Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

265/2010. (XI. 19.) Korm. rendelete a Nemzeti Külgazdasági Hivatalról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal létrehozásáról és működéséről szól, amelynek célja a magyar gazdaság nemzetközi kapcsolatainak erősítése és a külföldi befektetések ösztönzése.

Kire vonatkozik: A Nemzeti Külgazdasági Hivatal, mint központi hivatal; A külgazdaságért felelős miniszter, aki a Hivatalt irányítja.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Adójog
Szakaszok
3
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (Hivatal) létrehozását és céljait.
  • A Hivatal szervezeti felépítését és irányítását.
  • A Hivatal elnökének és elnökhelyettesének kinevezését és felmentését.
  • A Hivatal feladatait a kereskedelemfejlesztés és befektetés-ösztönzés területén.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Nemzeti Külgazdasági Hivatal, mint központi hivatal.
  • A külgazdaságért felelős miniszter, aki a Hivatalt irányítja.

Melyek a főbb pontok?

  • A Hivatal a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseit támogatja, a nemzetközi kapcsolatok bővülését segíti, és a külföldi befektetéseket mozdítja elő.
  • A Hivatal a külgazdaságért felelős miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
  • A Hivatalt elnök vezeti, akit a miniszter nevez ki és ment fel határozatlan időtartamra.
  • A Hivatal feladatai közé tartozik többek között javaslatok tétele a kereskedelemfejlesztési célokra, üzleti delegációk szakmai programjainak megvalósítása, és a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel kapcsolatos döntési javaslatok előkészítése.

Adójog

8

Adójog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (3)
  1. 1. § (1) A Kormány a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseinek
  2. 2. § (1) A Hivatalt elnök vezeti, akit munkájában elnökhelyettes segít
  3. 4. § (1) A miniszter irányítási jogkörében

265/2010. (XI. 19.) Korm. rendelete a Nemzeti Külgazdasági Hivatalról.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alkotmány 40. §

(2)bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §(1) A Kormány a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseinek támogatása, a vállalkozó szellem bátorítása, a

nemzetközi kapcsolatok bővülésének elősegítése, a külföldiek magyarországi befektetéseinek előmozdítása, a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, illetve a gazdasági értékteremtés és a tudásalapú társadalom formálása, továbbá a külgazdasági intézményrendszer korszerűsítése és hatékony irányítása érdekében Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (a továbbiakban: Hivatal) hoz létre.

(2)A Hivatal a külgazdaságért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal.
(3)A Hivatal önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A Hivatal székhelye Budapest.
(4)A Hivatal központi szervből, illetve belföldi területi szervekből áll. A területi szervet igazgató vezeti.

2. §(1) A Hivatalt elnök vezeti, akit munkájában elnökhelyettes segít

(2)A Hivatal elnökét határozatlan időtartamra a miniszter nevezi ki és menti fel. Az elnökhelyettest határozatlan időtartamra, a Hivatal elnökének javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel.
(3)A munkáltatói jogokat a Hivatal elnöke felett a miniszter, az elnökhelyettes felett pedig – a kinevezés és felmentés kivételével – a Hivatal elnöke gyakorolja. 3. § A Hivatal dolgozóinak jogállására a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. §(1) A miniszter irányítási jogkörében

