Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

116/2008. (HK 1/2009.) HM utasítása a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal főigazgató I. helyettes munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálását, valamint a bírálat előkészítését végző bizottságok kijelöléséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal főigazgató I. helyettes munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálásával és az azt előkészítő bizottságok kijelölésével foglalkozik. Meghatározza ezen bizottságok összetételét, feladatait és működését.

Kire vonatkozik: A kijelölt bizottságok vezetői és tagjai; A pályázaton részt vevő állomány.

Határidők:

  • A pályázat nyerteséről a honvédelmi miniszter dönt a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejártát követő 30 napon belül.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
11
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A pályázatok előkészítését végző bizottság kijelölését és feladatait.
  • A pályázatok elbírálását végző bizottság kijelölését és feladatait.
  • A pályázatok benyújtásával, ellenőrzésével és rangsorolásával kapcsolatos eljárásokat.
  • A pályázatokról szóló döntéshozatali folyamatot és a döntés közzétételét.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A kijelölt bizottságok vezetői és tagjai.
  • A pályázaton részt vevő állomány.

Melyek a főbb pontok?

  • Az előkészítő bizottság elnöke a pályázat megjelenéséig biztosítja a pályázati iratok biztonságos tárolását.
  • A pályázatok bontására az előkészítő bizottság előtt kerül sor.
  • Az előkészítő bizottság ellenőrzi a pályázatok alaki kellékeit, a határidő betartását, valamint a pályázók végzettségének és nyelvtudásának megfelelőségét.
  • A bírálóbizottság elnöke a pályázatok benyújtására előírt határidőt követő 5 munkanapon belül átveszi a pályázatokat és a névjegyzéket.
  • A bírálóbizottság üléseit a pályázat benyújtására kiírt határidőt követő 8. munkanapig meg kell kezdeni, és legalább két bizottsági tag jelenléte szükséges.
  • A bírálóbizottság a pályázatokat rangsorolja, és dönt az érvénytelen pályázatok elutasításáról.
  • A pályázat nyerteséről a honvédelmi miniszter dönt a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejártát követő 30 napon belül.
  • A bizottságok elnökei és tagjai megbízási díjra, illetve további díjazásra nem jogosultak.
  • Az utasítás az aláírását követő napon lép hatályba, és 2009. március 1-jén hatályát veszti.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (11)
  1. 4. § A pályázat megjelenését követően az előkészítő bizottság elnöke
  2. 5. § A pályázatok bontására az előkészítő bizottság előtt kerül sor
  3. 6. § A pályázatok felbontását követően
  4. 7. § A beérkezett pályázatokról az előkészítő bizottság névjegyzéket vezet,
  5. 8. §
  6. 10. § A bírálóbizottság megbízatása a pályázati határidő lejártát követő mun
  7. 12. § A bírálóbizottság elnöke intézkedik a bírálóbizottság
  8. 13. § (1) A bírálóbizottság az elrendelt üléseken megismeri a
  9. 14. § A bírálóbizottság ülésein hozott döntésekről jegyzőkönyvet kell vezetn
  10. 15. §
  11. 17. §

116/2008. (HK 1/2009.) HM utasítása a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal főigazgató I. helyettes munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálását, valamint a bírálat előkészítését végző bizottságok kijelöléséről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontja alapján – figyelemmel a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben, valamint a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 26. §-ában foglaltakra – a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal főigazgató I. helyettes munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálását, valamint a bírálat előkészítését végző bizottságok kijelöléséről az alábbi utasítást adom ki: Az utasítás hatálya 1. § Az utasítás hatálya a kijelölt bizottságok vezetőire és tagjaira, valamint a pályázaton részt vevő állományra terjed ki.

Előkészítő bizottság kijelölése 2. § A Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal, főigazgató I. helyettes munkakörre kiírt pályázatok bírálatának előkészítése érdekében az alábbi előkészítő bizottságot jelölöm ki:

a)a bizottság elnöke: Vágási László vezető főtanácsos, HM Személyügyi Osztály, osztályvezető;
b)a bizottság tagjai:
–dr. Mándoki Zolán, HM Jogi Főosztály;
–Farkas Róbert alezredes, HM Személyügyi Osztály, kiemelt főtiszt (ov.h.). Az előkészítő bizottság feladatai 3. § Az előkészítő bizottság elnöke a pályázat megjelenéséig biztosítja a pályázati iratok biztonságos tárolását.

4. §A pályázat megjelenését követően az előkészítő bizottság elnöke

a)a pályázó megkeresése alapján biztosítja, hogy a pályázat benyújtásával kapcsolatos eljárási rendre, kötelező tartalmi kellékekre, kézbesítésre vonatkozó feltételekről tájékoztatást kaphasson;
b)irányítja a pályázatok érkeztetésével kapcsolatos előkészítő bizottsági feladatokat.

5. §A pályázatok bontására az előkészítő bizottság előtt kerül sor

6. §A pályázatok felbontását követően

a)az előkészítő bizottság tagjai biztosítják, hogy a pá lyázatok tartalmát, a pályázók személyét a véleményező bizottság részére történő átadásig az előkészítő bizottság tagjain kívül harmadik személy ne ismerhesse meg;
b)az előkészítő bizottság ellenőrzi a pályázat benyújtására vonatkozó határidő betartását, a pályázatok alaki kellékeinek teljességét, az iratok pályázati kiírásban rögzítetteknek való megfelelését;
c)az előkészítő bizottság ellenőrzi, hogy a pályázó rendfokozata, igazolt iskolai végzettségének szintje, vala mint igazolt nyelvtudása megfelel-e a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek.

