2013. évi LXIV. törvény a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya közötti megállapodást hirdeti ki, amely egy ideiglenesen munkát vállaló turistákra vonatkozó programot szabályoz. Célja, hogy a két ország fiataljai számára lehetőséget biztosítson a másik ország kultúrájának és életmódjának megismerésére, miközben utazási költségeik kiegészítése céljából alkalmi munkát vállalhatnak.
Kire vonatkozik: Magyarország és a Koreai Köztársaság állampolgárai, különösen a 18 és 30 év közötti fiatalok; Azon személyek, akik a másik országban szeretnének hosszabb ideig tartózkodni szabadság céljából, és alkalmi munkát vállalnának.
Határidők:
- Magyarország és a Koreai Köztársaság állampolgárai, különösen a 18 és 30 év közötti fiatalok.
- A programban résztvevőknek 18 és 30 év közöttieknek kell lenniük a kérelem benyújtásakor.
Fő adatok
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A magyar és koreai állampolgárok számára kiadható, ideiglenes munkavállalásra jogosító vízumok és tartózkodási engedélyek feltételeit.
- A programban résztvevők jogait és kötelességeit.
- Az évente kiadható vízumok és tartózkodási engedélyek számát.
- A megállapodás felfüggesztésének vagy felmondásának feltételeit.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Magyarország és a Koreai Köztársaság állampolgárai, különösen a 18 és 30 év közötti fiatalok.
- Azon személyek, akik a másik országban szeretnének hosszabb ideig tartózkodni szabadság céljából, és alkalmi munkát vállalnának.
Melyek a főbb pontok?
- A programban résztvevőknek 18 és 30 év közöttieknek kell lenniük a kérelem benyújtásakor.
- Az elsődleges cél a szabadságolás, a munkavállalás csak esetleges, az utazási költségek kiegészítésére szolgál.
- Évente legfeljebb 100 vízumot vagy tartózkodási engedélyt adhat ki mindkét fél.
- A résztvevőknek rendelkezniük kell érvényes útlevéllel, visszaútra szóló jeggyel vagy annak megvásárlásához elegendő anyagi fedezettel, valamint elegendő anyagi fedezettel a tartózkodásuk idejére.
- Kötelező az egészségügyi és átfogó kórházi biztosítás megléte.
- A programban korábban nem vehettek részt, és büntetlen előéletűeknek kell lenniük.
Családjog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (20)
- 1. §
- 2. § Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti
- 3. § A Megállapodás hiteles angol nyelvű szövege, illetve hivatalos magyar
- Article 1 Responsibilities of the Government of the Republic of Korea
- Article 2 Responsibilities of the Government of Hungary
- Article 3 Quotas
- Article 4 Rights and duties of the participants
- Article 5 Organizational initiatives
- Article 6 Refusal of application, entry or stay
- Article 7 Implementation
- Article 8 General and Final Provisions
- 1. cikk A Koreai Köztársaság Kormányának kötelezettségvállalásai
- 2. cikk Magyarország Kormányának kötelezettségvállalási
- 3. cikk Keretszámok
- 4. cikk A résztvevők jogai és kötelezettségei
- 5. cikk Szervezeti kezdeményezések
- 6. cikk A kérelem elutasítása és a belépés vagy tartózkodás megtagadása
- 7. cikk Végrehajtás
- 8. cikk Általános és záró rendelkezések
- 4. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirde
2013. évi LXIV. törvény a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2013.VII.8. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2013. évi LXIV. törvény a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről *
1. §
Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerésére
2. §Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti
3. §A Megállapodás hiteles angol nyelvű szövege, illetve hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő
„Agreement between the Government of Hungary and the Government of the Republic of Korea concerning a Working Holiday Program The Government of Hungary and the Government of the Republic of Korea (hereinafter referred to as the “Parties”);
In the spirit of promoting a closer co-operative relationship between the two countries;
Desirous of providing wider opportunities for their nationals, particularly the youth of the two countries, to appreciate the culture and general way of life of the other country for the purpose of promoting mutual understanding between the two countries; and Wishing to provide arrangements for nationals of the States of the Parties, particularly the youth, which are intended to make it possible for nationals of Hungary to enter the Republic of Korea and for nationals the Republic of Korea to enter Hungary primarily for a holiday for an extended period and also engage in employment as an incidental aspect of that holiday in order to supplement their travel funds;
Have agreed as follows:
Article 1Responsibilities of the Government of the Republic of Korea
The Government of the Republic of Korea shall, on application by a national of Hungary, issue a working holiday visa, valid for multiple entries and valid for a period of one (1) year from the date of entry, to any person who satisfies each of the following requirements and applies for a working holiday visa at the Embassy of the Republic of Korea to Hungary: (a) is a national of Hungary and resident in Hungary; (b) has the primary intention to holiday in the Republic of Korea, with employment being incidental rather than primary reason for the visit; (c) is aged between eighteen (18) and thirty (30) years, both inclusive, at the time of application; (d) is not accompanied by dependants; (e) possesses a Hungarian passport valid for at least the validity of the working holiday visa; (f) possesses a ticket for departure from the Republic of Korea, or sufficient funds to purchase such a ticket; (g) possesses sufficient funds for his/her maintenance during the period of stay in the Republic of Korea, as determined by the relevant authorities; (h) agrees to hold medical and comprehensive hospitalisation insurance to remain in force throughout his/her stay in the Republic of Korea, to the extent that this is not covered by the Hungarian national health insurance; (i) complies with any health requirements imposed by the Republic of Korea; (j) has not participated in this Working Holiday Program previously; (k) does not have a criminal record.