a)kiadja a Hivatal alapító okiratát és jóváhagyja az elnök által megállapított szervezeti és működési szabályzatot;
b)jóváhagyja a Hivatal éves munkatervét, számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolóját és költségvetésére vonatkozó javaslatát;
c)irányítja és ellenőrzi a Hivatal tevékenységét;
d)haladéktalanul intézkedik a jogsértő állapot megszüntetéséről, amennyiben a Hivatal jogszabállyal vagy egyéb normatív szabállyal ellentétes tevékenységet folytat.
(2)A miniszteri szintű képviseletet igénylő és a Hivatal feladatkörét érintő ügyekben az Európai Unió intézményeivel és más államok szerveivel a miniszter folytat tárgyalásokat. 5. § (1) A Hivatal
a)javaslatot tesz a kereskedelemfejlesztés és befektetés-ösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira;
b)részt vesz a külgazdaság politikai koncepció és a külgazdasági stratégia végrehajtásában;
c)segíti a kereskedelem-fejlesztésért és befektetés-ösztönzésért felelős minisztert e tevékenysége ellátásában;
d)közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai anyagok összeállításában;
e)közreműködik az üzleti delegációk szakmai programjainak meg valósításában;
f)előkészíti a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel kapcsolatos egyedi döntési javaslatokat;
g)részt vesz a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési elképzelések, programok, koncepciók kidolgozásában, azok meg valósításában;
h)előkészíti a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket;
i)a miniszter egyetértésével kapcsolatot tart fenn, illetve együttműködik a kereskedelem-fejlesztésben és befektetés-ösztönzésben érintett kormányzati szervekkel;
j)szakmai háttéranyagok kidolgozásával közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai kommunikáció szervezésében;
k)segíti a két- és többoldalú nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését;
l)kapcsolatot tart a külföldi befektetőkkel, segíti azok befektetési döntéseinek meghozatalát;
m)előkészíti és lebonyolítja a miniszter által a hatáskörébe utalt kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési tárgyalásokat, koordinálja a vállalt kötelezettségek végrehajtását;
n)részt vesz a külgazdasági támogatási rendszerre vonatkozó javaslatok kidolgozásában;
o)feladatkörét érintően együttműködik hazai és határon túli civil szervezetekkel, érdekképviseleti és egyéb szervezetekkel, illetve testületekkel;
p)végrehajtja a miniszter által meghatározott egyéb feladatokat.
(2)A Hivatal a kereskedelem-fejlesztési tevékenysége körében
a)közreműködik az exportlehetőségek felkutatásában, üzleti partnerek közvetítésében és üzletember-találkozók megszervezésében a magyar vállalkozások számára;
b)információkat gyűjt és továbbít kis- és középvállalkozók számára export és tőkekihelyezési tevékenységükkel elérhető uniós és hazai támogatási, pályázati lehetőségekről;
c)tanácsokat nyújt külkereskedelem-technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint a különféle állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben;
d)működteti a regionális vállalati és projekt-specifikus adatbázisokat;
e)gondoskodik exportcélú promóciós kiadványok kiadásáról és kommunikációs projektek meg valósításáról;
f)gondoskodik a kereskedelem-fejlesztési szakmai programok (szeminárium, tréning, workshop) technikai szervezéséről és lebonyolításáról;
g)tájékoztatást ad a tőkekihelyezéssel kapcsolatos információkról, jogszabályokról, illetve a befektetési és privatizációs lehetőségekről, különös tekintettel a szomszédos országokra;
h)szervezi a magyar vállalkozások állami támogatás mellett meg valósuló részvételét a külföldi vásárokon, kiállításokon;
i)konstrukciókat dolgoz ki a külpiaci infrastruktúra-fejlesztési projektekben a magyar vállalkozások részvételének támogatására;
j)közreműködik a kis- és közepes méretű vállalkozások beszállítói lehetőségeinek feltárásában, mind a magyarországi külföldi befektetők, mind a környező országokban megtelepedett befektetők vonatkozásában.
(3)A Hivatal a befektetés-ösztönzési tevékenysége körében
a)információkat nyújt a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről;
b)egyablakos rendszert működtet, amely segíti a külföldiek tájékozódását a befektetési lehetőségeket illetően és felgyorsítja a külföldi befektetői döntések meghozatalát;
c)koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését;
d)cégadatbázisok készítésével segíti és szervezi a magyar beszállítók részvételét a külföldi befektetések meg valósításában;
e)tájékoztatást nyújt a Kormány befektetéseket támogató programjairól;
f)javaslatot tesz befektetési helyszín kiválasztására;
g)működteti és koordinálja az egyedi kormánydöntéssel (EKD) biztosított támogatási rendszert;
h)felkészíti a helyi önkormányzatokat a befektetők fogadására;
i)utógondozza a már betelepült befektetők működési körülményeit és közreműködik a magyar hozzáadott érték-hányad növelésében. 6. § Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba. Ahol e rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott jogszabály az ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zártkörűen Működő Részvénytársaságot említi, ott a továbbiakban a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt kell érteni.

Dr. Navracsics Tibor s. k., miniszterelnök-helyettes

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.