Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

967/2018. (V. 9.) NVB határozata. A Nemzeti Választási Bizottság az Úr Bence (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 12 igen és 5 nem szavazattal – meghozta a…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a határozat egy országos népszavazási kezdeményezés kérdésének hitelesítéséről szól, amely arról érdeklődik, hogy lehessen-e helyi népszavazási kezdeményezést elektronikus felületen is támogatni. A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kérdést.

Kire vonatkozik: Úr Bence, mint a népszavazási kezdeményezés szervezője; Minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, akit az ügy érint, és jogorvoslattal kíván élni.

Határidők:

  • A határozat ellen a közzétételét követő 15 napon belül lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához címezve, a Nemzeti Választási Bizottságnál.
  • A bírósági felülvizsgálati kérelemnek legkésőbb 2018. május 21-én 16.00 óráig meg kell érkeznie.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Családjog
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Egy országos népszavazási kérdés hitelesítését.
  • A hitelesített kérdés szövegét: „Egyetért-e Ön azzal, hogy helyi népszavazási kezdeményezést elektronikus felületen kitölthető aláírásgyűjtő íven is lehessen támogatni?”
  • A határozat elleni jogorvoslati lehetőséget és annak határidejét.
  • A bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtásának módját és feltételeit.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Úr Bence, mint a népszavazási kezdeményezés szervezője.
  • Minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, akit az ügy érint, és jogorvoslattal kíván élni.

Melyek a főbb pontok?

  • A Nemzeti Választási Bizottság 12 igen és 5 nem szavazattal hitelesítette a kérdést.
  • A határozat ellen a közzétételét követő 15 napon belül lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához címezve, a Nemzeti Választási Bizottságnál.
  • A bírósági felülvizsgálati kérelemnek legkésőbb 2018. május 21-én 16.00 óráig meg kell érkeznie.
  • A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező, kivéve ha jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében jár el.

Családjog

8

Családjog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

967/2018. (V. 9.) NVB határozata. A Nemzeti Választási Bizottság az Úr Bence (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 12 igen és 5 nem szavazattal – meghozta a következő határozatot: A Nemzeti Választási Bizottság az „Egyetért-e Ön azzal, hogy helyi népszavazási kezdeményezést elektronikus felületen kitölthető aláírásgyűjtő íven is lehessen támogatni?” népszavazásra javasolt kérdést hitelesíti. A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf. 547, e-mail: nvb@nvi.hu).

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2018. május 21-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani.

A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsgabizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.

Indokolás I. [A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata] [1] A népszavazásra javasolt kérdést a Szervező – magánszemélyként – 2018. április 6-án személyesen eljárva nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A Szervező a népszavazásra javasolt kérdéshez 28 választópolgár támogató aláírását mellékelte, amelyek közül 28 megfelelt az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek. [2] A Szervező az Nsztv. 4. § (2) bekezdésében rögzített előzetes feltétel meglétének igazolására csatolta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) NAIH-142701/2018. számú, 2018. március 29-én kelt határozatát, melyben a Hatóság a Szervezőt az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 68. § (6) bekezdésében foglaltak szerint mint adatkezelőt nyilvántartásba vette. [3] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. A népszavazási kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt, így azt a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.

II. [A népszavazásra javasolt kérdés hitelesítésének feltételei] [4] Az Nsztv. 11. § (1) bekezdése szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel. [5] A helyi népszavazási kérdés aláírásgyűjtésének szabályait az Nsztv. 44–46. §-ai tartalmazzák. Ezen szabályok megváltoztatása – bővítése – az Nsztv. keretein belül rögzíthető. [6] Ahhoz, hogy az országos népszavazásra javasolt kérdés szerint a helyi népszavazást támogató aláírások elektronikus felületen is gyűjthetőek legyenek, szükséges az aláírásgyűjtést meghatározó fenti törvényi rendelkezések módosítása, mely egyértelműen az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. [7] A kérdés az Alaptörvényben felsorolt ún. tiltott tárgyköröket sem érinti, így különösen egy aláírásgyűjtésre szolgáló elektronikus felület bevezetése alapján nem határozható meg olyan konkrét változás, amely a költségvetési törvény módosítását tenné szükségessé. [8] A fentiekre is tekintettel teljesül a jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, vagyis az, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen. Jelen kérdés eleget tesz mind a választópolgári, mind a jogalkotói egyértelműség kritériumának. Mind a jogalkotó, mind a választópolgárok számára egyértelmű, hogy a kérdés támogatásával az Nsztv.-ben rögzített aláírásgyűjtés módjának egy elektronikus felülettel való bővítése a célja. Az elektronikus felület formájának kialakítása, megvalósításának részletszabályai a jogalkotói szabadság keretein belül nyernek meghatározást. [9] A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdés az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben megfogalmazott követelményeknek megfelel.

III. [Az Nsztv. 8. § (3) bekezdésében meghatározott körülmény fennállásának vizsgálata] [10] Az Nsztv. 8. § (3) bekezdése szerint „Két kérdés abban az esetben tekintendő azonos tárgyúnak, ha azok – akár részben – azonos vagy egymást kizáró kötelezettséget rónának az Országgyűlésre”. Az Nsztv. 11. § (2) bekezdése szerint e körülmény fennállásáról a Nemzet Választási Bizottság a kérdést hitelesítő határozatában dönt. [11] A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a Bizottság és – e határozat meghozatalának időpontjáig – a Kúria nem hozott olyan döntést, melyben a jelen eljárásban tárgyalt népszavazásra javasolt kérdéssel azonos tárgyú kérdés hitelesítéséről rendelkezett volna.

IV. [A határozat indokolásának összegzése] [12] A fent leírtak alapján a Nemzeti Választási Bizottság az Nsztv. 11. §-ában fogalt hatáskörében eljárva a magánszemély Szervező által benyújtott országos népszavazási kezdeményezésre irányuló kérdést hitelesíti.

V. [A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések] [13] A határozat az Nsztv. 3. §-án, a 8. §-án, a 11. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. § (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223–225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.

Budapest, 2018. május 4. Prof. Dr. Patyi András s. k., a Nemzeti Választási Bizottság elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.