Article 2Responsibilities of the Government of Hungary
The Government of Hungary shall, on application by a national of the Republic of Korea (i) having already entered the territory of Hungary visa-free (in which case the applicant is advised to make a preliminary inquiry to any Hungarian diplomatic representation in the world or any immigration office in Hungary on the availability of the temporary residence permit within the annual quota prescribed by this Agreement); or (ii) having a visa for entitlement to collect the residence permit applied for at the Embassy of Hungary to the Republic of Korea; issue a temporary residence permit, valid for multiple entries and valid in Hungary for a period of one (1) year from the date of issuance, to any person who satisfies each of the following requirements: (a) is a national of the Republic of Korea and resident in the Republic of Korea; (b) has the primary intention to holiday in Hungary, with employment being incidental rather than primary reason for the visit; (c) is aged between eighteen (18) and thirty (30) years, both inclusive, at the time of application; (d) is not accompanied by dependants; (e) possesses a passport issued by the Republic of Korea valid for at least the validity of the temporary residence permit; (f) possesses a ticket for departure from Hungary, or sufficient funds to purchase such a ticket; (g) possesses sufficient funds for his/her maintenance during the period of stay in Hungary, as determined by the relevant authorities; (h) agrees to hold medical and comprehensive hospitalisation insurance to remain in force throughout his/her stay in Hungary, to the extent that this is not covered by the national health insurance of the Republic of Korea; (i) complies with any health requirements imposed by Hungary; (j) has not participated in this Working Holiday Program previously; (k) does not have a criminal record.
Article 3Quotas
Article 4Rights and duties of the participants
Article 5Organizational initiatives
The Parties welcome initiatives by relevant organizations in their countries which may assist the other country’s participants in the Working Holiday Program under this Agreement.
Article 6Refusal of application, entry or stay
Article 7Implementation
The provisions of this Agreement shall be implemented in accordance with the laws and regulations in force in the State of the Parties.
Article 8General and Final Provisions
DONE in duplicate at Budapest, on the ninth of April 2013, in the English language.
For the Government of Hungary:
For the Government of the Republic of Korea:” „Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek); a két ország közötti szorosabb együttműködési kapcsolat előmozdítása szellemében; attól az óhajtól vezérelve, hogy állampolgáraik számára szélesebb lehetőségeket biztosítsanak, különösen a két ország ifjúsága számára, hogy értékeljék a másik ország kultúráját és életmódját abból a célból, hogy elősegítsék a kölcsönös megértést a két ország között; és a Szerződő Felek állampolgárai, különösen az ifjúság számára olyan intézkedések biztosítása érdekében, amelyeknek célja, hogy lehetővé tegyék Magyarország állampolgárai számára a Koreai Köztársaság területére történő belépést, valamint a Koreai Köztársaság állampolgárai számára a Magyarország területére történő belépést, elsődlegesen hosszabb ideig tartó szabadságtöltés céljából, és a szabadságtöltéshez képest esetleges jellegű munkavállalást az utazási költségek kiegészítése céljából; az alábbiakban állapodtak meg:
1. cikkA Koreai Köztársaság Kormányának kötelezettségvállalásai
A Korai Köztársaság Kormánya magyar állampolgár kérelmére turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító vízumot állít ki, amely többszöri beutazásra jogosít és a belépés időpontjától számított egy (1) évig érvényes, amennyiben a Koreai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító vízum iránti kérelmet nyújt be, és a kérelmező megfelel az alábbi követelmények mindegyikének: (a) Magyarország állampolgára és Magyarországon lakóhellyel rendelkezik; (b) elsődleges szándéka, hogy a Koreai Köztársaságban töltse szabadságát, amely mellett a munkavállalás folytatása inkább esetleges, mint elsődleges oka a látogatásnak; (c) a kérelem benyújtásának időpontjában betöltötte a tizennyolcadik (18.) életévét, de még nem múlt el harminc (30) éves; (d) nem kíséri hozzátartozó; (e) rendelkezik érvényes magyar útlevéllel, amelynek érvényességi ideje legalább a turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító vízum érvényességi idejét lefedi; (f) rendelkezik a Koreai Köztársaság elhagyásához szükséges érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel; (g) az illetékes hatóságok által meghatározott mértékű anyagi fedezettel rendelkezik a Koreai Köztársaság területén történő tartózkodása teljes időtartamára; (h) elfogadja azt, hogy a Koreai Köztársaság területén történő tartózkodása teljes időtartama alatt rendelkeznie kell, a magyar nemzeti egészségbiztosítást meghaladó mértékben, az egészségügyi ellátások teljes körére jogosító biztosítással; (i) a Koreai Köztársaság által támasztott minden egészségügyi feltételnek megfelel; (j) korábban nem élt a jelen Megállapodásban biztosított lehetőséggel; (k) büntetlen előéletű.
