Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

242/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelete a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai-polgári) felhasználású repülőtérré fejlesztése érdekében szükséges…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a kecskeméti repülőtér fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja. Ez gyorsítja és egyszerűsíti az ehhez szükséges beruházásokat.

Kire vonatkozik: Azokra, akik a kecskeméti repülőtér fejlesztésével kapcsolatos beruházásokat végzik; Azokra a hatóságokra, amelyek az említett beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket intézik.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
3
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású repülőtérré fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
  • Azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez, üzemeltetéséhez, valamint a hozzá kapcsolódó útépítési és közműmunkákhoz szükségesek.
  • Az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményezés, a településképi véleményezési eljárás és a településképi bejelentési eljárás mellőzését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azokra, akik a kecskeméti repülőtér fejlesztésével kapcsolatos beruházásokat végzik.
  • Azokra a hatóságokra, amelyek az említett beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket intézik.

Melyek a főbb pontok?

  • A beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek.
  • Nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, és nem kell lefolytatni településképi véleményezési vagy bejelentési eljárást.
  • A szakhatóság előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki az eljárás megindítása előtt.
  • Az ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (3)
  1. 1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé ny
  2. 3. § (1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a
  3. 4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

242/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelete a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai-polgári) felhasználású repülőtérré fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és e) pontjában, a 2. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában, a 2. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §(1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Kecskemét Megyei Jogú Város

közigazgatási területén elhelyezkedő, 0425 helyrajzi szám alatt nyilvántartott földrészletből telekalakítási eljárás jogerős befejezését követően kialakított földrészlet területén, a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású, polgári célú fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2)Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek
a)a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetése beindításához, valamint
b)a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és közműfejlesztési munkák megvalósításához szükségesek. 2. § A Beruházással összefüggésben
a)építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,
b)településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és
c)településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

3. §(1) Az  ügyfélnek az  eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az  1.  § (1)  bekezdése szerinti közigazgatási

hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.

(2)Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

4. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

5.§ E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.