7. §A beérkezett pályázatokról az előkészítő bizottság névjegyzéket vezet, amely tartalmazza

a)a pályázó nevét, rendfokozatát;
b)a pályázó jelenlegi munkakörét;
c)a pályázó iskolai végzettségeire, képesítéseire, nyelv tudására, szakmai gyakorlatára vonatkozó, hitelesen igazolt adatokat; d) a pályázat határidőre történő beérkezésével, valamint a pályázat teljességével kapcsolatos adatokat;
e)azon pályázatok jelölését, melyek a 6. § b)–c) pontjaiban rögzített feltételeknek nem felelnek meg.

8. §

Az előkészítő bizottság elnöke a pályázatok benyújtására meghatározott határidőt követő 5. munkanapig a pályázatokat, valamint a 7. § szerinti névjegyzéket felterjeszti a bírálóbizottság elnökének.

Bírálóbizottság kijelölése 9. § A pályázatok elbírálása érdekében, a Rendelet 26. §-a alapján – tekintettel a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 7. §

(1)bekezdésében foglaltakra – bírálóbizottságot jelölök ki:
a)a bírálóbizottság elnöke: dr. József Péter úr, HM jogi szakállamtitkár, a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal irányítását ellátó vezető, a honvédelmi miniszter képviseletében;
b)tagjai:
–dr. Till Szabolcs, HM Jogi Főosztály főosztályvezető;
–Bíró József, HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hi vatal főigazgató;
–Katona Károly dandártábornok, HM Személyzeti Fő osztály főosztályvezető;
–Sulyok János dandártábornok, HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgató;
–Vágási László vezető főtanácsos, HM Személyügyi Osztály, osztályvezető, egyben a bizottság titkára;
c)a bírálóbizottság munkájában – a honvédelmi minisz ter felkérésére, az illetékes miniszter kijelölése alapján – tanácskozási joggal vesz részt a Pénzügyminisztérium képviselője (1 fő).

10. §A bírálóbizottság megbízatása a pályázati határidő lejártát követő munkanapon kezdődik és a nyertes pályázat

kihirdetéséig, illetve a pályázat eredménytelenségének honvédelmi miniszter által történő megállapításáig tart.

A bírálóbizottság feladatai 11. § A bírálóbizottság elnöke az előkészítő bizottság elnökétől a pályázatok benyújtására előírt határidőt követő 5 munkanapon belül átveszi a beérkezett pályázatokról készült névjegyzéket, valamint a benyújtott pályázatokat.

12. §A bírálóbizottság elnöke intézkedik a bírálóbizottság

ülésezésének megkezdésére, legkésőbb a pályázat benyújtására kiírt határidőt követő 8. munkanapig. A bírálóbizottság üléseit a bírálóbizottság elnöke vezeti és legalább két bizottsági tag jelenléte szükséges.

13. §(1) A bírálóbizottság az elrendelt üléseken megismeri a

beérkezett pályázatok tartalmát.

(2)A bírálóbizottság a beérkezett pályázatokat rangsorolja, továbbá a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek meg nem felelő tartalmú, az előírt határidő után benyújtott és ezért érvénytelen pályázatok elutasítására vonatkozó javaslatról döntést hoz. Az így elutasított érvénytelen pályázatokat a pályázónak szóló, honvédelmi miniszter által aláírt ügyirat mellékleteként 5 munkanapon belül vissza kell küldeni. Az ügyiratban tételesen fel kell tüntetni az érvénytelenség okait.
(3)A pályázatok vagy azok részei nem sokszorosíthatók, a bírálóbizottság napi ülését követően a pályázatok biztonságos őrzéséről a bírálóbizottság titkára köteles gondoskodni.
(4)A bírálóbizottság a pályázatok rangsorolásáról szavazással dönt. A szavazás érvényességéhez a bírálóbizottság elnökének és tagjai többségének jelenléte szükséges.

Szavazategyenlőség esetén a bírálóbizottság elnöke dönt az azonos szavazatot kapott pályázatok sorrendjéről.

(5)A Pénzügyminisztérium képviselője a bírálóbizottság döntéseiben szavazati joggal nem rendelkezik, azonban a pályázatok értékelése során lehetőséget kell biztosítani számára szakmai állásfoglalásának kialakítására, a pályázatokkal kapcsolatos véleményének ismertetésére.

14. §A bírálóbizottság ülésein hozott döntésekről jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a

szavazással hozott döntések szavazati arányait, külön kérésre a bírálóbizottsági tag(ok), illetve a Pénzügyminisztérium képviselőjének bizottsági döntéstől eltérő egyéni állásfoglalását.

15. §

A bírálóbizottság elnöke legkésőbb a pályázat benyújtására biztosított határidő lejártát követő 25. napon a bizottság által rangsorolt pályázatokat döntésre felterjeszti a honvédelmi miniszter részére.

Döntés a pályázatokról 16. § Az érvényes pályázatok közül a pályázat nyerteséről a honvédelmi miniszter dönt a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejártát követő 30 napon belül.

17. §A pályázat eredményének a döntést követő 10 munkanapon belüli közzétételéről a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály gondoskodik

A bizottságok tagjainak díjazása 18. § A 2. és 9. §-okban kijelölt bizottságok elnökei és tagjai megbízási díjra, illetve további díjazásra nem jogosultak.

Záró rendelkezés 19. § Ez az utasítás az aláírását követő napon lép hatályba, és 2009. március 1-jén hatályát veszti.

Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.