1274/2015. (IV. 30.) Korm. határozata a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 1. prioritása keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről, valamint a prioritás keretében megvalósuló…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének 1. prioritása keretében megvalósuló projektek támogatásának növeléséről és szakaszolásáról szól.
Kire vonatkozik: A nemzeti fejlesztési miniszterre; A belügyminiszterre.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Egyes projektek támogatásának növelését.
- A projektek támogatási szerződéseinek módosítását.
- Egyes projektek szakaszolását és forrásszerkezetének módosítását.
- Egy projekt támogatási összegének csökkentését és szerződésének módosítását, valamint egy másik projekt támogatási szerződésének felbontását.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A nemzeti fejlesztési miniszterre.
- A belügyminiszterre.
Melyek a főbb pontok?
- A Kormány jóváhagyja az 1. mellékletben felsorolt projektek támogatásának növelését.
- A Kormány egyetért a 2. mellékletben felsorolt projektek szakaszolásával és forrásszerkezetének módosításával.
- A nemzeti fejlesztési miniszter felelős a támogatási szerződések módosításáért és a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program tervezési dokumentumainak előkészítéséért.
- A belügyminiszter feladata a BM EU Önerő Alap támogatási szerződések módosítása és a második szakaszra vonatkozó támogatás feltételeinek vizsgálata.
- A KEOP-1.2.0/09-11-2012-0014 azonosító számú projekt támogatási összegét 291 009 213 forinttal csökkentik.
- A KEOP-1.2.0/09-11-2012-0005 azonosító számú projekt támogatási szerződését felbontják.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1274/2015. (IV. 30.) Korm. határozata a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 1. prioritása keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről, valamint a prioritás keretében megvalósuló egyes projektek szakaszolásának jóváhagyásáról.
A Kormány 1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelését, 2. hozzájárul az 1. pont szerinti projektek támogatási szerződésének 1. melléklet szerinti módosításához, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 3. egyetért a 2. mellékletben felsorolt projektek – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 25b. pontja szerinti – szakaszolásával, 4. egyetért a 3. pont szerinti projektek forrásszerkezetének 2. melléklet szerinti módosításával, 5. hozzájárul a 3. pont szerinti projektek első szakasza tekintetében a támogatási szerződés módosításához a 2. melléklet szerint, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 6. hozzájárul a 3. pont szerinti projektek második szakaszára vonatkozó támogatási szerződés megkötéséhez, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban a szakaszolt projektekre vonatkozó felhívás megjelenését követően azonnal 7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programmal összefüggő tervezési dokumentumok előkészítése során vegye figyelembe a 3. pont szerinti projektek 2. mellékletben meghatározott költségeit, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: folyamatos 8. felhívja a belügyminisztert, hogy az 5. ponttal összefüggésben gondoskodjon a 2. mellékletben foglalt táblázat 3. sorában szereplő projektre vonatkozó, a BM EU Önerő Alap támogatás tárgyában megkötött támogatási szerződés módosításáról, Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 9. felhívja a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg a 8. pont szerinti projekt második szakaszának megvalósításához szükséges BM EU Önerő Alap támogatás nyújtása feltételeinek fennállását, és a második szakaszra vonatkozóan az uniós támogatási szerződés megkötését követően gondoskodjon a BM EU Önerő Alap támogatási szerződés megkötéséről, Felelős: belügyminiszter Határidő: a második szakaszra vonatkozó uniós támogatási szerződés megkötését követően azonnal 10. egyetért a KEOP-1.2.0/09-11-2012-0014 azonosító számú, „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című projekt (a továbbiakban: projekt) támogatási összegének 291 009 213 forinttal történő csökkentésével, 11. egyetért a projekt forrásszerkezetének 3. melléklet szerinti módosításával,
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök