Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

59/2014. (III. 4.) Korm. rendelete a gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a gödöllői uszoda beruházási programjával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja, és kijelöli az eljáró hatóságokat. Célja a beruházás megvalósításának gyorsítása és egyszerűsítése.

Kire vonatkozik: A gödöllői uszoda beruházási programjában érintett felek; Az 5880 helyrajzi számú ingatlan területén megvalósuló beruházással kapcsolatos közigazgatási hatóságok.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
5
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A gödöllői uszoda beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségűvé nyilvánítását.
  • Az ezekben az ügyekben eljáró hatóságok kijelölését.
  • Az előzetes szakhatósági állásfoglalások kiadásának lehetőségét.
  • Bizonyos építésügyi hatósági eljárások egyszerűsítését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A gödöllői uszoda beruházási programjában érintett felek.
  • Az 5880 helyrajzi számú ingatlan területén megvalósuló beruházással kapcsolatos közigazgatási hatóságok.

Melyek a főbb pontok?

  • A gödöllői uszoda beruházási programja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősül.
  • Az ügyfél kérésére a szakhatóság előzetes szakhatósági állásfoglalást adhat ki.
  • A beruházással kapcsolatos döntések fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók.
  • Építésügyi hatósági ügyekben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (5)
  1. 1. § (1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé n
  2. 2. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 
  3. 3. § Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt beruházással összefüggésben
  4. 4. § (1) Az  1.  § (1)  bekezdése szerinti beruházás hivatalos közbeszerzés
  5. 5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

59/2014. (III. 4.) Korm. rendelete a gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 4. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §(1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja gödöllői uszoda beruházási

program keretében a Gödöllő közigazgatási területén fekvő, 5880 helyrajzi számú ingatlan területén megvalósuló beruházással összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2)A Kormány az (1) bekezdés szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.
(3)Azokban az esetekben, amikor az 1. mellékletben meghatározott ügyfajtákra vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el, a Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró szakhatóságként a 2. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

2. §(1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban

a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.

(2)Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

3. §Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt beruházással összefüggésben

a)építésügyi hatósági ügyekben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,
b)építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és
c)településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4. §(1) Az  1.  § (1)  bekezdése szerinti beruházás hivatalos közbeszerzési tanácsadója, beruházáslebonyolítója és építési

műszaki ellenőre kizárólagos joggal a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

(2)Az (1) bekezdés szerinti beruházáslebonyolítói feladatkörbe az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. LXXVIII. törvény 43. § (1) bekezdés c)–d), f ), j) és k) pontjában foglalt feladatokon túlmenően
–az építésügyi szakmagyakorlásra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok betartásával – minden olyan feladat, illetve tevékenység ellátása beletartozik, ami az építési tevékenység szakszerű megvalósításának előkészítésével, ellenőrzésével vagy irányításával kapcsolatos.

5. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.