Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

13/2007. (IK 10.) IRM utasítása a lobbitevékenység nyilvántartásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon belüli lobbitevékenység nyilvántartásának rendjét szabályozza.

Kire vonatkozik: Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium valamennyi szervezeti egységére; Igazolvánnyal rendelkező lobbistákra, akik kapcsolatot kívánnak létesíteni a minisztériummal.

Határidők:

  • Az emlékeztetőt 8 napon belül meg kell küldeni a Kabinetfőnöknek, aki negyedéves tájékoztatót állít össze belőlük, és azt a KIH részére továbbítja.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A minisztérium szervezeti egységeire vonatkozóan a lobbitevékenység nyilvántartásának rendjét.
  • A lobbitevékenység fogadására jogosult minisztériumi munkatársakat.
  • Az első kapcsolatfelvétel során tisztázandó információkat és az emlékeztetők tartalmát.
  • A lobbitevékenységgel kapcsolatos megkeresések elutasításának és a Központi Igazságügyi Hivatal (KIH) tájékoztatásának szabályait.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium valamennyi szervezeti egységére.
  • Igazolvánnyal rendelkező lobbistákra, akik kapcsolatot kívánnak létesíteni a minisztériummal.

Melyek a főbb pontok?

  • Csak igazolvánnyal rendelkező lobbistával létesíthet kapcsolatot a miniszter, államtitkár, szakállamtitkár, főosztályvezető, vagy az ő eseti megbízásuk alapján más vezető.
  • A kapcsolatfelvétel során tisztázni kell, hogy a megkereső nyilvántartásba vett lobbista-e, és tájékoztatni kell az érdemi kapcsolatfelvétel módjáról.
  • A személyes kapcsolatfelvételről emlékeztetőt kell készíteni, amely tartalmazza a kapcsolat időpontját, a lobbista nevét, lobbiigazolvány számát, a megbízót és az igénybe vett eszközöket.
  • Az emlékeztetőt 8 napon belül meg kell küldeni a Kabinetfőnöknek, aki negyedéves tájékoztatót állít össze belőlük, és azt a KIH részére továbbítja.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

13/2007. (IK 10.) IRM utasítása a lobbitevékenység nyilvántartásáról.

A lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvényben (a továbbiakban: Ltv.), illetve a lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvény végrehajtásáról szóló 176/2006. (VIII. 14.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium lobbitevékenység nyilvántartásának rendjére vonatkozóan a következő utasítást adom ki:

1.Jelen utasítás rendelkezései a minisztérium valamennyi szervezeti egységre vonatkoznak.
2.A szervezeti egységek vezetői felelősek azért, hogy munkatársaik a szabályzat előírásait megismerjék és alkalmazzák.
3.Igazolvánnyal rendelkező lobbistával lobbitevékenységre vonatkozó kapcsolatot – a feladatkörében a miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkár és főosztályvezető, továbbá a fentiek eseti megbízása alapján a minisztérium más vezetője (továbbiakban: fogadó fél) létesíthet.
4.A minisztérium 3. pontban nem említett munkatársa lobbitevékenység fogadására nem jogosult. Az ilyen irányú megkeresések esetén tájékoztatja a megkeresőt arról, hogy a minisztériumban a lobbitevékenység koordinálására a Kabinetfőnök jogosult. Az elutasított megkeresésről a megkeresett feljegyzést készít, amit haladéktalanul megküld a Kabinetfőnöknek, egyidejűleg tájékoztatja közvetlen felettesét.
5.A fogadó fél az első kapcsolatfelvétel során tisztázni köteles, hogy a megkereső nyilvántartásba vett lobbista-e [lobbiigazolványból vagy a Központi Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: KIH) honlapján vezetett névjegyzékből].

Jogszerű megkeresés esetén a fogadó fél tájékoztatja a lobbistát az érdemi kapcsolatfelvétel ajánlott módjáról, a személyes megbeszélés elfogadása esetén annak helyéről, idejéről és tervezett időtartamáról.

6.A személyes kapcsolatfelvételről a lobbitevékenységgel megkeresett munkatársaknak emlékeztetőt kell készíteni. Több megbeszélés esetén minden egyes kapcsolatfelvételről külön emlékeztető készül.
7.Az emlékeztetőnek tartalmaznia kell:
a)az érdemi kapcsolatfelvétel időpontját,
b)a lobbitevékenységgel kapcsolatos közhatalmi dön tést,
c)a lobbista nevét, lobbiszervezet megbízásából eljáró lobbista esetében a lobbiszervezet megnevezését is,
d)lobbiigazolványa számát,
e)a lobbitevékenység megbízóját,
f)az Ltv. 11. § (2) bekezdésében foglalt érintettség ese tén a 10. §-ban meghatározott személy bejelentését,
g)az igénybe vett eszközöket.
8.Az eszközök lehetnek különösen:
a)személyes kapcsolatfelvétel,
b)a lobbista vagy megbízója által rendelkezésre bocsá tott nyomtatott tárgyi anyagok vagy elektronikus úton kézhez vett szakmai anyagok (pl. tudományos kiadványok, hatástanulmányok, kutatások, elemzések eredménye) felhasználása,
c)a lobbista vagy megbízója által biztosított részvétel szakmai konferencián, tudományos tanácskozáson, egyéb, a lobbitevékenységgel összefüggő rendezvényen.
9.A fogadó fél az emlékeztetőt 8 napon belül küldi meg a Kabinetfőnöknek, aki azok alapján összeállítja a jelen utasítás mellékletében szereplő negyedéves tájékoztatót.
10.A Kabinetfőnök a tárgynegyedévre vonatkozó, általa kiadmányozott negyedéves tájékoztatót a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig elektronikus és postai úton is megküldi a KIH-nek.
11.Ha a lobbista nem a törvényben foglaltaknak megfelelően kezdeményezi a kapcsolatfelvételt, vagy az Ltv-ben foglaltakat eljárása során megsérti, továbbá olyan személy (szervezet) részéről érkezik lobbitevékenységre irányuló kezdeményezés, aki (amely) a lobbinyilvántartásban nem szerepel, a fogadó fél erről soron kívül írásban tájékoztatja közvetlen felettesét és a Kabinetfőnököt, a kapcsolatfelvételre irányuló kérést pedig elutasítja.
12.A 11. pontban foglalt feljegyzés alapján – indokolt esetben a körülmények tisztázását követően – a Kabinetfőnök az Ltv. 16. § (1) bekezdésében foglaltak szerint haladéktalanul tájékoztatja az ügyről a KIH-t.
13.Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit azon közhatalmi döntésekkel összefüggésben kell alkalmazni, amelyek előkészítése 2006. szeptember 1-jét követően kezdődött.

Dr. Takács Albert s. k., igazságügyi és rendészeti miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.