2016/2017. (XII. 22.) Korm. határozata a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítéséhez és megtervezéséhez szükséges intézkedéseket rögzíti. Célja egy komplex városfejlesztés összehangolt előkészítése Budapesten.
Kire vonatkozik: A Kormány, mint a beruházások megvalósítását támogató és irányító szerv; Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos, az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter, mint a feladatok végrehajtásáért felelős személyek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Budapest közigazgatási területén, a Duna folyam és több út, valamint ingatlan által határolt területen tervezett kollégiumi, sport, rekreációs és egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat magába foglaló komplex városfejlesztés előkészítését.
- A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében megvalósuló Budapesti Xtrém Szabadidő Park, Dunai Evezős Központ, Budapesti Atlétikai Stadion, szabadtéri edzőpályák, fedett pályás atlétikai edzőcsarnok, gyalogos és kerékpáros hidak, valamint az új Budapesti Velodrom beruházások előkészítését.
- A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág mentén megvalósuló, mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat, továbbá a Nagyvásárcsarnok felújítását és integrálását is magába foglaló új városnegyed (Budapest Diákváros) előkészítését.
- Az 1. pontban lehatárolt térség feltárásához, külső és belső kapcsolatrendszeréhez, megközelítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések előkészítését.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Kormány, mint a beruházások megvalósítását támogató és irányító szerv.
- Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos, az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter, mint a feladatok végrehajtásáért felelős személyek.
- Budapest Főváros Önkormányzata és az illetékes kerületi önkormányzatok, mint a tervezésben és megvalósításban közreműködő partnerek.
Melyek a főbb pontok?
- A Kormány egyetért a komplex városfejlesztés összehangolt előkészítésével és támogatja annak ütemezett megvalósítását.
- A H6 és H7 HÉV vonalak fejlesztésének magasabb szinten, nagyobb kapacitástartalékkal kell megvalósulnia, segítve a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája térségének megújítását.
- Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a beruházások előkészítésének kormányzati felelőse.
- A beruházások előkészítésére 2017-ben 281 000 000 forint a Budapesti Xtrém Szabadidő Parkra, 292 000 000 forint a Dunai Evezős Központra és 2 427 000 000 forint a Budapesti Atlétikai Stadionra kerül biztosításra, melyeket legkésőbb 2018. december 31-ig kell megvalósítani.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2016/2017. (XII. 22.) Korm. határozata a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről.
A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, a Duna folyam – Rákóczi híd – Soroksári út – Helsinki út – Csepeli átjáró – Gubacsi híd – Budapest belterület 209928 helyrajzi számú – Budapest belterület 209951/5 helyrajzi számú – Budapest belterület 209951/6 helyrajzi számú – Budapest belterület 209960/2 helyrajzi számú – Budapest belterület 209961/8 helyrajzi számú – Budapest belterület 209967 helyrajzi számú – Budapest belterület 209976 helyrajzi számú – Budapest belterület 209980 helyrajzi számú – Budapest belterület 209979 helyrajzi számú – Weiss Manfréd út – Budapest belterület 210020/1 helyrajzi számú ingatlanok által határolt területen tervezett kollégiumi, sport, rekreációs és egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat magába foglaló komplex városfejlesztés összehangolt előkészítése szükséges a Kormány részére bemutatott tartalommal, és támogatja annak ütemezett megvalósítását;
Felelős: közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos Határidő: a fővárosi HÉV vonalakra vonatkozó egységes fejlesztési stratégia és program előkészítése során folyamatosan 4. a 2. pontban meghatározott beruházások előkészítésének kormányzati felelőseként az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost (a továbbiakban: kormánybiztos) jelöli ki, és felhívja a kormánybiztost, hogy felkérés alapján Budapest Főváros Önkormányzata és az illetékes kerületi önkormányzatok közreműködésével gondoskodjon a 2. pont szerinti feladatok elvégzéséről, a szükséges tervpályázatok és közbeszerzési eljárások lefolytatásáról;
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: folyamatos 5. felhívja a kormánybiztost, hogy az emberi erőforrások miniszterével, valamint felkérés alapján Budapest Főváros Önkormányzata és az illetékes kerületi önkormányzatok közreműködésével gondoskodjon az 1. pontban lehatárolt térségnek – különös tekintettel a Budapest Diákváros területének – a mestertervét, valamint a telepítési, tájolási, urbanisztikai és közlekedési viszonyokat, a kötelező és opcionális funkciókat is tisztázó helyszínrajzokat készítő építésziroda kiválasztásához szükséges nemzetközi tervpályázati eljárás lefolytatásáról, a legjobbnak ítélt pályaművet készítő pályázóval történő szerződés megkötéséről, a végleges helyszínrajzok elkészítéséről, valamint a kidolgozott mestertervről és a helyszínrajzokról készítsen jelentést a Kormány részére;
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos emberi erőforrások minisztere Határidő: a tervpályázat kiírása tekintetében 2018. június 30. a jelentés elkészítése tekintetében 2019. július 31.
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos Határidő: 2018. június 30.
Felelős: érintett miniszterek közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: az érintett projektek előkészítése és megvalósítása során folyamatosan 8. felhívja a kormánybiztost, hogy a Petőfi híd és a Rákóczi híd közötti Duna-part közterületi megújítása érdekében
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: 2018. december 31.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 11. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Kvtv. 20. § (5) bekezdése szerinti jogkörében eljárva – a 2. pont a)–c) alpontja szerinti beruházások megvalósítása érdekében – gondoskodjon 3 000 000 000 forint egyszeri átcsoportosításáról a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 39. Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése alcím, 68. Kemény Ferenc Program jogcímcsoport javára, a fel nem használt rész tekintetében a Beruházás Előkészítési Alapba történő visszafizetési kötelezettséggel;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: az átcsoportosítás tekintetében azonnal a fel nem használt rész visszafizetése tekintetében a 15. pont a) alpontjában meghatározott jelentés tudomásulvételét követő 15 napon belül 12. egyetért azzal, hogy a 9. pontban meghatározott előkészítési fázist a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KKBK Nonprofit Zrt.) valósítsa meg;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a 2018. évi forrás tekintetében 2018. február 15. és 2018. augusztus 15. a 2019., a 2020. és a 2021. évi források tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során 14. egyetért azzal, hogy az 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 9. pontjában biztosított forrás fel nem használt része a 2. pont szerinti beruházások előkészítéséhez kerüljön felhasználásra;
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: 2019. január 30.
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: a 2. pontban meghatározott egyes beruházásokra vonatkozó előkészítési és tervezési feladat lezárulását követően azonnal 17. felhívja a kormánybiztost, hogy – a 15. és a 16. pont figyelembevételével – készítsen jelentést és számoljon be a Kormány részére minden költségvetési évben egyszer a 2. pontban meghatározott beruházások előkészítésének előrehaladásáról, valamint a 9. pont és a 13. pont szerinti források felhasználásáról.
Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: 2022-ig évente december 31-ig Orbán Viktor s. k., miniszterelnök