
6
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A KSH fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználási rendjét.
  • Az előirányzatok módosításának és nyilvántartásának módját.
  • Az előirányzatok feletti rendelkezési hatásköröket.
  • Az előirányzatok pénzügyi lebonyolítását és ellenőrzését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és annak érintett osztályai.
  • A KSH Népességtudományi Kutató Intézete (NKI) bizonyos feladatok esetében.

Melyek a főbb pontok?

  • A „Népszámlálás” előirányzat 179,3 millió Ft, amely a 2011. évi népszámlálás előkészítésének 2008. évi kiadásait fedezi.
  • A „Nemzetközi tagdíjak” előirányzat 0,3 millió Ft, amely az európai uniós tagságból és nemzetközi szervezetek felé fennálló fizetési kötelezettségeket tartalmazza.
  • Az „Életünk fordulópontjai panelfelvétel” előirányzat 66,2 millió Ft, amely a feladat 2008. évi várható kiadásait fedezi.
  • A „Fejezeti egyensúlyi tartalék” előirányzat 309,7 millió Ft, amely a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra használható fel.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
  1. 1. §
  2. 2. §
  3. 3. §
  4. 4. §
  5. 5. § (1) A KSH fejezet 2008. évi költségvetésében a „Fejezeti egyensúlyi ta
  6. 6. §

1/2008. (SK 1.) KSH utasítása a Központi Statisztikai Hivatal 2008. fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználási szabályairól.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 24. § (9) bekezdése és a 49. § o) pontja értelmében a KSH fejezeti kezelésű előirányzatainak (Népszámlálás, Életünk fordulópontjai panelfelvétel, Nemzetközi tagdíjak, Transition Facility, illetve Fejezeti egyensúlyi tartalék) felhasználási rendjét – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a következők szerint szabályozom:

1. §(1) A KSH fejezet 2008. évi költségvetésében a „Népszámlálás” elnevezésű feladatra rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzat (6. cím 3. alcím)

ÁHT azonosító: 276912 Költségvetési támogatás: 179,3 millió Ft Kiadási előirányzat: 179,3 millió Ft Ebből:

Személyi juttatások: 127,1 millió Ft Munkaadókat terhelő járulékok: 36,9 millió Ft Dologi kiadások: 15,3 millió Ft

(2)Az előirányzat tartalma:

Az előirányzat a 2011. évi népszámlálás előkészítésének 2008. évi várható kiadásait tartalmazza.

(3)Az előirányzat-módosítás rendje, nyilvántartás:

A jóváhagyott előirányzati összeg – a KSH Költségvetési osztályának vezetője általi – előirányzat-átcsoportosítás Magyar Államkincstárhoz való benyújtását követően beépül a megvalósító költségvetési szerv, a KSH költségvetésébe.

A Magyar Államkincstárhoz benyújtott okmányok alapján bekövetkezett előirányzat-módosításokról a KSH Költségvetési osztálya nyilvántartást vezet.

(4)Rendelkezési hatáskörök:

A feladat végrehajtásához biztosított előirányzati összeg feletti rendelkezési jogosultság – ellenjegyzést követően – a KSH gazdasági elnökhelyettesét illeti meg.

(5)Pénzügyi lebonyolítás:

A biztosított előirányzati összeg felhasználásának pénzügyi lebonyolítása a végrehajtásért felelős KSH – mint költségvetési szerv – feladata a mindenkori érvényes jogszabályok betartása mellett.

Az összeg felhasználásáról a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i) elkülönített nyilvántartást vezet(nek). Az összegből kizárólag 2008. évi kifizetés teljesíthető.

(6)Pénzügyi ellenőrzésre jogosult:

A KSH Ellenőrzési osztálya és a külső ellenőrző szervek ellenőrizhetik a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i) által elkülönítetten vezetett nyilvántartást.

2. §(1) A KSH fejezet 2008. évi költségvetésében a „Nemzetközi tagdíjak”-ra rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzat (6. cím 5. alcím)

ÁHT azonosító: 264034 Költségvetési támogatás: 0,3 millió Ft Kiadási előirányzat: 0,3 millió Ft Ebből:

Működési (dologi) kiadások: 0,3 millió Ft (2) Az előirányzat tartalma:

A fejezet illetékességébe tartozó, európai uniós tagságból eredő, valamint nemzetközi szervezet felé fennálló fizetési kötelezettségek várható összegét tartalmazza.

(3)Az előirányzat-módosítás rendje, nyilvántartás:

A jóváhagyott előirányzati összeg – a KSH Költségvetési osztályának vezetője általi – előirányzat-átcsoportosítás Magyar Államkincstárhoz való benyújtását követően beépül a megvalósító költségvetési szerv, a KSH költségvetésébe.

A Magyar Államkincstárhoz benyújtott előirányzat-módosításokról a KSH Költségvetési osztálya nyilvántartást vezet.

(4)Rendelkezési hatáskörök:

A feladat végrehajtásához biztosított előirányzati összeg feletti rendelkezési jogosultság – ellenjegyzést követően – a KSH gazdasági elnökhelyettesét illeti meg.

(5)Pénzügyi lebonyolítás:

A Nemzetközi tagdíjakra biztosított előirányzati összeg felhasználásának pénzügyi lebonyolítása a végrehajtásért felelős KSH – mint költségvetési szerv – feladata a mindenkori érvényes jogszabályok betartása mellett.

