Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

205/2017. (VII. 10.) Korm. rendelete a Zalaegerszeg külterületén az északi ipari park bővítésére irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a Zalaegerszeg külterületén megvalósuló északi ipari park bővítésével és munkahelyteremtő beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja. Célja ezen beruházások megvalósításának gyorsítása és egyszerűsítése.

Kire vonatkozik: A Zalaegerszeg külterületén az északi ipari park bővítését és munkahelyteremtő beruházást megvalósító ügyfelek; A közigazgatási hatóságok és szakhatóságok, amelyek ezen ügyekben eljárnak.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
5
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Zalaegerszeg külterületén, meghatározott helyrajzi számú földrészleteken megvalósuló ipari park bővítésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket.
  • A munkahelyteremtő beruházás megvalósításával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket.
  • A beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükséges közigazgatási hatósági ügyeket.
  • A kiemelt jelentőségű ügyek koordinációs feladatait.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Zalaegerszeg külterületén az északi ipari park bővítését és munkahelyteremtő beruházást megvalósító ügyfelek.
  • A közigazgatási hatóságok és szakhatóságok, amelyek ezen ügyekben eljárnak.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.
  • A Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki koordinációs feladatok ellátására.
  • Az ügyfél kérelmére a szakhatóság előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki, amelyet a hatóság felhasználhat.
  • Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (5)
  1. 1. § (1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé n
  2. 2. § A Kormány az  1.  § (1)  bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekb
  3. 3. § (1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a
  4. 4. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben
  5. 5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

205/2017. (VII. 10.) Korm. rendelete a Zalaegerszeg külterületén az északi ipari park bővítésére irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és e) pontjában, a 4. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában, a 4. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §(1) A  Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az  1.  mellékletben

felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek Zalaegerszeg külterületén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0788/26, 0791/7, 0788/75, 0791/1, 0791/2, 0790/2, 0787, valamint 0788/2 helyrajzi számokon nyilvántartott földrészleteken, illetve az ezen földrészletekből telekalakítási eljárás jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósuló ipari park bővítésével, valamint munkahelyteremtő beruházás megvalósításával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek.

(2)Az (1) bekezdés alkalmazásában a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az (1) bekezdés szerinti beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek.

2. §A Kormány az  1.  § (1)  bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó

kormánymegbízottként a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki.

3. §(1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az  1.  § (1)  bekezdése szerinti közigazgatási

hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.

(2)Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

4. §Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben

a)építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,
b)településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és
c)településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

5. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

6.§ E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.