154/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete a Spinto Hungária Kft. Miskolc területén megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányrendelet a Spinto Hungária Kft. miskolci beruházásával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja. Célja a beruházás megvalósításának gyorsítása és egyszerűsítése.
Kire vonatkozik: A Spinto Hungária Kft. miskolci beruházása; A beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságok és szakhatóságok.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 6
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Spinto Hungária Kft. miskolci üzemcsarnok és kapcsolódó fejlesztések beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
- A beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükséges közigazgatási hatósági ügyeket.
- A kiemelt jelentőségű ügyek koordinációs feladatait.
- Bizonyos építészeti és településképi eljárások alóli mentességeket.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Spinto Hungária Kft. miskolci beruházása.
- A beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságok és szakhatóságok.
Melyek a főbb pontok?
- A beruházás a Miskolc 47511/23 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten valósul meg.
- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott látja el a koordinációs feladatokat.
- Az ügyfél kérelmére a szakhatóság előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.
- A hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
- Nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
- 1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé ny
- 2. § A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekb
- 3. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a
- 4. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben
- 5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
- 7. § Hatályát veszti a SPINTO-TDM Szerszámtervező és Gyártó Kft. Miskolc t
154/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete a Spinto Hungária Kft. Miskolc területén megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és e) pontjában, a 4. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16.2., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §(1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt
közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Miskolc 47511/23 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleten megvalósításra kerülő üzemcsarnok és az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással függenek össze.
2. §A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó
kormánymegbízottként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki.
3. §(1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási
hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.
4. §Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben
5. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
7. §Hatályát veszti a SPINTO-TDM Szerszámtervező és Gyártó Kft. Miskolc területén megvalósuló beruházásával
összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 61/2016. (III. 25.) Korm. rendelet.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök