169/2009. (XII. 18.) FVM rendelete a 2010. iskolatej program szabályozásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a rendelet a 2010-es iskolatej program szabályait rögzíti, meghatározva, hogy kik vehetnek részt a programban, milyen termékekre igényelhető támogatás, és hogyan kell a támogatást igényelni.
Kire vonatkozik: Óvodai nevelésben, általános iskolai, középiskolai és szakiskolai nevelésben-oktatásban, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő gyermekek és tanulók; Az óvodai nevelést, valamint az iskolai nevelési-oktatási feladatokat ellátó közoktatási intézmények fenntartói.
Fő adatok
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az iskolatej programban részt vevő gyermekek és tanulók körét.
- A támogatható tejtermékek típusait és mennyiségét.
- A támogatás igénylésének feltételeit és eljárását.
- Az iskolatej program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Óvodai nevelésben, általános iskolai, középiskolai és szakiskolai nevelésben-oktatásban, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő gyermekek és tanulók.
- Az óvodai nevelést, valamint az iskolai nevelési-oktatási feladatokat ellátó közoktatási intézmények fenntartói.
Melyek a főbb pontok?
- A program 2010. január 1. és 2010. december 31. között zajlik.
- Óvodásonként, általános iskolai és középfokú iskolai tanulónként foglalkozási és tanítási naponként átlagosan legfeljebb 0,25 liter tej egyenértékkel megegyező mennyiség erejéig igényelhető támogatás.
- Támogatás igényelhető teljes tejre, 2,8% (m/m) zsírtartalmú tejre, ízesített tejkészítményekre (legalább 90% tejhányaddal), félzsíros tejre (1,5–1,8% m/m%), valamint nem ízesített ömlesztett sajtokra (legalább 90 tömegszázalék sajttartalommal).
- A támogatási kérelmeket az MVH-hoz kell benyújtani, az adott időszakot követő harmadik hónap utolsó napjáig.
Családjog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (7)
- 1. § (1) A 2010. január 1. és 2010. december 31. közötti időszakra meghirde
- 2. § (1) Az iskolatej program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Me
- 5. §
- 8. §
- 9. § Óvodások és középfokú iskola tanulóinak ellátása esetén az iskolatej p
- 10. § (1) A közoktatási intézmény köteles naprakész nyilvántartást vezetni a
- 11. § A bizottsági rendelet 16. cikkében foglaltak alapján minden, az iskola
169/2009. (XII. 18.) FVM rendelete a 2010. iskolatej program szabályozásáról.
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el: Hatály, kedvezményezetti kör, kérelmezők
1. §(1) A 2010. január 1. és 2010. december 31. közötti időszakra meghirdetett iskolatej programban a közoktatásról szóló
1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 20. § (1) bekezdés a)–d) pontjaiban és (2) bekezdésében foglalt közoktatási intézményekben óvodai nevelésben részt vevő gyermekek (a továbbiakban: óvodások), általános iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: tanulók), a középiskolai és szakiskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: középfokú iskola tanulói), valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók vehetnek részt.
2. §(1) Az iskolatej program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
(a továbbiakban: MVH) látja el. (2) Az e rendelet alapján kötelezően alkalmazandó formanyomtatványokat az MVH a honlapján közleményben közzéteszi. 3. § (1) Az iskolatej program tekintetében a támogatás igénylői az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) 6. cikk (2) bekezdés b) pontjában említett és a közoktatási törvény 3. §
A kérelmezők jóváhagyása 4. § (1) Az 1. mellékletben meghatározott adattartalmú jóváhagyási kérelmet – az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon – a jóváhagyással nem rendelkező kérelmezőnek legkésőbb a 2010. évre vonatkozó első támogatási kérelmével egyidejűleg kell benyújtania a kérelmező székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez. A jóváhagyási kérelmek benyújtási határideje jogvesztő.
A jóváhagyási kérelemhez intézményfenntartó társulások, illetve többcélú kistérségi társulások esetében mellékelni kell az önkormányzatok által kötött társulási megállapodás másolati példányát.