2. cikkMagyarország Kormányának kötelezettségvállalási
Magyarország Kormánya a Koreai Köztársaság olyan állampolgára kérelmére, (i) aki már vízummentesen belépett a Magyarország területére (ebben az esetben javasolt, hogy a kérelmező bármely magyar külképviseleten vagy bármely magyarországi bevándorlási hivatalban előzetesen tájékozódjon arról, hogy a jelen Megállapodásban foglalt éves keretszámon belül rendelkezésre áll-e ideiglenes tartózkodási engedély), vagy (ii) aki már rendelkezik tartózkodási engedély átvételére jogosító vízummal, amelyet Magyarország Koreai Nagykövetségén kérelmezett, többszöri beutazásra jogosító ideiglenes tartózkodási engedélyt állít ki, amely a kiállítás időpontjától számított egy (1) évig érvényes Magyarország területén, amennyiben a kérelmező megfelel az alábbi követelmények mindegyikének: (a) a Koreai Köztársaság állampolgára és a Koreai Köztársaságban lakóhellyel rendelkezik; (b) elsődleges szándéka, hogy Magyarországon töltse szabadságát, amely mellett a munkavállalás folytatása inkább esetleges, mint elsődleges oka a látogatásnak; (c) a kérelem benyújtásának időpontjában betöltötte a tizennyolcadik (18.) életévét, de még nem múlt el harminc (30) éves; (d) nem kíséri hozzátartozó; (e) rendelkezik a Koreai Köztársaság által kiállított érvényes útlevéllel, amelynek érvényessége legalább az ideiglenes tartózkodási engedély érvényességi idejét lefedi; (f) rendelkezik Magyarország elhagyásához szükséges érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel; (g) rendelkezik az illetékes hatóságok által meghatározott mértékű anyagi fedezettel magyarországi tartózkodása teljes időtartamára; (h) elfogadja azt, hogy magyarországi tartózkodása teljes időtartama alatt rendelkeznie kell, a Koreai Köztársaságban érvényes nemzeti egészségbiztosítást meghaladó mértékben, az egészségügyi ellátások teljes körére jogosító biztosítással; (i) a Magyarország által támasztott minden egészségügyi feltételnek megfelel; (j) korábban nem élt a jelen Megállapodásban biztosított lehetőséggel; (k) büntetlen előéletű.
3. cikkKeretszámok
4. cikkA résztvevők jogai és kötelezettségei
5. cikkSzervezeti kezdeményezések
A Szerződő Felek üdvözlik az érintett szervezetek által az országukban tett kezdeményezéseket, amelyek segíthetik a másik országból származó, az ideiglenesen munkát vállaló turisták jelen Megállapodás szerinti programjában résztvevő személyeket.
6. cikkA kérelem elutasítása és a belépés vagy tartózkodás megtagadása
7. cikkVégrehajtás
Jelen Megállapodást a Szerződő Felek a saját országukban hatályos törvényeikkel és jogszabályaikkal összhangban hajtják végre.
8. cikkÁltalános és záró rendelkezések
Fentiek hiteléül, alulírottak, a kormányaik által adott megfelelő meghatalmazás birtokában, aláírták ezt a Megállapodást.
Készült 2013. április 9-én, Budapesten, két eredeti példányban, angol nyelven.
Magyarország Kormánya részéről:
A Koreai Köztársaság Kormánya részéről:”
4. §(1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba
Vissza az oldal tetejére -->