Az összeg felhasználásáról a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i) elkülönített nyilvántartást vezet(nek). Az összegből kizárólag 2008. évi kifizetés teljesíthető.

(6)Pénzügyi ellenőrzésre jogosult:

A KSH Ellenőrzési osztálya és a külső ellenőrző szervek ellenőrizhetik a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i) által elkülönítetten vezetett nyilvántartást.

3. §

(1)A KSH fejezet 2008. évi költségvetésében az „Életünk fordulópontjai panelfelvétel” elnevezésű feladatra rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzat (6. cím 6. alcím) ÁHT azonosító: 277845 Költségvetési támogatás: 66,2 millió Ft Kiadási előirányzat: 66,2 millió Ft Ebből:

Személyi juttatások: 47,7 millió Ft Munkaadókat terhelő járulékok: 13,8 millió Ft Dologi kiadások: 4,7 millió Ft

(2)Az előirányzat tartalma:

Az előirányzat a feladat elvégzésének 2008. évi várható kiadásait tartalmazza.

(3)Az előirányzat-módosítás rendje, nyilvántartás:

A jóváhagyott előirányzati összeg – a KSH Költségvetési osztályának vezetője általi – előirányzat-átcsoportosítás Magyar Államkincstárhoz való benyújtását követően beépül a megvalósító költségvetési szervek, a KSH, illetve a KSH Népességtudományi Kutató Intézet (továbbiakban: NKI) költségvetésébe.

A Magyar Államkincstárhoz benyújtott okmányok alapján bekövetkezett előirányzat-módosításokról a KSH Költségvetési osztálya nyilvántartást vezet.

(4)Rendelkezési hatáskörök:

A feladat végrehajtásához biztosított előirányzati összeg feletti rendelkezési jogosultság – ellenjegyzést követően – a KSH-nál a gazdasági elnökhelyettest, az NKI-nál az igazgatót illeti meg a KSH és az NKI között aláírásra kerülő megállapodásban rögzítetteknek megfelelően.

(5)Pénzügyi lebonyolítás:

A biztosított előirányzati összeg felhasználásának pénzügyi lebonyolítása a végrehajtásért felelős KSH – mint költségvetési szerv – és NKI feladata a mindenkori érvényes jogszabályok betartása mellett.

Az összeg felhasználásáról a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i), illetve az NKI elkülönített nyilvántartást vezet(nek).

(6)Pénzügyi ellenőrzésre jogosult:

A KSH Ellenőrzési osztálya és a külső ellenőrző szervek ellenőrizhetik a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i), illetve az NKI által elkülönítetten vezetett nyilvántartást.

4. §

(1)A „Transition Facility: Nemzetközileg harmonizált kibocsátási ár megfigyelési rendszer kifejlesztése meghatározott szolgáltató ágazatokban” elnevezésű programra – előirányzat-módosítást követően – a 2008. évi költségvetésben rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzat (6. cím 2. alcím 1. jogcímcsoport 1. jogcím 1. előirányzatcsoport) ÁHT azonosító: 269234 Pénzforgalom nélküli bevétel: 0,9 millió Ft Kiadási előirányzat: 0,9 millió Ft Ebből:

Dologi és egyéb folyó kiadások: 0,9 millió Ft

(2)Az előirányzat tartalma:

Az előirányzat a 2007. évben lezárult „Transition Facility: Nemzetközileg harmonizált kibocsátási ár megfigyelési rendszer kifejlesztése meghatározott szolgáltató ágazatokban” feladat 2007. évi előirányzat-maradványát tartalmazza.

(3)Az előirányzat-módosítás rendje, nyilvántartás:

A 2007. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány 2008. évi előirányzatosításáért és az előirányzatok nyilvántartásáért a KSH Költségvetési osztálya felel.

(4)Rendelkezési hatáskörök, pénzügyi lebonyolítás:

A 2007. évben lezárult „Transition Facility: Nemzetközileg harmonizált kibocsátási ár megfigyelési rendszer kifejlesztése meghatározott szolgáltató ágazatokban” feladat fel nem használt összegéről – mint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványról – történő rendelkezés az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történik.

(5)Pénzügyi ellenőrzésre jogosult:

A KSH Ellenőrzési osztálya és a külső ellenőrző szervek ellenőrizhetik a KSH Gazdálkodási főosztályának illetékes osztálya(i) által elkülönítetten vezetett nyilvántartást.

5. §(1) A KSH fejezet 2008. évi költségvetésében a „Fejezeti egyensúlyi tartalék”-ra rendelkezésre álló fejezeti kezelésű

előirányzat (6. cím 10. alcím 2. jogcímcsoport):

ÁHT azonosító: 265290 Költségvetési támogatás: 309,7 millió Ft Kiadási előirányzat: 309,7 millió Ft

(2)Az előirányzat tartalma, rendelkezési hatáskörök:

A biztosított előirányzati összeg a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra használható fel a kiadások és bevételek várható teljesítésére figyelemmel (2007. évi CLXIX. törvény 52. §)

6. §(1) Ezen utasítás a kiadmányozás napján lép hatályba, előírásait a XXXI. KSH fejezet 2008. évi költségvetésének végrehajtása során folyamatosan kell alkalmazni

(2)Ezen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Központi Statisztikai Hivatal 2007. évi fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználási szabályairól szóló 3/2007. (SK 2.) KSH utasítás hatályát veszti.

Dr. Pukli Péter, s. k., a KSH elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.