5. §(1) E rendelet szerinti támogatás akkor nyújtható, ha a kérelmező olyan, a Tv. szerint regisztrált, tejfeldolgozással, illetve
tejtermeléssel foglalkozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezettel (a továbbiakban: szállító) köt szállítási szerződést (a továbbiakban: szerződés), amely által biztosított termékek megfelelnek a 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, illetve a 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, azaz a termékeket engedélyezett üzemben állították elő, illetve megfelelnek a 853/2004/EK rendelet II. Mellékletének I. Szakaszában meghatározott jelölési előírásoknak.
A támogatható termékek köre 6. § (1) Az iskolatej program keretében az 1. § (1) bekezdés szerinti ellátotti kör részére a foglalkozási, illetve a tanítási napokon az alábbi termékek kerülhetnek kiszállításra: a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) XIII. számú mellékletének III. pontja szerinti teljes tej és/vagy 2,8% (m/m) zsírtartalmú tej, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv nemzeti termékleírásokat tartalmazó kötelező előírásairól szóló 57/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról szóló 140/2008. (X. 30.) FVM rendelet Függeléke (a továbbiakban: MÉ) 1–3/51–1. számú előírás 1.1.1 pontja szerinti ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben – a bizottsági rendelet I. számú melléklete I. b) pontjának megfelelően – a tejhányad legalább 90% (m/m) és a MÉ 1–3/51–1. számú előírás 1.3 pontja szerint zsíros, illetve félzsíros kategóriába esik (a továbbiakban együtt: I. kategória);
A támogatási kérelem benyújtása 7. § (1) A kérelmező a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú támogatási kérelmét – az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon – a 2010. január 1. és 2010. március 31. közötti időszakban (a továbbiakban: I. időszak), a 2010. április 1. és a közoktatási intézmény nyári szünetének hivatalos kezdő időpontja közötti időszakban (a továbbiakban: II. időszak) kiszállított tejtermékekre vonatkozóan, időszakonként egy alkalommal nyújthatja be az adott időszakot követő harmadik hónap utolsó napjáig, a 2010. szeptember 1. és 2010. október 31. közötti időszakban (a továbbiakban: III. időszak) és a 2010. november 1. és 2010. december 31. közötti időszakban (a továbbiakban: IV. időszak) kiszállított tejtermékekre vonatkozóan, időszakonként egy alkalommal nyújthatja be az adott időszakot követő harmadik hónap utolsó napjáig az MVH kérelmező székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez. (2) Intézményfenntartó társulás esetében a gesztor, valamint a tagönkormányzatok (1) bekezdés szerinti, közös támogatási kérelmét kizárólag a társulási megállapodás szerinti gesztor önkormányzat nyújthatja be. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulás esetében az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelmet a többcélú kistérségi társulás nyújthatja be.
8. §(1) Az általános iskolai tanulók ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása a bizottsági rendelet szerinti támogatás
összegéig közösségi forrásból, illetve ehhez kapcsolódóan a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésében meghatározott forrásból kerül finanszírozásra. (2) A közösségi támogatás forintban meghatározott értékének kiszámításakor az euróval kapcsolatos agromonetáris rendszernek a mezőgazdaságban való alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és egyes rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1913/2006/EK bizottsági rendelet 5. cikk (4) bekezdésének megfelelően az adott támogatási időszakban annak az időszaknak a kezdő napján érvényes, az Európai Központi Bank által hivatalosan közzétett forint/euró középárfolyamot kell alapul venni, amelyre a támogatási kérelem vonatkozik.
9. §Óvodások és középfokú iskola tanulóinak ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása során a bizottsági
rendeletben meghirdetett közösségi támogatás mértékéig igényelhető támogatás. Nyilvántartási kötelezettség, ellenőrzés
10. §
11. §A bizottsági rendelet 16. cikkében foglaltak alapján minden, az iskolatej programban résztvevő intézménynek
egy – a közösségi rendelet III. mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő –, az iskolatej programot népszerűsítő plakátot kell elhelyeznie az intézmény főbejáratánál.
Záró rendelkezés 12. § (1) Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba.
Az Európai Unió jogának való megfelelés 13. § Ez a rendelet az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet végrehajtását szolgálja.
Gráf József s. k., földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter